A hattyúk tava új értelmezésben Monte Carloban

Megújította, átálmodta, átértelmezte A hattyúk tava történetét Jean Rouaud francia regényíró, aki az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál francia díszvendége volt.

Csajkovszkij híres táncjátéka a jó és a gonosz harcáról szól, 1895-ben Marius Petipa és Lev Ivanov alkotta meg klasszikus koreográfiáját a nagy orosz komponista zenéjére - azóta is a legtöbb előadáson ez látható. Jean-Christophe Maillot, a világhírű Ballets de Monte Carlo társulat igazgatója annak ellenére (vagy éppen azért) kért új értelmezést az írótól, hogy az - saját bevallása szerint - egyszer sem látta a hagyományos előadást.

J_ROUAUDJean Rouaud (forrás:google.com)

Jean Rouaud elmondta a párizsi Le Monde-nak, hogy az ő értelmezésében a történet az élet és a halál, az állati és az emberi, a tisztaság és az erotika küzdelméről szól. Nem írásos szövegkönyvet készített, hanem Jean-Christophe Maillot-val együttműködve, annak elképzeléseit is figyelembe véve tett különböző javaslatokat a balett cselekményének alakítására. A Monte Carlóban keddtől több estén látható új változatban a Petipa-féle koreográfia 32 hattyújából Maillot kívánságára csak kettő maradt, a fehér és a fekete, és mivel a szórakoztató betétrészeket törölték, az előadás a régi változat két és fél órája helyett csak másfél óráig tart. És főleg: a jók győzelme helyett drámai módon ér véget.
A balettigazgató elmondta: olyan elégedett volt a közös munkával, hogy már felkérte az írót egy új librettóban való közreműködésre. A Fred mint Astaire című táncjáték a nagy táncos-komikusról - és a XX. század történelmi drámáiról szól majd.