Mi történt tegnap a Kamaraszínházban és a Játékszínben?

Azok, akik esetleg lemaradtak a tegnapi történésekről, vagy nem szerettek volna hosszú cikket olvasni a két megvonással sújtott színház sajtótájékoztatójáról most videóösszefoglalónkból értesülhetnek. Aki pedig éppenhogy többre vágyna, annak figyelmébe ajánljuk Csáki Judit írását.

NEM ÍROM ALÁ - a cikk a Revizoron jelent meg

Mármint azt a petíciót nem írom alá, amely a Játékszín és a Budapesti Kamaraszínház változatlan körülmények közti megmaradásáért toboroz aláírásokat.  

Mi történt? Sajtótájékoztató volt a Játékszínben és a Budapesti Kamaraszínházban, miután a tulajdonos, a NEFMI váratlanul megvonta a jövő évi támogatást, és egyoldalúan felbontja a színházi kht-kkal megkötött közhasznúsági szerződést. Nagy és érthető az érintettek felháborodása. És csak a hosszú emlékezetűek tudják, hogy a minisztériumi fenntartású intézmények fővároshoz helyezését tárgyazó szappanopera legalább harminc éve fut, egyebek mellett az érintett színházak igazgatójának taktikai alapú lobbi-tevékenységétől kísérve.

Nemigen lehet politikai szándékot tetten érni. A Játékszín esetében egy népszerű szórakoztató intézményről, a Budapesti Kamaraszínház esetében pedig egy előadásgyártó nagyüzemről van szó. Előbbi helyen jó nevű, népszerű sztárok szerepelnek kellemes bulvárdarabokban, utóbbi helyen az eklektika jegyében futószalagon színre állított produkciók, világirodalmi „bestsellerek”, bulvárdarabok, és olykor művészi próbálkozások, magyar drámák láthatók. Mindkét intézmény megér egy külön elemzést, alkalmas időben és alkalmas helyen. De most nem erről van szó – egyelőre maradnak a sommás következtetések.

A színházi szcénát – mint a kultúra egészét – már az elmúlt években is elvonások sújtották, a színházak legtöbbje fájó kényszerintézkedések, belső átcsoportosítások, leépítések, költségvisszafogások árán igyekezett a víz fölött maradni. Meglehetős csönd övezte az úgynevezett „tao” bevezetését: a társasági és osztalékadót a jegybevétel nyolcvan százalékáig „szedhetik össze” különféle cégektől a színházak (az előadóművészet és a sport); az összeget az illető cég, gazdasági társaság adójából vonják le, vagyis közvetve mégiscsak állami támogatásról van szó.

Ez az állami támogatás bizonyos – nagy férőhelyű és drága jegyeket árusító – színházaknál igen magas, a kicsiknél és olcsóbb jegyeket árulóknál értelemszerűen alacsonyabb. De a mai „nincs pénz”-világban mindenképpen sokat számít – nem csoda hát, ha az állam (a minisztérium és/vagy az önkormányzat) számol vele, amikor a támogatást osztja.

És elkezd nivellálni, mérlegelni, esetleg művészi-esztétikai szempontokat is figyelembe venni. Alapos, széleskörűen egyeztetett, szakemberek véleményét is beépítő koncepció alapján különbséget tenni színház és színház között. Aztán ezt a koncepciót nyilvánossá téve – tulajdonosi jogaival élve – rangsorol: az egyiknek ad, a másikat a jegybevételre és az az után megszerezhető taóra bízza.

Nem vagyok én naiv: nem ez történt.

Csáki Judit cikkét itt olvashatják.

 

Szerkesztőségünk tegnap este Őze Áront kérdezte arról, mit tud a Magyar Színház, a Játékszín, a Kamaraszínház összevonásáról, de az igazgató végül nem kívánt nyilatkozni.