Fatalista vagyok - Interjú Magács Lászlóval

Nemsokára kiderül ki állhat a Trafó élén 2012 július elsejétől. A Színház.hu-nak adott interjújában mindkét pályázó, Szabó György és Bozsik Yvette is megemlítette Magács Lászlót, a Merlin Színház igazgatóját, aki szintén váltásra készül életében, hiszen az Átriumba költözik. A rendezőt arról kérdeztük, mit gondol a Trafó kapcsán indult kommunikációról, hogy látja az Átrium és a Trafó közti különbségeket, és mit tervez a közeljövőben.

A két pályázó, Yvette és Gyuri is megemlített téged a Színház.hu-nak adott interjújában. Hogy látod azt a kommunikációt, ami elindult a Trafó pályázat kapcsán?

Magács László: Úgy tűnik, ők és a fórumozók, kommentelők is elsősorban azzal a kérdéssel foglalkoznak, ki alkalmasabb egy befogadó intézmény vezetésére: egy művész vagy egy menedzser. Azt gondolom, ez hibás kiindulási pont. Sok példát lehet látni világszerte arra, hogy nagyvonalúan irányít menedzser vagy művész egy kulturális intézményt, többekkel együttműködve. Ott van például a Royal Court, amit egy elismert angol rendező igazgatott, nyitott befogadóhelyként, bonyolult programsorozattal. Működött. A Trafó is működik, ettől függetlenül Yvette is alkalmas lenne a vezetésére. A művész embernek vannak olyan periódusai, amikor másképp akar megjelenni, alkotni, mint korábban, képes háttérbe szorítani az addigi munkát és vannak pillanatok, amelyeket muszáj megragadnia. Azzal, amit mondok, nem kampányolok egyik fél mellett sem, csak szeretném hangsúlyozni, hogy másról lenne érdemes vitatkozni, meg kellene várni, mi történik, esélyt kell adni a változásnak. A papír sok mindent elbír, de a lényeg, hogy mi valósul meg az elgondolásokból.

Mégis elkerülhetetlen, hogy az adott helyzetben legyen véleményed arról, ki volna alkalmasabb a Trafó vezetésére.

Magács László: Igen, de engem a helyzet arról is elgondolkodtat, mennyiben egészséges az a felfogás, ami kialakult Magyarországon a kulturális szcénában, hogy a megszerzett pozícióinkhoz ragaszkodunk, és onnan szeretnénk nyugdíjba menni. Egy ideje beláttam, izgalmasabb, ha az ember kihívásokat keres. Amikor az apám 46 évnyi munkaviszony után ment nyugdíjba arról a munkahelyről ahol inasként kezdett, akkor megfogadtam, nem fogom ugyanazt az életpályát bejárni. Szerintem, ha az ember évekig ugyanazt csinálja, legyen bármilyen tehetséges és elkötelezett, bele fog szürkülni. Amikor a Merlinben eljutottam oda, hogy ha nem mentem volna be egy hétig, észre se vette volna a csapat, elkezdtem azon gondolkodni, miként lehetne változtatni, váltani. Épp ezért az Átrium egy nagy ajándék nekem, mert nem kellett sokat gyötrődnöm azon, hogy lépjek tovább.

magacslaszlo

Tehát továbbbra is azzal foglalkozol, amihez értesz. Jelen helyzetben, mintha a megújulás az emberen múlna.

Magács László: Valóban, tekintve, hogy nem fürdünk a lehetőségek tengerében. A kultúrpolitika feladata, hogy az olyan formátumos embereket, mint a Gyuri simogassa, vigyázzon rájuk, használja őket, hiszen ez az érdeke. Van egy közeg, aki számára fontosak azok a tapasztalatok, amelyeket a Gyuri képvisel. Ennek a közegnek lesz a felelőssége, hogy a Gyurit befogadja. De várjuk meg az eredményt!

Itt megjegyezném, téged is simogat a kultúrpolitika.

