Tarlós kinevezte Bereményi Gézát a Thália élére

Tarlós István főpolgármester 2012. január 1-től öt évre Bereményi Gézát nevezte ki hétfőn a Thália Színház és a Mikroszkóp Színpad közös igazgatói posztjára - közölte a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatósága.

A városvezető előzőleg hétfő reggel az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában egy kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: "Amennyiben ebből nem lesz nemzetközi, mesterségesen keltett, előfeltételezésektől hemzsegő hisztéria, akkor megerősíthetem, hogy Bereményi Géza lesz ennek a színháznak az igazgatója".
A Főpolgármesteri Hivatal december 8-án jelentette be, hogy a szakmai bizottság Bereményi pályázatát támogatta. Bereményi Géza Kossuth- és József Attila-díjas író, dalszövegíró, Balázs Béla-díjas filmrendező Kálomista Gáborral, Herczeg Tamással és Csécs Tamással együtt pályázott a két színház közös vezetésére.
A Bereményi-féle csapaton kívül Harsányi Gábor színész - Dózsa Lászlóval közösen - és Megyeri László, a Thália Színház korábbi igazgatója adott be pályázatot.

geza


Bereményi Géza pályázatát december elején támogatta a szakmai bizottság, és Tarlós István már akkor jelezte, hogy várhatóan őt nevezi majd ki a két intézmény élére. Az író-rendező az MTI megkeresésére akkor azt mondta, a hivatalos eredményhirdetésig nem nyilatkozik terveiről. Hasonlóan fogalmazott a vele közösen pályázó Kálomista Gábor producer, Magyarország egyik legnagyobb filmgyártója, a Megafilm vezetője.
Érvényes pályázatot csak a két színházra együttesen lehetett benyújtani. A Thália Színház és a Mikroszkóp Színpad közös igazgatására kiírt pályázat szerint az ügyvezető igazgató egyszemélyi felelős vezetőként irányítja majd a Thália Színház Nonprofit Kft.-t és a Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.-t. Feladata lesz a két színház művészeti programjának részletes kidolgozása, a Mikroszkóp Színpad esetében a színházterem adottságainak figyelembe vételével, tekintettel a színház hagyományaira a kabaré műfajának megőrzésében és a Thália Színház egészének művészeti koncepciójával összehangolva.
A pályázatnak tartalmaznia kellett a két nonprofit társaság 2012. évben lezajló lehetséges egyesülésére vonatkozó művészeti, pénzügyi, szervezeti megvalósítási koncepciót is.
A Thália Színház ügyvezetői munkakörét a nyertes pályázó 2012. január 1-jétől öt éven át töltheti be. A Mikroszkóp Színpad esetében az ügyvezetői feladatokat szintén 2012. január 1-jétől 2016. december 31-ig láthatja el a nyertes külön díjazás nélkül.
A Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft. száz százalékos üzletrészére - Verebes István távozását követően - a nyáron pályázatot írt ki a főváros, ám arra nem volt jelentkező. Ezt követően Csomós Miklós kultúráért felelős főpolgármester-helyettes már nyár végén azt valószínűsítette, hogy a teátrumot a Thália Színházhoz fogják csatolni.
A Mikroszkóp Színpad az év végéig Szabó Attila korábbi gazdasági igazgató vezetésével működik, az ő ügyvezetői megbízatása december 31-ig szól. A Thália Színházat jelenleg - a még 2009 elején kinevezett - Zimányi Zsófia vezeti, akinek megbízatása 2014. január végén járt volna le.