Theater Heute - Mundruczó Kornél írt Új Színház ügyben

Mundruczó Kornél a színház természetéről, független struktúráról, politikai gesztusokról, és az Új Színházi kinevezésről írt. "Az ilyen döntések kaszinóvá változtatnak egy egész országot, ahol a főnyeremény a rulettkorong forgásától függ és nem az elhatározásoktól" - fogalmaz a rendező.

Amikor külföldön járok sokszor látom a kérdést az emberek szemében – mit műveltek ti ott odaát? Nem kétséges, hogy Magyarország, az elmúlt években egy demokratikus működésre képtelen ország benyomását keltette, ahol az élet minden – eddig függetlennek és szabadnak hitt – területét a politika és az emberi jogok visszaszorításának réme határozza meg. Amikor azonban a múlt hónapban a pályázatokat bíráló szakmai bizottság ellenében, egy nevetségesen silány pályázati munka elfogadása után, a radikális szélsőjobboldali Dörner György színművészt és a MIÉP elnökeként is számon tartott, antiszemita kinyilatkoztatásairól ismert Csurka István drámaírót nevezték ki az Új Színház vezetésére, olyan döntés született, amelyet nem lehet tovább szó nélkül hagyni. Nemcsak azért, mert a gesztus hátterében egyértelműen politikai akarat van, hanem azért is, mert ez a tett figyelmeztet bennünket arra a tátongó szakadékra, amely köztünk és Európa között húzódik. Szóval: Mit is művelünk mi ideát?

A hatalomtól való kinevezés manővere, a politikai zászlók alá igazodó kulturális intézmények sora, nem ismeretlen fogalmak a számunkra. Magyarországon a kultúrpolitika soha nem tartotta valódi céljának, hogy független struktúrát hozzon létre. A színház soha nem volt plurális, soha nem tudott a független, felelős társadalmi gondolkodás platformjává válni, és mint ilyen, soha nem vált a politikától érinthetetlenné sem. A kultúra itthon – tisztelet a kivételnek – mindig is egy szűk, kanonizált alkotói réteg kezében volt, aki pedig nem tudott bekerülni az azonos esztétika és ideológia mentén alkotó elitbe, annak számolnia kellett azzal, hogy előbb vagy utóbb kiszorul a lehetőségekből. Az, hogy ma, a politikai alku részeként, éppen egy szélsőjobboldali ideológia mentén gondolkodó alkotói csoport kapott helyet és pozíciót, az elfogadhatatlan, de sajnos a múlt szükségszerű következménye.

kornel

Fontos megérteni, hogy ez a mostani kinevezés nemcsak azokról beszél, akik meghozták ezt a téves döntést, hanem arról a társadalomról is, amelyben ez megtörténhet. Arról a kulturális elitről, amely a rendszerváltás traumája után nem tette lehetővé, hogy a színház az legyen ami, elfoglalhatatlan, elidegeníthetetlen hely, fórum, ahol politikai befolyásoltságtól függetlenül beszélhetünk magunkról, egymásról, a világról. Arról a társadalomtól, amelyik megijedt a szabadságtól, a függetlenségtől és sosem mert élni velük. Arról a társadalomról, amelyben az emberek egy részének valós, őszinte nézői igénye van egy jobboldali, ideológiai színház megszületésére. Arról az országról, ahol a vidéki színházak 90 százalékában politikai akarat nevezte és nevezi ki az igazgatókat. Arról a pályázati rendszerről, ahol egy 13 oldalas, szakmaiatlan és valótlan állításokkal teletűzdelt pályázat győzedelmeskedhet. Arról a szakmai elitről, amely az elmúlt pár évtized alatt elkényelmesedett és saját babérjain ülve kiszorított minden másságot, így éppen liberalizmusával vált kirekesztővé. Azokról a kultúrából kiszorult féltehetségekről, amelyek most bosszút állnak minden sérelmükért. Azokról a nézőkről, akik nem gondolkodni és szembesülni járnak színházba, hanem önigazolásért, ideológiák felböfögéséért, összekacsintásért. Azokról az emberekről, akik nem találták meg, sem a színházi, sem a politikai életben szabadságjogaik érvényesítésének lehetőségét. Egy tájról, amely csak vívódásokban és konfliktusokban képes magára ismerni.

Bármely társadalmi felelősségét vállalni szándékozó alkotót szomorúvá tesz, az a gyerek-attitűd, amire a magyar társadalmat nevelték, ami ma a gondolkodását jellemzi. De természetesen mindannyian reméljük, hogy a jelen helyzet nem marad változatlan. Az esemény kapcsán sokan vonultak utcára, hogy tüntessenek a döntés ellen és szolidaritásukat fejezzék ki az Új Színház színészei mellett. Az esemény tehát, hálistennek, felhívás arra, ami a színház dolga, hogy levesse magáról a láncokat. Ahhoz azonban, hogy valójában talpraállhasson, létre kellene hozni egy új, független színházi struktúrát, amelyben nem történhetnek többé ilyen visszaélések. Ahol nem közmegegyezés a csúsztatás. Ahol a kommunikáció csakis a néző és alkotó között zajlik. Ahol nem az üzengetésé, hanem a beszélgetésé a terep. Ahol megalkuvásra képtelen, társadalmi felelősséget vállaló alkotók dolgoznak. Ha ilyen színházat csinálunk, és elég következetesek vagyunk ebben, akkor nem termelődik olyan nézői igény, amelyet a kielégítetlenség és kirekesztettség hív életre és amely az európai gondolkodástól tökéletesen idegen ideológia mentén szüli meg szélsőjobboldali színházát.

Nehéz egy ilyen eseményt megélve nem Európa-szkeptikussá válni. Az ilyen döntések kaszinóvá változtatnak egy egész országot, ahol a főnyeremény a rulettkorong forgásától függ és nem az elhatározásoktól. Amíg ugyanis ez az ország így működik, addig Magyarország csak formálisan Európa része, ahol a határok ellenőrző pontok nélkül, de ugyanúgy állnak. Az esemény épp ezért Európa kudarca is, amely nemcsak gazdasági, de világnézeti közösséget sem formál, eszmei kérdésekben sem képes megvédeni tagjait. Amiről mindig azt hittük nem történhet meg, az itt és most Európában megtörtént.

Mundruczó Kornél

 

Színház.hu