Krisztinka élete és halála nem passzol egymáshoz

"Kirepült az életből hirtelen s érthetetlenül egy régi diáktársunk, Bába Krisztina. Most temetjük. Vagy három évtizeddel korábban, mint amennyi mai világunk természete szerint járt volna neki. Nekünk". Szemléztük Révész Sándor megemlékezését.

Krisztinka élete és halála nem passzol egymáshoz Tovább

Márta István: megbíznak bennem

Márta István, az Új Színház igazgatója elárulta, hogy miért vállalta a POSZT művészeti vezetését, milyen újításokat tervez. “Nem erősítettem se jobbra, se balra, se középre, se előre, se hátra. Az én olvasatomban kizárólag a szakmaiság, az elfogulatlanság és a biztos értékrend számít” -…

Márta István: megbíznak bennem Tovább

Egy avignoni bemutatóról

A 65-dik Avignoni fesztivált megelőző hónapokban, ahogy ez eddig is szokásos volt, közönségtalálkozókat szerveznek, hogy beszámoljanak a készülő előadásokról. Május elején Arthur Nauzyel rendező beszél a júliusban bemutatásra kerülő produkciójáról, amelynek címe Jan Karski (A nevem fikció).

Egy avignoni bemutatóról Tovább

Lezárult a KÖR vetélkedő

Lezárult a KÖR színházi vetélkedő-sorozat; a döntőt a celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium csapata nyerte - közölte a Katona József Színház.

Lezárult a KÖR vetélkedő Tovább

Találkoznak a színházi gazdaságisok

A Győri Nemzeti Színház és a Győri Balett szervezésében mától rendezik meg azt a szakmai konferenciát, melyen elsősorban a vidéki színházak gazdasági igazgatói vesznek részt.

Találkoznak a színházi gazdaságisok Tovább

Támogatás nélkül marad 4 színház

A színházak egy részének a fővárosi önkormányzat idén egyáltalán nem ad támogatást, így a Vígszínháznak, a Centrál Színháznak, a Madách Színháznak és az Operettszínháznak. Így bár a központi dotációt megkapják, sokkal kevesebb fix pénzre számíthatnak. Lapszemle.

Támogatás nélkül marad 4 színház Tovább

Szerkesztők és az olvasók is kérdeznek

Május 4-én, a sorozat negyedik alkalmával a kortárs dráma és színház állapotáról és sanszairól beszélgetnek a Nyitott Műhelyben, különös tekintettel a ma kultúrpolitikai elvárásaira, ízlésére, a financiális feltételekre, kőszínházak és alternatív színházak sorsára, a kortárs drámaírók és…

Szerkesztők és az olvasók is kérdeznek Tovább

Fődíjat nyert a mady-baby

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház tavalyi évadának egyik legnépszerűbb előadása, a mady-baby megosztva elnyerte Bákóban a "Gala Star" Fesztivál Fődíját.

Fődíjat nyert a mady-baby Tovább

Operett-konferencia

Május 3-án az ELTE-BTK zenei Tanszékén rendezték meg az operett-konferenciát, melyen a hallgatók aktív bevonásával a kerekasztal-beszélgetés meghívottjai - Oszvald Marika, Kerényi Miklós Gábor, Bordás Barbara, Sáfár Mónika, Peller Károly és Kiss Zoltán - többek között arra keresték a választ, hogy…

Operett-konferencia Tovább

Menj Színházba! - Momentán Társulat

Ütős, a Beugrónál nagyságrenddel összetettebb improvizációs előadásairól ismert a Momentán - most épp egész hetes rendezvényt tartanak Impró7 néven, ahol különböző rögtönzéses projekteket mutatnak be, más társulatokkal együtt. Játékunkban a vasárnapi Egészházas kísérlet nevű valamire nyerhetsz…

Menj Színházba! - Momentán Társulat Tovább

Moravetz: már csörgött volna a telefon

"Amikor én 12.30-korszembesültem a tényekkel, volt olyan színházi dolgozó, aki állítólag már reggel azzal kürtölte tele a várost, hogy végre jöhet Moravetz Levente" – nyilatkozta Vasvári Csaba, a Vörösmarty Színház igazgatója, menesztésével kapcsolatban. Erre Moravetz Levente reagált.

Moravetz: már csörgött volna a telefon Tovább

Schilling: a művészet generátor

Demján Sándor a Miskolci Egyetem diplomaosztó ünnepségén tartott beszédében úgy fogalmazott: jelenleg nem még több művészre van szüksége ennek az országnak, hanem dolgozó, termelő emberekre. Ő maga betiltaná a művészeti szakköröket azokban az iskolákban, ahol nincs legalább kétszer annyi technikai…

Schilling: a művészet generátor Tovább
süti beállítások módosítása