"Én egy pereces vagyok" - Garas Dezsőt köszöntjük

1934. december 9-én Budapesten született Garas Dezső színész, rendező, Kossuth - és Jászai Mari díjas, Kiváló művész, a Nemzet Színésze. Ez alkalomból felidézzük, hogy gondolkodik színészetről, rendezésről, hiedelmekről, oroszlánketrecről.

"Évek óta ellenállhatatlan vehemenciával közöl valamit a színpadról mint önálló intellektus, mint bohóc, mint orátor és propagandista. Mint színész" (Koltai Tamás Garas Dezsőről)

garas

Fotó: Kurucz Árpád

Születéstől kezdve: Korlátolt vagyok. Nem tudok uralkodni a beszélhetnékemen. Bár azért ez már egyre jobban megy. Születéstől kezdve indulatos, szélsőséges a természetem.

Zrika: Igen, hát én zrika nélkül nagyon nehezen tudok élni, ezt te is tudod, engem is lehet zrikálni, engem nem izgat, sőt.

Celebritás: Csakhogy én nem vagyok mai értelemben vett celeb, akinek a hálószobájába is bekukucskálnak. Legfeljebb hagyományos értelemben vett celebritás. Azt mondjuk nem utasítom el. Már csak azért sem, mert bevallom, hogy rettenetesen hiú vagyok.

Tanár: Apáti tanárom volt, mondta, hogy teljesen mindegy, mit csinálnak a színpad az röntgengép, átlátni magunkat. Mindegy, hogy akarják-e titkolni. Vagy tehetségtelen, vagy nem. A tehetség teljesen átüt.

(Az első) Nemzetiről: Amióta eljöttem onnan, azóta is úgy gondolom – és tudom, hogy például Törőcsik Mari is pontosan így van ezzel – hogy neveltetés szerint, a kötődést nézve én nemzetis vagyok. Az a színházépület, amikor ostoba módon megsemmisítésre ítélték, nem akart fölrobbanni! Első kísérletre nem tudták romba dönteni

Major Tamásról: Sátán volt, de sátán nem mindenki lehet! Az ördögi és a fantasztikusan nagy formátumú találkozott benne. Talán Csortos Gyula is részben ilyen lehetett...? Ha Major lecsöndesült – nagy baj volt. Ha úgy hozta a kedve, már ki is bukfenceztünk a pályáról... Kisebb gondja is nagyobb volt annál, mintsem hogy gyűlöljön, amikor egy évig egyáltalán nem játszatott

garashaomgarasos1981, Garas Dezső Bertolt Brecht Háromgarasos opera című színművében játszik, a Nemzeti Színházban. A darabot Jurij Petrovics Ljubimov, a moszkvai Taganka Színház vezetője rendezte.

Vonó Ignácról: Az a szerep annyira közel állt hozzám. Erről nem tudok beszélni. Erről a témáról olyan könnyű blöffölni. Színészt és szerepet nem lehet szétválasztani: füst és láng határa.

Luciferről: Semmi politikát nem vittem bele. Csak azt a tényt, hogy az ember szarból is, meg aranyból is készült. A luciferi színészelődök? Mit kezdtem volna velük? Az ördög-szerepekben egy a biztos: nem biztos, hogy az Úrnak igaza van.

Kabaré: Nádasdy Kálmán tanár úr szerette mondogatni: A tehetség hajszálereken elszökik, vigyázzanak! - Nem én jöttem rá, mit kell csinálni a kabarészínpadon: a tanáraim segítettek például. Egyszer Pártos Géza osztályfőnök úr eljött megnézni egy vidám műsorban. Utána azt mondta: Remek! Remek! Nagyszerű! Tehát vigyázzon, baj van! Ez a műfaj magát elhúzhatja, elnyelheti, mert az alkata is erre, csak erre sodorhatja. Vigyáznia kell!! Hetekig csak döbbenten meredtem magam elé, hiszen sikerem volt! Meg kellett értenem a dolgot.

Szokás: Tudom, és természetesnek tartom, hogy mint minden színésznek, nekem is vannak megkövesedett szokásaim. Modorosság? Mondjuk az a megveszekedettség, hogy gyakran állok zsebretett kézzel. És mégis a zsebemben kotorászok. Valahogy jön vele a lezser, rugalmas tartás, és egy kis zártság, tartózkodás is. Eladjuk a lelkünket az ördögnek...

