Meghalt Václav Havel

Hetvenöt éves korában vasárnap reggel elhunyt Václav Havel volt csehszlovák, majd cseh államfő, drámaíró és nemzetközi hírű emberi jogi harcos - jelentette a közszolgálati cseh televízió.

Meghalt Václav Havel Tovább

Szakmai közösségi bázis létesült

A nemrég startolt Webse nem csak új modellt biztosít a filmes és színházi embereknek, de egyfajta virtuális központként is kíván üzemelni a filmes és a színházi szakma számára. Horgas Péter azt szeretné, hogy a filmszakma saját hajánál fogva rángassa ki magát a jelenlegi helyzetből. Lapszemle.

Szakmai közösségi bázis létesült Tovább

Diótörő bábokkal a Müpában

A nagy közönségsikerre való tekintettel Kocsis Zoltán és zenekara ismét műsorra tűzi Diótörő és Egérkirály történetét. A szimfonikus együttes zenekari árokba vonul, hogy a színpadon átadja helyét a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház társulatának. A bemutatót december 21-én tartják a Művészetek…

Diótörő bábokkal a Müpában Tovább

Így próbálnak az Új Színházban - belevágtak a Varázshegybe

Megkezdődtek az Új Színházban a Varázshegy próbái Szikora János művészeti vezető, rendező irányításával. Thomas Mann-nak azonos című regényéből Vera Sturm és Hermann Beil készített színpadi változatot, melyet Nádas Péter fordított magyarra. A próbákról ezentúl rendszeres beszámolóval…

Így próbálnak az Új Színházban - belevágtak a Varázshegybe Tovább

Popper szövegből rendez Makranczi Zalán

Hangoskönyv formátumban jelent meg a tavaly áprilisban elhunyt pszichológus és író, Popper Péter két könyvéből készült színdarab: A karnevál vége című művet, amelyet Malek Andrea és Perjés János ad elő, jövő februárban mutatják be a Bálint Házban.

Popper szövegből rendez Makranczi Zalán Tovább

'Egy színésznő elsősorban nő' - Beszélgetés Agócs Judittal

Agócs Judittal, a Győri Nemzeti Színház színésznőjével csajos beszélgetésre készültem, ezért beültünk egy kávézóba, remélve, hogy a színház falain kívül felszabadultabban lehet majd társalogni, de már az úton kérdezgettem, hogy még a munkarendi értekezletet is elérjem. Végül elkéstem... - Trombola…

'Egy színésznő elsősorban nő' - Beszélgetés Agócs Judittal Tovább

Forró nyomon - Egyirányú út a MU-ban

A Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület (FÜGE), a SZAKKÖR, és a Kortárs Drámafesztivál közös produkciójaként december 19-én mutatják be a MU Színházban az Egyirányú út c. előadást. Kovács Dániel rendezésében, Polgár Csabával, Szandtner Annával és Thuróczy Szabolccsal.

Forró nyomon - Egyirányú út a MU-ban Tovább

Verébszárnyon - László Zsuzsa Piaf estet tart

László Zsuzsa, a Marosvásárhelyi Tompa Miklós társulat művésznője december 18-án, vasárnap délután 6 órától újra jelentkezik a Verébszárnyon - Homage á Piaf című egyéni előadásával, amelyre ez alkalommal is a marosvásárhelyi Jazz&Blues Clubban kerül sor. 

Verébszárnyon - László Zsuzsa Piaf estet tart Tovább

Tasnádi: ennél jobban nem tudunk spórolni.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Móricz Zsigmond Színházat Nyíregyháza önkormányzata veszi át – de csak akkor, ha az intézmény anyagi helyzete december 31-ig megnyugtatóan rendeződik, tehát két hetük maradt arra, hogy közel 100 milliós adósságukat rendezzék. A helyzetről Tasnádi Csaba…

Tasnádi: ennél jobban nem tudunk spórolni. Tovább