Múzeumi kiállítás nyílhat az egyedülálló magángyűjteményből

Úgy tűnik, végre révbe ér Tancsáné Uzsorás Katalin egyedülálló vállalkozása, színházi gyűjteményéből hamarosan igazi múzeumi kiállítás nyílhat.

A mára már többezernyi darabot számláló kollekciót a színházrajongó kecskeméti rokkantnyugdíjas asszony tizenhat évvel ezelőtt kezdte gyűjtögetni. S bár gyorsan szaporodott az emléktárgyak száma, kecskeméti kis lakásának falai sokáig határt szabtak annak, hogy megmutathassa ezeket minden érdeklődőnek. A városban született, s a kecskeméti Katona József Színház társulatában játszó színészekről, illetve színészektől rengeteg dokumentumot, fotót, jelmezt és egyéb emléket sikerült összegyűjtenie. Éveken át csupán lakószobája szolgált kiállítási helyként, ám itt a sok értékes és érdekes darabnak csupán töredéke kaphatott helyet. Végre méltó helyen lesznek láthatóak majd például a Mezey Máriához, Latabár Kálmánhoz kapcsolódó emlékek, de itt van Gábor Miklós pipája, és Hernádi Judit kesztyűje is.
pipa
Gábor Miklós pipáját is őrzi a gyűjtemény
A Jászai-díjas primadonnának, Gyólay Viktóriának köszönhető, hogy létrejöhet a tárlat, az egy éve elhunyt színésznő végrendeletében ugyanis úgy rendelkezett, hogy vagyona a kecskeméti színészmúzeum felállítását támogassa.
Forrás: Blikk.hu