Transzparens illúziók - Aura a Trafóban

A Természetes Vészek Kollektíva Por-Hüvely című produkciójának folytatásaként most legújabb, Aura című előadásuk látható a Trafó színpadán. Témája a testre ható nehézkedési erő, a lélekre ható „röghöz kötöttség" és a folytonos elvágyódás közötti küzdelem ábrázolása.

Transzparens illúziók - Aura a Trafóban Tovább

Visszanyúlnak a néptánchoz - VIII. Kalászi Kortárs Tánctalálkozó

2011. októberében nyolcadik alkalommal rendezik meg a Kalászi Kortárs Tánctalálkozót. A fesztivál gyökerei a Duna Táncműhelyhez nyúlnak vissza, hiszen a Kalászi Faluház hosszabb ideje rendszeresen befogadja a Táncműhely kísérleti előadásait, s az évek során egyre erősödő igény mutatkozott arra, hogy…

Visszanyúlnak a néptánchoz - VIII. Kalászi Kortárs Tánctalálkozó Tovább

Színház az NDK-ban

A második világháborús vereség és a nemzetiszocialista diktatúra bukása nem jelentette egyszersmind a német színház összeomlását is. A háború utáni német színház története már a háború vége előtt elkezdődött: 1945 májusa után fennmaradt a színházak korábbi rendszere, az 1945-ös újrakezdés aktorai: a…

Színház az NDK-ban Tovább

"Szinte formabontó" - Bemutatták a Liliomot Szolnokon

Molnár Ferenc emblematikus darabja a Liliom, amelyet a szerző útmutatásaihoz illő módon állít színpadra pénteken, az új évad első bemutatóján a szolnoki Szigligeti Színház – mondta az előadás rendezője. Kiss József megfogalmazása szerint a száz évvel ezelőtt a pesti városligeti…

"Szinte formabontó" - Bemutatták a Liliomot Szolnokon Tovább

Az ÚJ SZÍNHÁZBAN szeptember 23-án a Bethlen, szeptember 24-én a Virágos kert, szeptember 27-én a Keleti pu., és szeptember 28-án A Grönholm-módszer című előadások elmaradnak.

Az Új Színházban szeptember 23-án a Bethlen, szeptember 24-én a Virágos kert, szeptember 27-én a Keleti pu., és szeptember 28-án A Grönholm-módszer című előadások elmaradnak.   Október 19-én A csúnya helyett A szív bűnei és a Bethlen, október 22-én az Erdő helyett az Édentől…

Az ÚJ SZÍNHÁZBAN szeptember 23-án a Bethlen, szeptember 24-én a Virágos kert, szeptember 27-én a Keleti pu., és szeptember 28-án A Grönholm-módszer című előadások elmaradnak. Tovább

Szellemidézés Krúdy-fröccsel a Pinceszínházban

Szeptember 30.-án, ingyenes Krúdy-napot rendeznek a Pinceszínházban, melynek keretében nem csak utcai szellemidézésre kerül sor Krúdy-fröccsel, hanem a megújuló Pinceszínház első bemutatóját is megtartja, ami egyszerre hódol Krúdy, Latinovits és Huszárik Zoltán emlékének. 

Szellemidézés Krúdy-fröccsel a Pinceszínházban Tovább

Szecesszió, diszkó és érzékiség - HOPPartklub a PLACCon

Rendhagyó, éneklő-sétáló produkciót mutatnak be a HOPPartklub színészei szeptember 23-án, pénteken a PLACCC Fesztiválon. A Scale 1:5 című koncertelőadás során a városi térrel és a zenével játszanak a művészek az V. kerületi utcákon. A közönség a könnyűzene klasszikus slágerei segítségével egy…

Szecesszió, diszkó és érzékiség - HOPPartklub a PLACCon Tovább

Egy fiktív nap - Budapest Bár koncertszínházi bemutató

Október 17-én tartja nemrég megjelent negyedik lemeze, a Hoppá! koncertszínházi bemutatóját a Budapest Bár az újranyílt MOM Kulturális Központban. A cigányzenét a füstös bárok és a modern idők muzsikájával vegyítő produkció új DVD-t is kiad.

Egy fiktív nap - Budapest Bár koncertszínházi bemutató Tovább
süti beállítások módosítása