Magács László: (Nevet.) Nem mondhatom, hogy nem. De az is tény, ahhoz, hogy továbbhaladjak, nem kellett lekaszabolnom, furmányosan magam mögé helyeznem senkit. Mindig jól alakultak a dolgok. Épp ezért fatalista vagyok. Persze akarni is kell... Érdekes véletlennek látom, hogy pont akkor tüntettek a mozivédők, amikor probléma volt a Merlin épületével és valaki egyszercsak összerakta a két dolgot.

Pedig körülbelül 20-an tüntettek...

Magács László: Ez igaz.

Ki rakott össze két dolgot?

Magács László: Azt hiszem, hogy Atkári János indította el a tárgyalási folyamatot az Átriumról. Minden gyorsan történt.

Mennyire jelent valódi váltást az életedben az Átrium?

Magács László: Nagyon. Ezt bizonyítja, hogy új problémák elé állított. Például el kellett gondolkodnom azon, hogy a Merlinben rendszeresen megjelenő kisebb társulatoknak, akik körülbelül 100 főt tudnak megmozgatni egy este, hol lehet helye azon a rendszeren belül, amelyet kitaláltunk. Nemrég megkeresett egy építész, aki egy panzió-éttermet, egyben magánszínházat hoz létre a Baross utcában, miután megvett egy Patyolatot. Ő fogja a Hólyagcirkuszt befogadni. Kiss Marcinak például a Millenáris ad majd teret. Születőben van egy másik privát hely is, de erről még csak annyit árulhatok el, hogy ott is otthonra találnak kisebb produkciók. Az Átrium sokkal nagyobb hely, ezért sokkal nagyobb a felelősség. A Merlin épülete a fővároshoz tartozik, az Átriumot viszont megveszi egy befektetői kör. Jó, ha a magántőke belép a kultúrába, ugyanakkor nem engedhetjük meg, hogy az állam ezzel a lendülettel kiszálljon a kultúra finanszírozásából. Azt gondolom, az lesz az egészéges, ha az állami támogatás reális mértékben jelenik meg a költségvetésben,  a mi esetünkben én 20 százalékkal számolok. Amikor erről először ültem le tárgyalni az Átriumról, kértem, hogy kössön a Főváros az Angol Nyelvű Színház Közhasznú Alapítvánnyal közszolgáltatási szerződést, ezt elfogadták. A főváros tehát úgy gondolja, függetlenül attól, hogy az Átrium magánszínház lesz, támogatásra érdemes tevékenységet fog végezni.

Ez kiváltságos helyzetnek számít ma Budapesten.

Magács László: Igen.

Én is olvasom a kommenteket a Színház.hu-n és volt, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a közérdekű közlemények között szerepel a kiírás, miszerint eladó az Átrium épülete.

Magács László: Nyitott a pályázat, tehát bebukhatunk.

Nyilván nem, hiszen a pályázatot rátok szabták.

Magács László: A pályázat valóban kulturális tevékenységet feltételez. A pályáztatás kötelező, ugyanis köztulajdont, 30 millió forint érték felett csak pályázat útján lehet értékesíteni. Reménykedem, hogy nem húzzák keresztül a terveket.

Említetted, hogy befektetői kör venné meg az épületet. Mi a kockázata annak, hogy az Átriumot megnyeritek-e vagy sem?

Magács László: Például az, hogy elmegyek-e vidékre gazdálkodónak, vagy sem. Talán az a szerencsénk, hogy mindenki egyetért abban, a költöztetés egy pozitív történet. Eddig senki sem támadta, csak támogatta. Ez erős érv mellettünk.

Yvette felvetette, hogy a Trafónak, két éve, amikor a független területen minden, ami addig biztosnak tűnt, megbomlott, segítő szerepet kellett volna és kellene azóta is betöltenie. Ezt akár a Merlin vagy az Átrium kapcsán is meg lehetne jegyezni.

Magács László: Valóban.

Milyen különbséget látsz a Trafó, a Merlin és az Átrium között?

