Bodrogi Stohlról mesélt

Stohl András és Bodrogi Gyula két generációhoz tartozik, mégis olyan mély barátság szövődött közöttük, mintha együtt koptatták volna az iskolapadot. 

A színházibüfében hosszú órákat beszélgettek, s napi rendszerességgel tartották a kapcsolatot. Még a börtönrácsok sem választották el őket teljesen egymástól, a Nemzet Színésze, a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színész egyike azon keveseknek, akik telefonkapcsolatban állhatnak Stohllal. Bodrogi él is a lehetőséggel, kétnaponta hívja fogadott fiát.

"Tényleg nagyon jó barátom, nagyon szeretem, nagyon tehetségesnek tartom Andrást"- meséli Bodrogi Gyula. "A viszonyunk érdekes, László Zsolt és Buci is papának nevez, én meg őket gyerekeknek. Nem emlékszem, hogy mikor alakult ki köztünk ez a szoros kapcsolat, azt sem tudom, hogyan kezdődött. Arra sem emlékszem, miként ismertem meg. Nézőként láttam dolgozni, vagy együtt játszottunk? A lényeg, hogy az első emlékem az: egy elképesztően tehetséges színészt látok. Azóta összefonódott a sorsunk. A színház és vadászat a közös vonal. Mindkettő ősi foglalkozás. Érzelmeken alapul, készség kell hozzá, ezt nem lehet tanulni. Mindegy, hogy az ember tizennyolc vagy hetvenéves: vagy tud, vagy nem."

bodrogi4forrás: google.hu

Az idős pályatárs félti, óvja fogadott fiát de nem akarja irányítani. 
"Lehetünk akár homlokegyenest más természetű emberek, ha közös a rezgésünk, akkor biztosan közel kerülünk egymáshoz. Ez történt velünk is. Annak ellenére, hogy majdhogynem apa-fia kapcsolat a mienk, nem szoktam, s a szabadulása után sem fogom életvezetési tanácsokkal traktálni Andrást. Ő tudja a legjobban, hogy mit kell tennie, fölösleges lenne okoskodnom. Sokkal többet ér, ha ő maga jön rá, merre van a helyes út, és saját választása lesz majd, ha rálép." 

 

Szerző: Földvári Zsófi, (borsonline.hu)