A színész azt a munkát végzi, amit egy pap - Beszélgetés Pápai Erikával

December 11-én mutatja be a debreceni Csokonai Színház a Szegedi Szabadtéri Játékokkal közös produkcióban Szarka Tamás MÁRIA című új magyar musicaljét a debreceni Főnix Csarnokban. Keresztelő János anyjának, Erzsébetnek a szerepét Pápai Erika játssza. A Jászai-díjas művésznővel a próbaidőszakban beszélgetett Kozma András. Ez alkalommal a teljes interjút közöljük.

– Hogyan tudja megőrizni magában a színész, hogy ne csak egy soron következő szerepként éljen meg egy új produkciót, hanem úgy tekintsen rá, mint valami felfedeznivalóra?

Pápai Erika: Az ember mindig arra vágyik, hogy felfedezzen, hogy új emberekkel találkozzon. Persze mindenkinek máshogy alakul a pályája. Ez talán viccesen hangzik, de egy beszorított budapesti színházi létben, amely beszippantja az embert, nem feltétlenül találkozol olyan emberekkel, akikkel szeretnél. Én ezért mentem el szabadúszónak. Fontos volt számomra, hogy kiszálljak ebből a zárt közegből, ahol telnek az évek, és közben elhasználnak engem. Egy társulati lét akkor jó, ha épít, ha együtt tudsz gondolkodni a többiekkel. Én viszont nem találtam olyan társulatot, amelyben vállalhattam volna önmagam, amelyben fontos lett volna, hogy én milyen vagyok, én mit akarok. Persze borzasztó nehéz az, amikor kihúzzák alólad a színházat és egyedül szaladgálsz a világban. De még mindig azt mondom, hogy sokkal jobb nekem ez a szabadúszó lét.

leni Pápai Erika és Szegezdi Róbert szerepel Forgách András: Léni vagy nem Léni című színművének próbáján

– Milyen színházi közegben tudná otthon érezni magát?

Pápai Erika: Ahol tehetséges emberek vannak; van egy tehetséges vezető, és olyan rendezők, akikre fel lehet nézni emberileg, szakmailag, mindenféle szempontból. Persze bonyolultabb ez, mert itt van ugye az én személyiségem is. Most például nagyon jó érzés volt a próbán azt látni, hogy a fiúk szabadon, merészen, okosan beszélnek – és ahogy Vidnyánszky Attila ezt hallgatja, beépíti, ahogyan elkezdenek együttgondolkodni – méghozzá mélyen, a lényegről. Tetszik, hogy megint sűrű energiájú embereket látok. Ez már hihetetlenül hiányzott…

Szarka Tamással korábban is dolgozott együtt. Látta hogyan készült a Mária?

Pápai Erika: Nagyon is. Amikor Kaszás Attiláról készítettem a cd-t, kerestem meg a Ghymes együttest. Nem sokat tudtunk még egymásról, iszonyú bonyolultan találtam rájuk, egy néptáncos barátnőmön keresztül. De azt akartam, hogy együtt csináljuk meg az emléklemezt. És így kezdődtek a közös munkák. 2007-ben, a Mendika című lemezük bemutatókoncertjére Tamás felkért, hogy mondjam el a számokat összekötő verseket. Izgalmas volt kijönni a Papp László Arénában egy koncerthangulat kellős közepén egyedül, és elkezdeni a Szálláskereső Mária történetét. Ez valami vadonatúj műfaj volt: Ghymes-zene, improvizáció és ez a gyönyörű történet a számok között. Tamás azt kérte, találjam meg a balladisztikus formáját hangban, hangszínben…

papaierikaPápai Erika és Újhelyi Kinga a próbán

A mai kultúrában szocializálódott emberek többnyire nem ismerik a balladák, a népi apokrifek kultúráját. Ezt átemelni, és új módon megfogalmazni, az óriási…

Pápai Erika: ....bátorság. Tamás részéről bátorság, nekem pedig nagy kihívás volt. Valójában ez a ballada az ősváltozata a mostani darabnak. Beszéltem az egyik próbán arról a két gondolatról, ami engem a legjobban megráz benne: az egyik, hogy Mária mint ember jelenik meg – akiben felmerül a kétely, hogy megtarthatja-e a gyermeket. Ebbe belereszketsz. De Jézus és Mária ember is volt, és ha ezt meglátod, akkor értesz meg mindent. A lényeg: az örök emberi. Szarka Tamást azért is szeretem, mert valami egészen más gondolkodásmódot képvisel, van benne valami meghökkentően üdítő. A másik felkavaró a darabban maga a szülés. A szülés folyamata, fájdalma bele van írva, és engem ez lenyűgöz. Amikor annak idején a Szálláskereső Máriát előadtam – akkor már megvolt a kisfiam –, a vajúdásra építettem fel, merthogy úgy van megírva. Többen mondták, némi szemrehányással, hogy úgy mondtam, mint egy nő – „nem lehet, hogy Mária úgy szüljön, mint egy földi nő”. Pedig benne az isteni és az emberi találkozik. Azért is csinálunk színházat, hogy a tabukat próbáljuk nyitogatni a magunk módján.

