Monodrámával tisztelegnek Gyurkovics előtt a Madáchban

December 18-án lenne nyolcvanéves Gyurkovics Tibor költő, író. Holnap (15.-én) este, a Madách Színház Tolnay Szalonjában emlékezik rá pályatársa, Szakonyi Károly. Az est második részében Incze Ildikó színművész a Szeretők című monodrámát mutatja be, amelyet Szakonyi Károly Gyurkovics Tibor írásaiból készített.

Részlet a Magyar Nemzet interjújából Incze Ildikóval:

Nagyon szeretem a költészetet, sok kiállításmegnyitón, kulturális eseményen léptem fel versekkel, ahol gyakorta megkérdezték: nem gondolkodom-e egy nagyobb önálló estben. Ettől indíttatva olyan verseket kezdtem keresni egy előadói esthez, amelyek illenek a személyiségemhez, amelyekkel adni tudok, ám önmagamat is kifejezhetem. A Lyukasóra irodalmi folyóirat egyik alkalmán figyeltem fel arra, hogy Gyurkovics Tibor versei milyen jól mondhatók. Egy nyár alatt elolvastam az összeset, majd kiválogattam azokat a szerelmes költeményeket, amelyek egy színésznő szájából sem csengenének furcsán. Szakonyi Károly tanácsolta, a verseket fűzzük fel egy történetre, ehhez ő találta meg Gyurkovics egyik novelláját, amelynek a címét nem árulhatom el, mert a darab poénját lelőném. Karcsi kiváló drámaíró, nagyon jó dramaturg, a kiválasztott verseket ő helyezte el a prózai részek közé. A Szeretők először egy húszperces változatban létezett, már akkor annyira tetszett a közönségnek, hogy egyértelmű volt, érdemes bővíteni. Aztán sokat alakult, Szakonyi Károllyal az együttgondolkodás végül hármas találkozásokká vált Gyurkoviccsal.
- Szakonyit és Gyurkovicsot ismervén rendkívül szórakoztató lehetett az alkotói munka. 
- Ráadásul mindketten a női lélek nagy ismerői is. Egy Márvány utcai vendéglőben jöttünk rendszeresen össze, közel Gyurkovics otthonához. Mint karizmatikus, szangvinikus, extrovertált, nagy színészi és rendezői ambíciókkal bíró egyéniség, itt is a társaság középpontjává vált. Tibor játékos piszkálódásaival olykor szinte letiporta a szerény, halk szavú Karcsit, amire a kettejük közti nagyon régi barátság jogosította fel. Karcsit rendszeresen utánozta, óriási humorral mindenkit megszemélyesített, jól mulattam a társaságukban. Mindig rendkívül fantáziadús volt, tele ötlettel. Régi tapasztalatként tudtam, hogy Gyurkovics nagyon igényes arra, hogyan mondják a verseit. A tempó, a dikció nem volt neki mindegy, hitte, az ő sorait valójában ő tudná a legjobban elmondani. Ám a Szeretőkkel szemben, amit a hetvenötödik születésnapján mutattunk be, nem volt kifogása. Nagyon megköszönte az előadást, őszintén meghatotta, nyilván azok az emlékek, amelyek a versek ihletői voltak, felelevenedtek benne. 

incze(...)
- Tavasztól ön a Várnegyed Galéria vezetője, amely korábbi programjaival is kötődik Gyurkovics Tiborhoz. Miért váltott pályát? 
- Székesfehérvárott voltam három évig a Vörösmarty Színház színésze, aztán tavaly, még az előző színházi évad idején egyszer csak minden indok nélkül megszűnt a szerződésem. Nagy csalódás volt: mintha a színházigazgatók némelyike, amikor pozícióba kerül, egyszeriben elfelejtené, hogy valaha színész volt, a hatalom, az, hogy emberek sorsa fölött rendelkezhet, úgy változtatja meg a személyiségét, hogy az empátia helyébe az erő, a fölényesség lép. Borzasztó dolog váratlanul munkanélküli színésznek lenni, az ember nem tudja, mit mondjon a gyerekeinek, holnaptól miből élünk meg. Nem a bizonytalanság ebben a legrosszabb: korábban sokáig voltam szabadúszó. A Karinthy Színházban sok jó szerepet kaptam, de játszottam tévésorozatban, filmekben, ezek - és a szinkron, amit a mai napig csinálok - pótolták a hiányt, ha a színházban éppen mellőztek, vagy olyan szerepeket kaptam, amelyek nem elégítettek ki. Még huszonéves voltam, amikor erdélyi színészként jöttem át Magyarországra. Már akkor meglepve tapasztaltam, hogy több sikeres kollégám felhagy a pályával, amelynek annyi a szépsége, hogy azok feledtetik azt a sok rosszat, amiből ma már egyre több van. De végül mégsem. Már nem akartam telefonálgatni, igaz, sosem tudtam magamért, inkább csak másokért küzdeni. Így történt, hogy teljesen véletlenül összefutottam az utcán az első kerületi polgármesterrel, Nagy Gábor Tamással, aki a Várnegyed Galériába hívott. Minden hónapban új kiállítást nyitunk, ma már ezt a munkát szeretem a legjobban, ráadásul így itt a színháztól sem kellett teljesen elszakadnom.