Holnap szabadakadémia Forgách Andrással!

Holnap újra SZABAD AKADÉMIA a Maladype Bázison!

„az ember hiába, ha megszeret valakit, még akkor is, ha már egyáltalán nem szereti, még mindig valami szeretethez hasonló fájdalom kínozza” Forgách András: Zehuze

Ez alkalommal  FORGÁCH ANDRÁSSAL és BALÁZS ZOLTÁNNAL találkozhatnak az érdeklődők

Téma: Heinrich von Kleist: Amphitryon - a születés mítosza
Helyszín: Maladype Bázis - VIII. ker. Mikszáth tér 2., déltől

 

forgach

Forgách Andrásról:

Forgách András 1952-ben született Budapesten. Az ELTE Bölcsészkarán 1976-ban diplomázott történelem-filozófia szakon, diplomamunkájátt James Joyce és a filozófia nyelvi fordulata címmel írta. Attól kezdve különbözo színházaknál volt dramaturg, egészen 1984-ig, amikor szellemi szabadfoglalkozású lett. Azóta írásból, fordításból, rajzolásból él. 
Négy könyvet publikált: Két dráma (Cserépfalvi) Valami Figaro-féle alak (esszék, Jelenkor), Aki nincs (regény, Magvető), Gonosz siker (esszék, Magvető). Ismertebb színművei: A pincér, Vitellius, Mandulák, Játékos, A szűz, a hulla, a püspök és a kések; forgatókönyvei: Románc, Árnyék a havon, Hosszú alkony. Grafikai munkákat, illusztrációkat is közöl. A tevékenységét kísérő fontosabb elismerések: Kritikusok díja, Szép Ernő díj, Jászai Mari díj, Szinnyei Júlia díj.

Interjúrészlet Forgách Andrással:

Az elso köteted elég szukszavú címet kapott: Két dráma. A Cserépfalvinál jelent meg…
…ráadásul a próza sorozatában, ami elég érdekes. Ezek vékony kis füzetek voltak. Egyébként egyszerre jelentem meg akkor Téreyvel, aki verseskötetével szintén ebben a kis fehér füzetsorozatban jött ki. Úgy történt, hogy Bacsó Béla javasolta nekik A pincér címu darabomat, és valaki mondta, az túl kevés, rakd be a Vitelliust is. Így lett benne két dráma. Belerakhattam volna többet is, de nem akartam.
Miért nem?
Úgy viszonyulok a színdarabokhoz, hogy azt akarom, mások akarják. Régebben nagyon ritkán írtam színdarabot magamtól. Azt akartam, hogy legyen társadalmi megrendelés. Most már ugyan vannak saját drámakezdeményeim, amiken idonként dolgozgatok, de akkoriban azt akartam, hogy valaki akarja tolem azt a darabot. Ez érvényes a drámakötetre is: akarja valaki. Mert arra gondoltam − bocsánat! − hogy Shakespeare sem adta ki a darabjait, hanem a halála után adták ki mások, mert annyira jók voltak. A daraboknak elég eroseknek kell lenniük ahhoz, hogy akarják akkor is, ha én nem akarom, vagy már nincs beleszólásom.
forgachandras
S ha egy darabodat már bemutatták, s játsszák kisebb-nagyobb sikerrel, arról nem érzed úgy, hogy valaki akarta?
Más a könyv és más a színház. Radnóti Zsuzsa eléggé kedvesen ragaszkodik hozzá, hogy legyen egy új drámakötetem, össze is állított egyet, elképzelheto, hogy lesz is, de egyelore hagyom ot makacskodni, mert úgy érzem, hogy a színdaraboknak nagyobb próbatételt kell kiállniuk ahhoz, hogy átlényegüljenek könyvvé. Ezzel nem azt mondom, hogy a színdarabokat nem tartom irodalomnak. Egyértelmuen úgy írom, irodalomként. Ugyanúgy írom, mint bármi mást. Voltaképpen zenének írom azt is, a prózát is. De úgy érzem, hogy a színdarabnak több kell ahhoz, hogy könyv legyen, mint egy novella, egy regény, vagy az esszék esetében. Nagyon sok írásomat nem adom oda, tudatosan nehezítem a befejezést, hogy ne adjam könnyen. Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy túl könnyen írok. Ebben van valami. Ennek a csapdáit is szeretném elkerülni.
Valóban ugyanúgy írod a színdarabjaidat, mint bármi mást? Minden megnyilatkozásodból az derül ki, hogy nagyon mélyen érted a színpad világát, tökéletesen tisztában vagy vele, melyik ország drámairodalmában mik a trendek, milyen fogásokat alkalmaznak, melyik szerzo mivel operál, s a regénynek, éppen így, saját világa van. Mégis úgy fogsz neki egy drámának, mint egy regénynek?
Hát ez alkati kérdés… de az igaz, hogy próbálkoztam azzal, hogy írjak egy Csehovot − ez volt A mandulák −, hogy írjak egy Molnár Ferencet − ez volt A pincér −, hogy írjak egy Shakespeare-t − ez lett volna aVitellius. A Moliére-be beletört a bicskám. Terveztem egy John Dovanni címu darabot, ahol minden fordítva van… még lehet, hogy megírom egyszer. Azt hiszem, nem volt hozzá elég érzéki anyagom. De terveztem, s írtam is olyan darabokat, melyeket amolyan spanyol lovasiskolának szántam: a kétszereplos darabokat. (Folytatás itt.)