A Japan Times újságírója tart előadást nálunk

Január 27-én a Japan Times újságírója, Tanaka Nobuko tart előadást a kortárs japán színházi életről. A belépés ingyenes.

A 2011. márciusi, Japán keleti régióin átsöprő földrengés és az azt követő szökőár, illetve a mindmáig megoldatlan problémát jelentő fukushimai atomreaktor katasztrófája semmihez sem fogható csapást mért Japánra. Míg a katasztrófa okozta emberi veszteség felmérhetetlen és pótolhatatlan, az előadóművészetekre - mintegy válaszként a március 11-i eseményekre - ugyanakkor erőteljesen inspirálólag hat.
A Japán Alapítvány meghívott előadójaként köszöntheti Tanaka Nobukot, a Japan Times újságíróját, a kortárs japán színpadi művészetek és tánc elismert szakértőjét.
Tanaka Nobuko előadása során tudomást szerezhetünk többek között a kortárs japán színművészet márciusi események hatására történő átalakulásáról, illetve arról, hogy a szövegkönyvíróknak, drámaíróknak a jelen körülmények között milyen újabb felmerülő problémákkal kell megbírkózniuk.
Az előadó Maekawa Tomohiro és Miyazawa Akio színművein keresztül mutatja be a japán színművészet válaszadási törkevéseit arra a csapásra, amely a II. világháború óta a legnagyobb pusztítást mérte a szigetországra.
tanaka_nobuko-1forrás: Japán Alapítvány
A Japán Alapítvány előadás-sorozatának soron következő tagja:
Az átalakuló Japán - A kortárs japán színművészet válasza a március 11-ei katasztrófára
Meghívott előadó: Tanaka Nobuko, a Japan Times újságírója, a kortárs japán színpadi művészetek és tánc elismert szakértője
Előadás témája: A 2011. március 11-ei események hatására átformálódó  kortárs japán színművészet
Időpont: 2012. január 27. (péntek) 18.00 óra
Helyszín: Japán Alapítvány könyvtárterme (1062, Budapest Aradi u. 8-10.)
Jelentkezés módja: Résztvételi szándékukat a férőhelyek korlátozottsága miatt, legkésőbb január 20-ig a lecture@japanalapitvany.hu email címre jelezni szíveskedjenek. Az előadás ingyenes.
Az előadás japán nyelven fog zajlani, magyar tolmácsolással. Az előadás utolsó részében pedig lehetőség nyílik majd kérdéseket is feltenni az előadóhoz, kötetlen beszélgetés keretében.