Forró nyomon - Egyirányú út a MU-ban

A Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület (FÜGE), a SZAKKÖR, és a Kortárs Drámafesztivál közös produkciójaként december 19-én mutatják be a MU Színházban az Egyirányú út c. előadást. Kovács Dániel rendezésében, Polgár Csabával, Szandtner Annával és Thuróczy Szabolccsal.

egyiranyu

„A sértett postai kézbesítő a rendőröknek elmondta, hogy Ózd belterületén, egy salakos bekötőúton közlekedett éppen motorral. Egy ismeretlen gyártmányú, típusú, hatósági jelzésű személygépkocsival lassítottak mellette, majd a jármű nyitott, jobb oldali első ablakán keresztül gáz-spray-t fújtak az arcába. A kézbesítő emiatt rövid időre elvesztette látását és a motorkerékpárral elesett. Ekkor a személygépkocsiból ketten kiszálltak, megint lefújták, ököllel ütlegelni kezdték, miközben a táskában lévő készpénz átadására szólították fel. A postás ekkor a felszólításnak eleget téve kis címletekben lévő papírpénzt adott át támadóinak, akik ezzel nem elégedtek meg, a táskában lévő maradék készpénzt is magukhoz vették, majd autójukkal elhajtottak. A sértett bejelentését követően az ügyben nagy erőkkel indult meg forrónyomon az üldözés. Az ügyben végzett azonnalos intézkedések akkor nem vezettek eredményre, azonban a nyomozást végző kollégáknak egyre gyanúsabb lett az eset, így a vizsgálatot más irányokba is kiterjesztették.”

 a FÜGE és a Szakkör bemutatja:

EGYIRÁNYÚ ÚT

2011. december 19., 20. 22 óra

MU Színház - próbaterem

alkotók:

Szandtner Anna, Polgár Csaba, Thuróczy Szabolcs,

Kovács Dániel, Róbert Júlia, Tasnádi István

produkciós munkatársak:

Kiss Réka Judit, Kulcsár Viktória, Szabó Julcsi

egyiranyu_ut

támogatók:

MasterCard – a felbecsülhetetlen pillanatok támogatója,

Kortárs Drámafesztivál Budapest, NKA, Előadóművészeti Jogvédő Iroda

www.fugeprodukcio.hu