Hiedelem: A leejtett szerepkönyvre mindig rá kell lépni! Az öltöző minden darabtól mást kíván. A sminkasztalkán a kávéspohár a tükörtől jobbra vagy balra álljon-e? Sorsdöntő kérdés! Ezzel még véletlenül sem szabad ám viccelődni!

olvaso1969. október 30. Kiss Manyi, Zenthe Ferenc, Garas Dezső és Lőte Attila a Vonó Ignác és Festett egek című dráma olvasópróbáján

Erény (Pisti a vérzivatarban): Amikor a próbák során megakadt bennem valami, és csak a kínkeserves erőlködésre tellett, Örkény egyszer csak azt mondta: nézze, az a baj, hogy maga egyszerre minden akar lenni! Ebbe úgy belerándultam, mint egy áramütésbe. Megértettem, átéreztem. A figyelemfölhívó tanácsra nem tudtam rögtön figuraváltással válaszolni, csak azzal, hogy eltökéltem: átlubickolom ezt a próbaválságot. A szerep, a másik ember, a más ember keresésében azóta is szem előtt tartom e pár szavát, de azt is, hogy a gondból erényt lehet csinálni.

A filmezés szaga: Itt tettem első színészi lépéseimet. Egyáltalán nem skizofrén állapot színésznek és filmszínésznek is lenni! Mint Örkény Pistije: miért legyek egy, amikor lehetek négy is? Épp a szakmám érdekességét hagyjam ki, ne aknázzam ki? Nagyon szeretek filmezni. Ha reggel megyek forgatni, mindenféle álveszekedéseket produkálok, hogy igazán fölébredjek és készen álljak a munkára, hogy érezzem a filmezés szagát.

Hakni: Nem kellene annyit szidni. Ma a hakni tartja el a színészeket. S mindennap másutt, más közönség előtt is lehet és kell tisztességesen dolgozni, újat adni és újat tanulni. Az ottaniaknak, a színháztól messze élőknek igenis óriási élmény a személyes találkozás. Latabár, Bilicsy, Sárdy vettek be fiatalkoromban egy hakniba. Felejthetetlen! Még azt is megtanultam, mennyire igaza volt a minden hájjal megkent, zseniális Latabárnak egy-egy ellentmondást nem tűrő, parancsszerű instrukciójával. Ha nem azt csináltam, amit kért, ha csak azért is változtatni próbáltam, azon vettem észre magam, hogy a közönség értetlenül ül, nem nevet.

ripacs
1980. november 27. Kern András és Garas Dezső, Sándor Pál Ripacsok című fimjének egyik jelenetében

Premier: A premier felé haladva bevallatlanul már sejtődik, mi sikerül, mi nem. De még reménykedünk: hátha bejön... Nagyon ritkán jön be, ha nem indult el idejében a gépezet. Ha sikertelen darabokat játszom, már a reggelek szörnyűek. A bukást csak az ellenségeinknek kívánjuk, meg a kollégáinknak.

Pereces: Én egy pereces vagyok. Állandóan azt mondom az ötleteimre: Friss perec! Friss perec! Perecet vegyenek!

Rendezés: Lehet, hogy a színészfáradtságtól kezdtem el rendezni? Gondoltam végre leülök a kispadra, és csak ülök, ülök. De ott lent, vagyis a nézőtéren, ahonnan a rendező dolgozik, ahonnan fölszaladgál, ott sem tudtam nyugodtan ülni, nem tudtam másként létezni, mint a színpadon. A rám törő félelmek, bizonytalanságok ellenére is át akartam adni mindent, amit tudok. Ez ránehezedett a kollégákra. (...) Az első rendezéseimben még azt hittem, hogy a világ egyértelmű. Ma már nem kívánom tűzzel-vassal keresztülvinni az akaratomat. Nem érdemes fát kivágni, hogy csak csónak legyen belőle, vagy hogy tiszta terepet kapjunk.

Oroszlánketrec: Önzés ide, hiúság oda, az embernek nagyvadakkal kell körülvennie magát, mert velük arathat sikert. Ők visznek el engem, a rendezőt. A színész-rendező vita különben is óriási butaság! Az úgynevezett bolond színészektől nem félek. Be merek menni az oroszlánketrecbe. Eperjes Károlyt, a Legényanya forgatásának tizedik napja táján le akartam váltani a film főszerepéről. Zseniális színész, de meg kellett törni, jó irányba kellett terelni, mert sajnálta magát, rálátott a figurára, bekalkulálta előre a még nem tudható dolgokat. Rossz volt. Sikerült észre téríteni őt. Nagyszerű komédiás.

