Bubien debreceni munkájáról beszélt

Osztrovszkij művei mindig erősen kötődtek az őt körülvevő társadalmi közeghez, nem véletlenül cenzúrázták vagy éppen tiltották a műveit annakidején – mondja Andrzej Bubień. A Karrier, avagy a lónak négy lába van, mégis... című előadás lengyel származású rendezője szerint Osztrovszkij egyik legismertebb szatírája ma is aktuális.

– A Csokonai Színházban két évvel ezelőtt rendezett és a POSZT-on is nagy sikerrel szereplő „Oblom-off" című előadása után újra egy orosz klasszikus színmű alapján dolgozik. Mi az oka a darabválasztásnak – rendezéseiben nagyobb hangsúlyt kap az orosz klasszikus színházi kultúra?

Andrzej Bubień: Sokféle drámairodalommal foglalkozom, a pályám jelenlegi szakaszában orosz és európai drámákkal egyaránt, de főleg kortárs színműveket állítok színpadra. A klasszikus szövegek korábban sokkal jobban foglalkoztattak, de időnként mostanában is visszatérek hozzájuk, annál is inkább, mivel a klasszikus orosz drámairodalom – ahogy az orosz klasszikus zene is – örök értéket képvisel, és olyan örökérvényű témákat dolgoz fel, amelyek ma is nagyon időszerűek és erőteljesen hatnak. A színházban e darabokhoz mindig érdemes és érdekes visszatérni, újragondolni és újra fordítani őket, mivel nem csak Oroszországban, hanem Európában is érvényesek. Ez vonatkozik Osztrovszkij műveire is, amelyek Oroszországban rendkívül népszerűek, de furcsa módon Európában kevésbé váltak ismertté. Pedig nagy kár, hiszen nemcsak ez a komédia, amit Debrecenben mutatunk be, de szinte valamennyi darabja igazi remekmű. Persze minden jelentős alkotás esetében fontos, hogy a szöveget „megfejtsék", értelmezzék. Osztrovszkij művei mindig erősen kötődtek az őt körülvevő társadalmi közeghez, nem véletlenül cenzúrázták vagy éppen tiltották a műveit annakidején. Így tehát lényeges volt megértenünk az akkori viszonyokat és a szereplők helyzetét abban a közegben és ebből kiindulva adaptáltuk a mai viszonyokra.

bubien

– Gyakran felmerül az a dilemma, hogy az úgynevezett klasszikus szövegek színpadra állításánál milyen arányban legyen jelen a „klasszikus" színházi formanyelv, és mennyire engedhető meg a kísérletezés. Jelen esetben hogyan kezelte a művet?

Andrzej Bubień: Erre nagyon nehéz egyértelmű választ adni. Ez a kérdés mindig összefügg az adott szöveggel, illetve azzal, hogy az alkotói stáb, amely jelen esetben a rendező mellett a díszlet- és jelmeztervezőt, illetve a zeneszerzőt is magába foglalja, milyen üzenetet, milyen mondanivalót szeretne közvetíteni a nézők felé. Én egyik megközelítést sem tekintem kizárólagosnak, számomra az a legfőbb szempont, hogy az előadás érdekes legyen, hogy a közönség számára érthető legyen a történet, és hogy a nézőket le tudja kötni a cselekményszövés. Mindez nem is olyan könnyű feladat, mivel a filmek és a televízió révén az emberek hozzászoktak a gyors lefolyású intrikákhoz, másfél órás cselekményfűzéshez.

– Számos helyen, például Lengyelországban és Oroszországban is rendszeresen rendez. Miben ragadhatók meg a különböző nyelven, eltérő színházi hagyományokkal rendelkező társulatok sajátosságai?

Andrzej Bubień: Léteznek ugyan kisebb-nagyobb, mondjuk a mentalitással összefüggő eltérések, és a színházi zsargon is országról országra különbözik, de az ember mindig arra törekszik, hogy az adott társulattal megtalálja a közös nyelvet. Ezek inkább technikai jellegű kérdések – ám a színész mindig egy élő ember is egyúttal, és ha a rendező tisztelettel és szeretettel viszonyul hozzá, akkor általában ugyanúgy viszonyul hozzád is. És ha mind a rendező, mind a színész szakmai szempontból professzionálisan áll a feladatához, akkor nem merülhet fel különösebb probléma. Valóban sokféle társulattal dolgoztam már, de hát az én szakmám éppen arról szól, hogy minél izgalmasabbá, érdekesebbé tegyem a színészek feladatát.

Az interjút készítette és fordította: Kozma András / Debreceni Csokonai Színház

Kapcsolódó cikkek: