Egyetlen patinázó dolgozik a magyar színházban

Színházi jelmezek díszítésével, rongyolásával, szennyezésével, öregítésével foglalkozik az ország egyetlen patinázója. Ozsváth Ildikó dolgozott porcelánfestőként és taxisofőrként is, majd 1991-től a veszprémi Petőfi Színház láthatatlan munkatársa lett. Decemberben megkapta a színházi háttérszakmák legjobbjainak járó Magyar Teátrum díjat. A Magyar Nemzet írását szemléztük.

A Magyar Nemzet cikkéből:

"A jelmezpatinázás kiterjed a jelmezek anyagának varrás előtti előzetes felületkezelésére, speciális festésére, majd a varrodák által megvarrt kész kosztümök további megmunkálására, ezek közé tartoznak a díszítések, gyöngyözések, esetleg rongyolás, koszolás, vérezés, sározás, további festés, öregítés. Továbbá én készítem a jelmezekhez tartozó kiegészítőket: fejdíszeket, kalapokat, kesztyűket, nyakkendőket, abroncsokat, maszkokat, fém- és bőrimitációkat. Meglehetősen szűk időkeretek között". Ozsváth Ildikó

Egy veszprémi női taxisról

(…) Ozsváth Ildikó patinázó édesanyja is a Petőfi Színházban dolgozott mint jelmezgyártás-vezető és főszabász, így Ildikó gyermekként sokat téblábolt a kelmék és díszletek között, sokáig jelmeztervező szeretett volna lenni.(…) Öltöztetőként került a Petőfi Színházhoz 1983- ban. (…) Mivel túlságosan stresszesnek tartotta ezt a munkakört, otthagyta a színházat, és elkerült Herendre porcelánfestőnek. Ez valóban a nyugalom szigete volt, sokat beszélt a porcelánfestőknek színházi élményeiről, akik rendre mondogatták is neki: te még visszamész oda... Ebben az időszakban lett Ozsváth Ildikó Veszprém első női taxisa. Ma is behunyt szemmel idézi fel a megyeszékhely térképét, bárhová odatalálna a legrövidebb úton. Aztán mégis visszatért a színházhoz.

Ezt két dolognak köszönhette. Mivel a teátrumban megismert színházi fővilágosító lett a férje, később nem passzolt az életritmusuk. Ozsváth Ildikó hajnalban indult porcelánt festeni, és mire hazaért, a férje elment a színházba az esti előadásra. Az sem hozta közelebb őket, hogy délelőtt a férje, délután pedig ő taxizott a családi autóval. Tudta, ahhoz, hogy újra harmonizáljon az életük, vissza kell mennie a színházhoz.

Egy úgynevezett tervelfogadó értekezleten, ahol a vezetőség, a díszlet- és a jelmeztervező, a varrodai vezetők megbeszélik a produkció igényeit, valamikor 1989-ben elhangzott, hogy Rátkai Erzsébet jelmeztervezőnek segítség kellene a munkájához, s a férje őt ajánlotta.

patinazo

Az egyetlen patinázóról

- Továbbra is Herenden dolgoztam hattól kettőig, majd idejöttem a színházhoz külsős munkatársként, és jelmezeket varrtam. Pilinszky János Élőképekjére és Shakespeare Szentivánéji álom című darabjához számtalan jelmezt és kelléket kellett készítenünk. Természetesen főállásban szerettem volna a színházban dolgozni, de kevés lehetőség adódott. Öltöztető már nem akartam lenni, s először egy ügyelői állást ajánlottak, amit el tudtam vállalni. (...) 1991-ben Vándorfi László lett a színházigazgató, aki hozta magával főállású jelmeztervezőnek Rátkai Erzsébetet, s akkor született meg a gondolat, hogy jöjjön létre egy patinázóműhely, amely egyedülálló Magyarországon.

- Másutt nincs hasonló?

- Nézzen meg egy westernfilmet. Rendesen meg vannak rongyolva és patinázva a ruhák meg a kalapok. Festettek, zsírosak, sárosak, véresek. De a színháznál maradva: most a Pozsonyi Nemzeti Színházban hét patinázó van. Külföldön ezt a szakmát főiskolai szinten oktatják, nálunk már az is szerencsés, ha egy színháznak egyáltalán saját varrodája van. A gazdasági megszorítások időszakában színésztől, műszaki háttértől és irodai dolgozótól nem lehet megválni, mert szükség van rájuk. Sok helyen a varrodákat szüntették meg, miközben a jelmezgyártást, -javítást a legolcsóbb saját kézben tartani, arról nem beszélve, hogy a belsősök együtt lélegzenek a darabbal, átveszik a szellemét, a stílusát.

Arról, hogy a színházban hogyan valósulnak meg a nagy elképzelések, s hogyan kerülnek a patinázóműhelybe a feladatok, a következőket mondja. A rendező a főnök, neki van elképzelése a darabról, amelyet megoszt a díszlet- és jelmeztervezővel, akik a saját stílusukat alárendelik a rendezői kívánalmaknak. Aki megnéz egy színházi előadást, természetesnek veszi, hogy a szereplők egy része elnyűtt, kopott, szakadozott ruhadarabokat visel, míg mások pazar kiállítású, gazdagon díszített jelmezekben pompáznak. Azon valószínűleg nem sokan tűnődnek, hogy miként születnek ezek a ruhadarabok... (....)

Érdekességek Ildikó munkájáról

1. Egy korábbi jelmez zöldes alapú, de aranyozott díszítése például a vízvezeték-szerelésnél használt gumiám pasztából készült. 1993-ban készült a jelmez, s a mai napig állja a sarat az olcsón beszerzett ipari anyag.

2. Bár a valódi római legionáriusok sisakjának díszítése lószőrből, lófarokból készült, a színházi rómaiaknak be kell érniük a partvisok színes műanyag sörtéivel. Ildikó elkészítette már a Szent Korona, az országalma és a királyi jogar mását is. A drágakő kiégethető gyurmából készült, amelyet kék körömlakkal festett meg.

3. Ildikó egy levélke tartalmát is megosztotta az olvasókkal: "Tisztelt Ozsváth Ildikó! Egyszer hallottam a rádióban beszélni. Maga milyen kreatív jelmeztervező! Egy cipősdobozban összegyűjtöttem egy pár dolgot, kérem, írja meg, elküldhetem-e." - dobozban generációk során átöröklött családi ereklyék, százéves csipkék, nyakkendők, vasalt, élére hajtogatott hímzett monogramos zsebkendők voltak. Eddig még nem merte használni őket.

Forrás: Magyar Nemzet hétvégi magazin