Teljesíteni kell - Solymosi Tamás mesélt

Összesen 16 alkalommal látható a Magyar Állami Operaházban A diótörő. December 24-én a herceg szerepében Solymosi Tamás balettművész, a Magyar Nemzeti Balett megbízott igazgatója lép színpadra Horányi Adrienn balettnövendékkel. Lapszemle.

A Vasárnap reggel kérdésre, hogy fért az idejébe igazgatóként a Diótörő herceg szerepe Solymosi azt felelte: “Szerencsére számos alkalommal táncoltam ebben a koreográfiában a herceget. Munkarendembe be kellett iktatnom a huszonötödik órát is. Szeptember óta egész nap a Magyar Nemzeti Balett ügyeivel foglalkozom, de a karácsonyi Diótörő előadás is az ügy része: a Táncművészeti Főiskola növendéke kap szerepet, ami egyedülálló az intézményi együttműködésben”.

solymosi

“Az igazgatói poszt sosem tartozott a hálás pozíciók közé, de ettől még nem érzek nagyobb nyomást. Tizenhét évesen már Amszterdamban táncoltam főszerepet, egészen fiatal korom óta az életem része, hogy teljesíteni kell” – tette hozzá a megbízott igazgató, aki a Magyar Nemzeti Balett társulatáról is beszélt.

Elmondta, hogy négy hónap nagyon kevés ahhoz, hogy eredményt próbáljanak felmutatni, de ahol erősíteniük kell, ott megteszik. Arról, hogy várható-e leépítés még nem tudott nyilatkozni, hiszen még nem tud pontos költségvetési adatot.

tanc

Solymosi Tamás azt is elárulta, hogy azért vállalta a felkérést, mert a pályaíve ezzel a feladattal egy szabályos kört rajzol. “Innen indultam, ám itthon nem, csak külföldön kínáltak szerződést, ahol azonnal első szólista lettem. Ha valaki kint kezd karrierépítésbe, külföldön is folytatja. Így jártam be a világ legnagyobb színpadait. New Yorktól kezdve Moszkván és Sydney-n át Tokióig sztárkoreográfusokkal és sztárpartnerekkel dolgoztam, akiktől rengeteget tanultam. Most mindezt hazahoztam. Elültetni és meggyökereztetni nem egyszerű, hiszen elsősorban engem kell, hogy megismerjenek, és fontos, hogy megérezzék: mindenki tehetsége és képessége szerint tud majd érvényesülni” – fogalmazott a balettművész.

A kérdésre, hiányzik-e neki a szabadság azt válaszolta, munkamániás. “A szabadúszás szó ugyan némileg magában rejti a szabadság fogalmát, ám esetemben soha egy percnyi szabadságról nem volt szó. Amellett, hogy folyamatosan táncoltam, itthon beiratkoztam a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, ahol idén szerzem meg a doktori címemet” – fejtette ki Solymosi Tamás.

Forrás: Vasárnap Reggel