Puccini és az AC/DC - egy színpadmester kontrasztjai

Jó reggelt kívánok! Díszítő urakat kérem a színpadra! – így hívja munkára reggelente a színpadi műszakot Páros Zsolt színpadmester. Fáradhatatlanul, vagy fáradtan dolgoznak egész évadban. Mozgatják, forgatják, leengedik, felengedik, szerelik, csavarozzák, kalapálják, ha nem működik, megjavítják. Egy összeszokott megbízható csapat, akiket a színpadmester fog össze.

Páros Zsolt: Csak évszámokat és neveket ne kérdezz tőlem, mert azokra nem emlékszem! – kezdi beszélgetésünket Páros Zsolt, a Győri Nemzeti Színház színpadmestere, Örökös Tagja.

– Sosem tudom, hogy mikor viccelsz és mikor nem. Munka közben, a színpadon is ezt csinálod?

Páros Zsolt: Néha egy konfliktushelyzet megoldható egy kis humorral is, szerintem több eredményt lehet elérni, mintha az ember keménykedik.

– Hogyan kerültél a színházhoz?

Páros Zsolt: Győrben érettségiztem, 1976-ban a Jedlik Ányos Gépipari Szakközépiskolában. 1976 és 78 között diszpécserként vállaltam munkát a Rába Vagon-és Gépgyárban. Akkoriban nyílt a színház, úgy döntöttem, jelentkeztem díszítőnek. Rövid idő után gépész lettem, akkor úgy hívták, hogy „süllyedő kezelő” Ebben az időben éltem meg azokat a bizonyos első nagy találkozásokat, amik a ma napig ehhez a házhoz kötnek. Az első rendezés, ami számomra egy életre meghatározta a színpadi létet, és jelenlétet Osztrovszkij Vihar című darabja volt, Harag György rendezésében. Ebben az előadásban a forgót kezeltem. A próbák alatt, végig bent kellet ülnöm. Harag Györgynek olyan kisugárzása volt, hogy nem is gondoltam arra, hogy kijöjjek a színpadról. Minden egyes próbát, minden egyes előadást végignéztem és csodálatos alakításokat láttam. A Színművészeti Főiskolán 1979-ben indult egy színházi vezetőképző, ahol elvégeztem a színpadmesteri és a fővilágosítói szakokat. 1985-1987-ig a Győri Balett színpadmestere voltam. Csodálatos időszak volt, Markó Iván termékeny időszaka. Ezekben az években találtunk egymásra: a komolyzene és én. Nagyon szeretem az operákat, megőrülök Pucciniért! Képes voltam arra, hogy miután végighallgattam a színházban a Turandot című előadást, otthon, késő éjjel a tv egyik csatornáján megnéztem még egyszer! Persze rajongok az AC/DC-ért is, van egy kis kontraszt de mindkettőt imádom! 1987-ben zsinórmesterként visszatértem a színházhoz. Utána lettem színpadmester, színpadi felügyelő.

teatrum

 

– Mi a dolga egy színpadmesternek?

Páros Zsolt: A színpadmester az a személy, aki egy készülő darab fogantatásától, a tervelfogadástól egészen a mű haláláig, az utolsó előadásig végigkíséri az alkotást. Az ő felelőssége a produkciót műszakilag azonos színvonalon, ahogy a premierre elkészült. Feladata színpadi műszak munkájának összehangolása, a díszlettervező és a rendező elképzeléseinek minél teljesebb körű megvalósítása. A lényeg az, hogy a legjobb tudásom szerint kell dolgoznom és küzdenem azért, hogy a produkció létrejöjjön.

– A feleséged Lizán Katalin fuvolaművész, zenetanár. Mindketten a Győri Nemzeti Színház Örökös Tagjai vagytok. Hogyan tudtátok a családdal összeegyeztetni a nem éppen gyerekbarát munkaidő beosztást?

Páros Zsolt: Két gyermekünk van, Ádám fiam egyetemet végzett, Budapesten él és szerkesztőként dolgozik. Éva lányom most kezdi második diplomás képzését Győrben. Szerencsére mindketten egészséges, okos felnőttekké váltak, akikre az édesanyjukkal együtt büszkék vagyunk. Bizony, amikor kicsik voltak sokszor volt ruhahúzkodás, amikor az anyukájuk este elment otthonról. Ilyenkor a nagymama jött, vagy amikor már ő sem bírta, felfogadtunk a kedves, aranyos Panni nénit, akit mai napig nagyon szeretünk.

– Mi egy színpadmester rémálma, az, hogy összedől a díszlet?

Páros Zsolt: Szoktam erről álmodni, borzasztó. Még Moszkvában a Győri Balettel történt egy eset. Az előadásban lovak ereszkedtek le az égből, amire táncosok szálltak fel, és úgy mentek ki a színről. Az egyik drótkötél kicsúszott a hurokból, és a ló féloldalasan négy méter magasságban megállt, két táncos kapaszkodott bele. Kollégámmal berohantunk egy létrával a színpadra, ő levette a lóról Ócsag Anna balettművésznőt, és lemászott vele. Majd én szabadítottam ki Müller Ervin balettművészt, és ahogy átemeltem a létrára, leszakadt a ló. Rettenetesen veszélyes üzem a színpad. Nem szabad hibázni.

– Kértek már tőled olyat, amit nem voltál képes teljesíteni?

Páros Zsolt: 1985-ben a Szegedi Szabadtéri Játékokon vendégszerepeltünk a Győri Balettel, A szarvassá változott fiak című előadással. Már napok óta zajlottak a próbák, egyszer csak a balett díszlettervezőnője odajött hozzám és megkérdezte: – Zsolt, hoztunk magunkkal fekete vásznat? – Hoztunk, miről lenne szó? – kérdeztem. – Arról, hogy le kellene takarni a Dómot – felelte. Mondom: – Mit? A Dómot? – Igen, egy kicsit zavaró, hogy annyira látszik! – mondta a tervező. Nos, lehet, hogy le lehetett volna takarni, de nem szabad. Elég nagy blamázs lett volna a Dóm téri Szegedi Szabadtéri Játékok a Szegedi Dóm nélkül. Végül elvetették az ötletet.

– Hogy lehet ezt idegileg bírni?

Páros Zsolt: Minden dolgot a helyére kell tenni. Az eddig színházban eltöltött harminchárom évet néha úgy érzem, mintha kétezer lett volna. Ha elmegyek szabadságra, még hetekig visszajár az agyam a színházba és három-négy hétnek kell eltelnie, hogy teljesen átadjam magam a pihenésnek, a családomnak. De augusztus közepe-vége felé már újra azon morfondírozok, hogy szeptemberben mivel kezdjük az évadot.

– Mit kíván magának Páros Zsolt a további évadra?

Páros Zsolt: Magamnak és a környezetemnek jó egészséget, sok feladatot, és kiváló előadásokat a győri színpadon.

Szerző: Trombola Anita, Fotó: Szami, Tartalmi partner: Magyar Teátrum