Máig fájó seb, a Búcsúelőadásról (ami egy cirkuszban játszódott): A sátorötlet tőlem való. Meg Babarczytól. Kapva kaptunk egymás gondolatán. A cirkuszvállalattal egyeztünk meg: felváltva játszottunk volna a sátorban. Sajnos az artisták megbetegedtek, vagy valami közbejöhetett. A próbák idején egyszer őrült vihar tört ki. Rohantunk kifelé a kaposvári színházi büféből, színészek, műszkiak, mindnyájan együtt fogtuk le, a testünkkel védtük a szél emelgette csíkos cirkuszponyvát. Összenőttünk a sátorral. Jöttünk volna fel vendégszereplésre a Tabánba sárostul. Máig fájó seb, hogy ebből nem lehetett semmi.

garasdezso

Szabadúszás: Én 76-ban elmentem szabadúszónak. Én voltam az első. (...) Nem indulatból, hiúságból, sértettségből döntöttem, mert úgy foglalkoztattak, ami nekem nem felelt meg, nekik meg igen, de általában az embernek magáról alkotott és a világnak róla alkotott véleményében lehet ennyi különbség. Akkor nagyon-nagyon féltem. Éjszakánként úgy ébredtem fel, hogy ömlött rólam a víz, a félelemtől, hogy mi lesz velem. (...) De, el tudom, azért el tudom felejteni, tudok békejobbot is nyújtani. Én is csak egy színész vagyok, nem több. Mi, bárki hív minket, vagy felénk közeledik, mi mindig kitárjuk magunkat. Hát ez a szakmánk, mint az utcasarkon egy kurva, hogy tessék, vigyenek, jöjjenek velem szeretkezni, hát miért ne.

1990: Az összepréselt dolgok idejét éljük, minden a várakozás stádiumában van. Rá-rájön a panaszkodhatnék az emberre, ugyanígy a jó érzések, a sikertudat hulláma is. Minden csak naprakészen érvényes - most, az 1990-es évek végén. (...) Egyre fáradtabbak az emberek is. Most vissza kell térnünk mesterségünk legősibb lényegéhez: íme, bukfencezünk nektek! Bukfencezünk, bohóckodunk, mulattatunk, ríkatunk - csahogy kibírjátok az életet! S ha majd kibírtátok, akkor majd játszunk ám komolyabbakat is! Hülye, aki azt állítja, hogy én Strindberg, Pinter, a súlyos nagyok ellen vagyok! De Lawrence Oliviernek adok igazat, elolvasva könyvét: ő Noel Cowarddal lett híres és népszerű, vele hitelesítette Shakespearet és nem fordítva!

torocsikkel1990, Törőcsik Mari és Garas Dezső a Száz év magány  próbáján

Politika: Politikai polgárháború zajlik Magyarországon. Kérdés, hogy a pártok közti polgárháború mikor csordul át igazi polgárháborúvá.

Lear: Amennyire erőm engedi, figyelek a világra. A bennünket körülvevő mai világra. Ami talán nem jobb, vagy rosszabb, mint a régi, csak más. Az, hogy nincsenek szerepálmaim, még csak nem is a korommal függ össze. Fiatalon is azt láttam, hogy azok a pályatársak, akiknek előbb vagy utóbb teljesült egy szerepálmuk, később a vágyott szerepeikben óriásit buktak. Tanulság: nem érdemes álmodni. Ki kell várni, és el kell játszani, amit adnak. Koromnál fogva még lehetnék Lear király, de belegondolni  is fárasztó, milyen fizikai, lelki terhelést jelentene.

Iránytű: Az embernek van egy belső iránytűje. Ha az megzavarodik, és észak helyett a délt mutatja, akkor az ember nagyon nagy bajba kerül. Hogy (...) milyen kompromisszumokra hajlandó és milyen kompromisszumokra képes, az egy más kérdés. A belső iránytű azért jó, mert az kihúzza a csávából. Ha nem, az baj. De hát, (...) mindegyikünk élete tele van kompromisszumokkal. Csak az ökör következetes! Nem?

Forrás: Criticai Lapok, Film Színház Muzsika, Új Tükör, MGP: Garas - Tükör, .valtozovilag.hu