Tóth Tibor: "Mindenki küzd a létéért"

Tóth Tibor színész, a Komáromi Jókai Színház igazgatója szerint szükség lenne szerinte egy határon túli magyar teátrumokat és vidéki társulatokat befogadó színházra Budapesten. Lapszemle.

tiborTóth Tibor és Bandor Éva, Jászai Mari-díjas színésznőDömötör Ede felvétele

A kérdésre, nem fél-e attól, hogy az igazgatás elvonja az energiáját, idejét a színészettől azt felelte: “Amikor Kassán művészeti vezető voltam, az nem vont el annyi időt a színészettől, mint most az igazgatás. Azt szokták mondani, hogy a színház-igazgatói poszthoz nagyon nehéz hozzájutni, és utána nagyon nehéz szabadulni tőle. 2003-ban, amikor ebbe belementem, ez egy vállalás, misszió volt, nehogy olyan kezekbe kerüljön a színház, akik másfajta irányba vinnék el”.

Tóth Tibor szerint ha Szlovákiában a nacionalista pártok kormányra jutnak, akkor mindig előtérbe kerül egyfajta agresszív, nacionalista politika, ami a kultúrára is lecsapódik. “De mi most ezt nem érezzük, mert megyei fennhatóságú színház vagyunk, és ott ezzel nem foglalkoznak olyan kampányszerűen, mint kormányszinten. A gazdasági válság okozta pénzelvonás persze minket is ugyanúgy elért, mint a többi színházat” - fogalmaz.

Az igazgató a Népszavának azt is kifejti, nem túlságosan bízik abban, hogy nagyobb lehetőséget kapnak, mint az elmúlt évtizedekben. “A szakma egy része valószínűleg ismer bennünket, és úgy gondolom, hogy nagyobb része jónak is tart. De mindenki el van foglalva a maga kis belső ügyeivel, problémáival”.

A teljes interjút a Népszavában olvashatják.