Koltayt a Szabadtérin is akarják

Szeged is a szívügye, ha hívnák, igyekezne segíteni – fogalmazott Koltay Gábor annak kapcsán, hogy felmerült a neve a szabadtéri vezetőjeként. Az alpolgármester szerint a jelenlegi igazgató menesztése hatalmas kárt okozna a városnak. Lapszemle.

Koltayt a Szabadtérin is akarják Tovább

Popo birodalomban unalom van és üresség

Mozgásszínházi előadás bemutatójára készül a nagyváradi Szigligeti Társulat. Georg Büchner Leonce és Léna című darabját Baczó Tünde rendező-koreográfus vitte színre, az előadás zenéjét Cári Tibor szerezte.

Popo birodalomban unalom van és üresség Tovább

Kihirdették a Tantermi Színházi Projekt eredményét

A március 19-20-i hétvégén – a Polgár Krisztina Emlékalap megbízásából és támogatásával – első alkalommal szervezte meg a Füge Egyesület a Tantermi Színházi Szemlét, melyen nagy érdeklődés mellett 18 produkció mutatkozott be a MU Színházban és a Lágymányosi Bárdos Lajos Iskolában.

Kihirdették a Tantermi Színházi Projekt  eredményét Tovább

Jordán, Bodrogi: túlzott az ítélet

Stohl Andrást két év négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték elsőfokon. Emellett három évre eltiltották a közügyektől, öt évre a járművezetéstől, valamint a perköltséget is neki kell állnia. Ettől függetlenül képernyőn maradhat. Jordán Tamás és Bodrogi Gyula szerint az elsőfokú ítélet…

Jordán, Bodrogi: túlzott az ítélet Tovább

Zenés szerelmi kergetőzés Győrben

Puskás Tamás átdolgozásában és rendezésében, 2011 április 2-án mutatja be a győri társulat a Fekete Péter c. zenés vígjátékot a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban.

Zenés szerelmi kergetőzés Győrben Tovább

A Gyulai Várszínház 48. évada

Az idén 48. évadába lépett Gyulai Várszínház programjában négy új bemutató, hat vendégjáték, és a VII. nemzetközi Shakespeare Fesztivál alkotja a színházi kínálatot. Ezen kívül jazz és blues koncertek, Liszt Krisztus oratóriuma, valamint gasztronómiai, népzenei és gyerekprogramok lesznek, közülük…

A Gyulai Várszínház 48. évada Tovább

Nincs pályázó a Tűzraktérre

Nem érkezett pályázat a tulajdonos Terézvárosi Önkormányzat által a Tűzraktér épületére kiírt ingatlanhasznosítási felhívásra, a kerület mégis az ingatlan kiürítését várja a kulturális központ üzemeltetőitől.

Nincs pályázó a Tűzraktérre Tovább

Törőcsik nyitja a POSZT-ot

Mi változik a POSZT-on? A pécsi sajtótájékoztatón kiderült. Június 9-én, 17.00-kor lesz a Színház téren  megnyitó, amit Törőcsik Mari, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas művész tart. 

Törőcsik nyitja a POSZT-ot Tovább

Letöltendő börtön Stohlnak

A színész két év négy hónap letöltendő börtönbüntetést kapott. Emellett három évre eltiltották a közügyektől, öt évre a járművezetéstől, valamint a perköltséget is neki kell állnia. Stohl korábban azt mondta, mindent elismer, de nincs olyan ember, aki börtönbe akarna menni.

Letöltendő börtön Stohlnak Tovább

Egy kicsit politizáló színház

 “Van egy alternatív színpadi műhely, amelynek mostanában nem kell panaszkodnia a pénzügyi támogatás vagy a játszóhely hiányára. Értő és ragaszkodó közönsége van, sőt még előadásai kritikai visszhangja is kedvező". Lapszemle.

Egy kicsit politizáló színház Tovább
süti beállítások módosítása