Magács László: Azt gondolom, az Átrium lehet egy következő lépés azoknak a társulatoknak, amelyek már fölnőttek. Éveken át, amikor a BESZT-ben dolgoztunk (Befogadó Színházak Társulása) - többek közt a Gyurival - arról is beszélgettünk, hogy azoknak a társulatoknak, amelyek átlépnek egy bizonyos szintet, váltaniuk kell. Például Pintér Bélának majd érdemes lenne továbblépnie a Szkénéből. E gondolat mentén a Trafó is elindult afelé, hogy befogadjon társulatokat, de a Merlin gyártóhelyként is működött. Az Átriumban pedig már nagyformátumú produkciók is megjelenhetnek, akár nemzetközi együttműködésben. A Merlin TAO-ja 25 millió forint körül volt, az Átriumé 80 körül lehet, így a költségvetése 300 milliós nagyságrendű.

Hiszen nagyobb a befogadóképessége...

Magács László: Igen. Most már beszélhetünk arról, hogy John Malkovichot meghívjuk, hiszen lesz egy olyan támogatói kör, amely ezt finanszírozni képes. Nagyobb a befektetői bizalom az Átrium iránt, presztizsberuházásnak tekintik. Sokat számít az is, hogy magánkézbe kerül, hogy kitaláltunk egy támogatói klubrendszert, mert az üzletemberek így kiszámíthatóbbnak tartják a működést. Mivel több pénz áll rendelkezésre, rangosabb produkciókat tudunk hívni, szélesebb körből.

Laci, megvádolnálak. Te tulajdonképpen egy másik Trafót szeretnél...

Magács László: Nem. Szeretném megtartani azt a különbséget, ami eddig a Merlin és Trafó között megállapítható volt, szeretném, ha az Átrium inkább produkciós helyként funkcionálna.

A Trafóban is születtek saját produkciók.

Magács László: Valóban sok a hasonlóság abban, amit a Gyuri mond, gondol, szeretne és amit én mondok, gondolok és szeretnék, de más a kiindulópont, a helyzet, mások az arányok a tervezett műsorstruktúrában.Továbbá egy kétmilliós város ellentétes pontjain található a Trafó és az Átrium. A Trafóban nem annyira a stílus egységes, mint inkább az idea. Az Átrium tehát egységesebb stílust fog tükrözni. Ez nem azt jelenti, hogy az én monomániáim fogják uralni a terepet, hiszen művészeti tanáccsal fogok együttműködni.

Milyen monomániád van?

Magács László: Például az, hogy március végéig üzletemberként megteremtsem a működési feltételeket, és utána az 1999-ben, Edinburgh-ban bemutatott Laodameiát, újra színre vigyem Reijiro Tsumurával, az egyik legnagyobb nó színésszel, és egy angol színésznővel, illetve a Fortésokkal közösen, mert azóta azon gondolkozom, hogy a Babits mű valójában egy no dráma.

Gondolom, ez már része volna annak az együttműködésnek, amelyről a Népszabadságnak beszéltél: a Bozsik Yvette Társulat és a Forte Társulat kiemelt szerepet kapna az Átriumban. Az Átriummal való együttműködés pedig az ő pályázatukban szerepel.

Magács László: Igen. Yvették kértek tőlem együttműködési nyilatkozatot. Ezt megadtam.

Szabó Gyuri szerint a Tarfó profiljához igazodik a pályázati kiírás. Yvette-ék úgy fogalmaznak, megőriznék a profilt, de valójában nyitást terveznek a hazai alkotók felé. Ezt jelezheti, hogy az Átriummal is együttműködnének. Te mit gondolsz erről?

Magács László: Helyesnek tartom. Hazugság lenne azt mondani, hogy A és B ugyanúgy gondolkodik a színházkészítésről. A közönségnek pedig nyitottnak kell lennie. Mostanában az emberek zsigeri haraggal, azonnal ugranak minden változásra. Szerintem ez baj. Az Yvette egy sokat bizonyított formátumos művész. Gyuri egy sokat bizonyított formátumos színházépítő. Döntsön közöttük a  kuratórium és a fenntartó, és ha már dolgozik a nyertes, akkor legyen véleményünk.

 

Tóth Berta/ színház.hu