Sajtófotókiállítás nyílik a Hevesi Sándor Színházban

Január 20-án, 18 órakor nyílik meg a II. Zalaegerszegi Sajtófotó Kiállítás a Hevesi Sándor Színházban, ahol 2011 emlékezetes pillanatai köszönnek ránk újra.

Az egy hónapon át látogatható, mintegy száz képet felvonultató tárlatot Bánkuti András fotóriporter, a MÚOSZ fotóriporteri szakosztályának elnöke nyitja meg. A megyeszékhely egy évét a sajtófotósok szemével dokumentáló, tavaly útjára indult tárlatsorozat életrevaló kezdeményezésnek bizonyult, hiszen a 2011-es debütálás nyomán hamarosan Vas és Veszprém megyében is követőkre talált. Sőt, nem csak a kezdeményezés, a kollekció is úta kelt, hiszen Zalalövőn és Budapesten egyaránt közönség elé került.

kiallitas

A tavalyi megnyitó (forrás: zalaihirlap.hu)

"Lelkesedésünk töretlen, már szeptember óta válogatjuk az anyagot a hamarosan megnyíló második kiállításra" - nyilatkozta Seres Péter ötletgazda, az önkormányzat hivatalos protokollfotósa. Mellette még Katona Tibor, Ohr Tibor és Pezzetta Umberto (Zalai Hírlap), valamint Varga György (MTI) objektívén át elevenednek meg a közélet, a kultúra és a sport legérdekesebb pillanatai. "A második nekirugaszkodás mindig nehezebb, mint az első, hiszen valamilyen tekintetben túl kellene szárnyalni az előzményeket" - folytatta Seres Péter. "Igyekszünk megfelelni az elvárásoknak, ebben nagy segítségünkre van, hogy a zalaegerszegi önkormányzat továbbra is támogatja a kezdeményezést. Újdonság, hogy a kiállításnak saját honlapja lesz, a www.sajtofoto-zalaegerszeg.hu oldalon a tavalyi képeket is bemutatjuk. Pezzetta Umberto kollégánk meglepetéssel is szolgál a tárlaton. A mi Zalaegerszegünk című képen a Deák Ferenc teret jeleníti meg mozaikként, egerszegi emberek portréiból összevágva".

Forrás: Színház.hu, Zalai Hírlap