Perplex a Nemzeti Színházban

Az eddigi 9 Kortárs Drámafesztiválon csaknem 40 kortárs színdarabbal ismerkedhetett meg a közönség a felolvasószínházi sorozatok révén. A fesztivál 2011-ben is folytatja hagyományait – ezúttal a győri bábszínházzal együttműködésben. A Vaskakas művészei mutatják be Marius von Mayenburg Perplex című…

Perplex a Nemzeti Színházban Tovább

Új Színház-ügy: Pozsgai Zsolt levele Hernádi Gyulához

Hernádi Gyula író jogörökösei tegnap közölték, nem járulnak hozzá, hogy műveit a Dörner-Csurka vezette színházban bemutassák, hiszen Dörner György pályázatának szellemisége Hernádi Gyula gondolkodásával, így életművével teljes mértékben összeegyeztethetetlen. Pozsgai az…

Új Színház-ügy: Pozsgai Zsolt levele Hernádi Gyulához Tovább

Országos turnéra indul a Mérnök Színház

Hamarosan országos turnéra indul az produkció amelyet Mérnökszínház címmel a szombathelyi Weöres Sándor Színház az ország hét regionális innovációs ügynökségének közreműködésével hozott létre.

Országos turnéra indul a Mérnök Színház Tovább

"Nem lehet betelni vele" - Bohémélet a miskolci színházban

A Miskolci Nemzeti Színház operabemutatót tartott pénteken Puccini Bohémélet című művéből, melyről sokan állítják: könnyedségében rejlik népszerűsége. Csáth Géza író és Selmeczi György karmester, zenetudós válaszát is megtaláltuk a kérdésre, mitől is élvezetes Puccini zenéje.

"Nem lehet betelni vele" - Bohémélet a miskolci színházban Tovább

Szavazzanak a Bárka legjobb színészeire!

Idén ismét szavazhatnak a nézők, hogy a társulatból az elmúlt évben (2010. decembertől 2011. decemberig) készült előadásokból melyik színésznő és melyik színész alakítását tartották a legjobbnak.

Szavazzanak a Bárka legjobb színészeire! Tovább

Újra versenybe szállnak fiatal színészek

Idén is megrendezi a MASZK Országos Színészegyesület az ifjú színészek Nádasdy Kálmán Versmondó és Sanzonversenyét a KOGART Házban. November 28-án hétfőn délután kerül sor az ingyen meghallgatható verselésre.

Újra versenybe szállnak fiatal színészek Tovább

Nem kapnak 25 év után szakmai nyugdíjat a táncosok

A nemzeti erőforrás miniszter sürgősséggel terjesztette be törvényjavaslatát a korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről. A jogszabály életbe lépése után 2012. január 1-jétől - a bányászok, a fegyveres szervek hivatásos állományának szolgálati nyugdíjához hasonlóan - megszűnik a tánc- és…

Nem kapnak 25 év után szakmai nyugdíjat a táncosok Tovább

Először színpadon a Hulladék!

A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban november 25.-én tartják Maros András Hulladék című színművének ősbemutatóját. Az Örkény István drámaírói ösztöndíjas szerző művét Lendvai Zoltán állítja színpadra.

Először színpadon a Hulladék! Tovább
süti beállítások módosítása