A mostani előadásban Erzsébet az, aki biztos abban, hogy a gyermeket meg kell tartani, Mária meg bizonytalan. Ezt hogyan fogalmazza meg saját maga számára?

Pápai Erika: Erzsébet megérzi a sugárzást. Nemcsak arról van itt szó, hogy ő az élet mellett szavaz, hanem azt is megérzi, hogy ez valami más. Keresztelő Szent Jánossal várandós, van egy kiválasztottság-érzése, a szentség érzése. A természetes női gondolkodás mellett muszáj belevinni a jelenetbe egy misztikus ráérzést, valamit, amitől tudom, hogy annak a gyermeknek meg kell születnie.

– Ön szerint összeegyeztethető-e, és ha igen, milyen módon, egy hívő ember létezése a színházi munkával.

Pápai Erika: A színház szakrális hely, ugyanúgy, mint a templom. Egy színész pontosan ugyanazt a munkát végzi, amit egy pap. Abban az esetben persze, ha hiszünk a színész valódi feladatában. Ha még mindig abban hiszünk, amiért az ember ezt a pályát – jó esetben – elkezdte. A színház, a művészet gondolatokat közöl az érzelmeken és az intellektusukon keresztül. Közvetít. Ugyanaz a lényege, mint ami az egyházé. Az egyházé, és nem a vallásé. Én katolikus vagyok, anyukám evangélikus. Sokat dolgoztam a Katolikus Rádióban, de mégis azt gondolom, hogy az egyház olyan, mint egy állam, nyilván szükség van rá, de a vallás az én személyes ügyem…

papaiujhelyiA debreceni Főnix Csarnokban

– Kevés olyan hely maradt, ahol a színházat a maga komolyságában, transzcendens közvetítőként fogják fel. Ez megváltoztatható?

Pápai Erika: Nem vagyok politikus. Látom, hogy merre tart a világ, megpróbálok lépést tartani vele, a globalizáció megállíthatatlan. Egyetlen dologban hiszek: a személyes életben. Semmi mást nem tudok felmutatni, csak amit a környezetemben meg tudok tenni: én hogyan élem az életem. Nemcsak a családra gondolok; a szakmámhoz, a mindenséghez való viszonyomra. Ha felmegyek a színpadra, mit tudok kifejezni, hány embernek tudok segíteni. Mint ahogy vannak intézmények, ahol létre tudnak jönni csodák, ahol mindig egy komoly formátumot, egy elkötelezett embert találsz a háttérben. Pontosan tudom, miért nem vagyok hajlandó vezető, heródesi pozícióba kerülni. És mindez Erzsébethez is kapcsolódik, ismét. Igen, Erzsébet is a maga példáját mutatja fel: „én megszülöm a gyerekemet”. Harminckilenc éves voltam, amikor a fiam született. Gyönyörű, hogy akkor kellett megszületnie, akkor volt minden együtt… és úgy jött, mint egy áldás. Az önmagamért való lét értelmetlensége vitt el a gyermekem születéséig. „Hazamész, és miért, kinek? Eljátszol még néhány szerepet? Na és? Mi vagy te, ki vagy te ebben a világban?” Iszonyatosan megrázó élmény volt és borzasztó nagy ajándék a gyermekem születése. Az, hogy ez velem megtörténhetett. Rám bíztak valakit – ez kristálytiszta érzés volt a szülőszobában. Attól még, hogy én szültem, ő független lény. És visszatérve a személyes példa fontosságához: ha nekem van egy belső értékrendem, amelyhez ragaszkodom, kinek tudom átadni? A gyerekemnek.

Mi marad egy színész után?

Pápai Erika: Nem sok. Nem tudunk az örökkévalóságnak alkotni. Végül is egy író után mi marad? Néhány könyv. Egyébként épp ezért csinálom a Mezei Mária-estemet. Nagyon hasonló dolgokat éltem meg, mint ő. Ez nekem terápia. Megkeresnek olykor rajongók, mondván, hallottak évekkel ezelőtt szavalni, énekelni, és soha nem felejtik el. Valami biztosan történt akkor, a lényem legmélyéből adtam ki valamit, és az megmarad bennük egy életen át. Ennyi marad.

papaierika2Pápai Erika, a lemez szerkesztője beszél a sajtótájékoztatón, ahol bemutatták a Kit ringat a bölcső, Janikát… című meselemezt, amelyen a március 23-án elhunyt Kaszás Attila, valamint több ismert magyar színész és zenész előadásában hallhatóak gyermekmesék. A kiadvány teljes bevételét egy közalapítványon keresztül Kaszás Attila családjának ajánlották fel.

Egy nyom az emberek szívében… Hallottam valahol, hogy Szent Ferencnek volt egy követője, aki mielőtt szerzetes lett, vándorszínész volt. Nem tudott igazán elmélyülni a vallás dolgaiban, de égő szívvel és lelkülettel követte a közösséget, időnként azonban eltűnt. Szent Ferenc egyszer megleste, és azt látta, hogy fejen áll, cigánykerekezik. Megütközve kérdi tőle, mit csinál. „Ne haragudj, Ferenc testvér, nekem nem adott túl sok tehetséget az Isten, én ezt tudom, én így imádkozom.”

Pápai Erika: Ez gyönyörű – akkor én fejen állok és cigánykerekezem.