Kapcsolda fogyatékkal élőkért - Egy színésznő 'hívása'

Tanítóképző főiskolásként, még a színművészeti előtt szeretetotthonban dolgozott. Sokszor volt éjszakás, fürdetett, tisztába tett fiatalokat, időseket, fogyatékkal élőket. Szalay Kriszta színésznő mesélt arról, mi is az a Kapcsolda.

Hogy mi az a Kapcsolda?

Egy olyan program, amelyen speciális foglalkozást igénylő  és „egészséges” gyerekek töltenek el egymással egy-két napot – az egészségesek iskolájában. A gyerekek a közös foglalkozásokon – kézműves, sport,- zene – alatt egyre jobban megismerik, megértik egymás életét, gondolkodását, sőt, egy kicsit magukat is. Hogy miért jó „kapcsoldás”-nak lenni? Mert egy szeretetteljesebb, toleránsabb, elfogadóbb társadalomban – amilyenné ez a mozgalom nevel -, sokkal jobb élni. Két éve dolgozta ki Szalay Kriszta a Kapcsoldát. Akkor még alig akadt olyan „egészséges”  gyerekeket nevelő iskola, aki szívesen csatlakozott volna a szemléletváltást célzó programhoz. Ma már egészen más a helyzet. Év végére harminc-negyven iskola diákjai mondhatják el magukról, hogy „kapcsoldás”-ok.

szalay_kriszta

Kriszta szavaival

Kriszta a kilencvenes évek közepén látott egy televíziós riportot arról, hogy a László kórház gyermekosztályán nincs elegendő lélegeztetőkészülék. Gyűjtést szervezett, amit nem mindenki fogadott megértően. - Színész vagy, nincs elég dolgod? - firtatták. Nem tudott válaszolni a támadó kérdésekre. Csak azt tudta: van elég dolga, de nemcsak a színház, hanem valami más is. Ami nem hivatás, "csak" egy hívás. 

- Később, És a nyolcadik napon... címmel 2005-ben írtam egy színdarabot, amiben egy Down-szindrómás kisfiúval, Botonddal játszottam együtt - meséli Szalay Kriszta színművész.

- A férjem, Cserna Antal színművész rendezte az előadást, én alakítottam a főszerepet. A mű arról szól, hogyan reagál a társadalom a fogyatékkal élőkre. A társadalmat az én anyámat játszó szereplő képviselte a műben, tipikus hozzáállással: miért történt meg az velünk, ami nem történhetett volna meg, miből fogtok megélni, nem mehettek az utcára, különben is, azt nézd, mi a hiba a másikban. Az előadással jártuk az országot, sok helyre hívtak beszélgetésekre. Kicsit furcsálltam is, hogy épp nekem kell a fogyatékkal élőkről előadásokat tartani. Egy ilyen alkalmon 2007- ben összehozott a sors egy esélyegyenlőségi témákban járatos politikussal, aki meglepően ugyanazokat állította, amit a darabom. Csöndben elárulta, hogy ő érintett: az egyik gyereke downos. Akárcsak több politikus gyereke. Ám akad köztük olyan, aki erről nem beszél, a nyilvánosság elé nem mer kiállni a gyerekével, átölelve, megsimogatva, azt mondva: nézzétek, ő is szerethető ember. És lehet, hogy nem fog egyetemet végezni, de nem ez a legfontosabb.

Szalay Krisztában másnap megszületett a gondolat, mit lehetne tenni a fogyatékkal élők elfogadásáért, látva, hogy még az érintett felnőttek is szoronganak. Nevet is talált a programhoz: Kapcsolda - a kapcsolódás, óvoda, gondoskodás fogalma mentén. Levelet írt tíz iskolának, mi lenne, ha az egészséges diákok fogyatékkal élő gyerekeket látnának vendégül. Három iskola igent mondott.

- A felkészítő beszélgetések után a fiatalok felnőttes kérdésekkel rukkoltak elő. Például: mit kezdjünk velük? Ezt a terhet leveszem a vállatokról, mondtam - folytatja a történetét Szalay Kriszta. - Öt-hat teremnyi programot találtam ki: az egyikbe kézműveskedést, a másikba néptáncot képzeltem el, közös éneklést, színházat, ügyességi versenyeket. Gondolván, az együttes elfoglaltság kényszeredettség nélkül hozhatja közelebb egymáshoz az egészségest és a fogyatékkal élőt. 

Forrás: Mosolyország.com, Magyar Nemzet