Zarándokének - Jeles András újra Szombathelyen rendezett

Jeles András újra a Weöres Sándor Színházban rendezett, ahol január 20.-án mutatták be Fukazava Hicsiró Zarándokénekéből készült előadását.

"Ráhagyatkozom a színházi folyamatra, a folyamat elemeire: részük van ebben a színészeknek, a színházi díszítőknek, technikusoknak; része van a librettónak, zenének, jelmeznek; ízlésnek, világnézetnek. Hogy aztán jelentős vagy jelentéktelen, ami létrejön, az majdnem mindegy. De hogy színház, az biztos". (Jeles András)

Fukazava Hicsiró novellája alapján készült:

Etnográfiai művekben gyakran találkozunk efféle helyzetek leírásaival: „ (…) Egy öreg ponka törzsfőnököt törzse magára hagyott egy kevés élelemmel, ivóvízzel és néhány gallyal a hunyorgó tűz mellett. A törzset tovább űzte az éhség. Az öreg törzsfőnök azt mondta: ,Keményítsétek meg szíveteket, ne gondoljatok velem. Nem vagyok én már jó semmire sem.´” Vagy: „A súlyos létfeltételek miatt ítélik halálra az öregeket. A csukcsoknál az idős emberek mintegy jogként követelik, hogy öljék meg őket. (…) az áldozatok beletörődése állítólag teljes és önkéntes.”

Hasonló végletes emberi léthelyzetet mutat fel a nagy japán író, Fukazava Hicsiró Zarándokének című világhíres műve, amelynek színpadi-ballada változatát a rendező, Jeles András készítette el. A főszerepben: Kiss Mari. És hogy a Zarándokének dramatizálásánál ezúttal valamivel több is történik majd a Weöres Sándor Színház előadásán, azt az alcím érzékelteti: „…avagy a színház elfoglalása…” 

kiss_mari

Kritikus szemmel:
"A hagyomány szerint a 70. évüket betöltő öregeknek el kell zarándokolni Istenük színe elé a Narajamára, a Tölgyek hegyére, és ott szép csendben meghalni, mert a történet idején Japánban ez volt a szokás. Persze van olyan öreg, aki 70 évesen már a koporsó szélét rágja, de akad olyan is, aki még bőven nem szándékozna elhalálozni, másrészről, ha már ez csak egy olyan szokás, aminek az életet is alávetik, tán bármely társadalmi beidegződés nyomhat méltán ugyanekkorát a latban. Az oka, mint mindennek a műben, a kultúra, a hagyományok egy ősi tradíciókra épülő társadalomban. Hatással van így a történet főszereplőjére: Rin anyóra (Kiss Mari) is, aki természetesen még nagyon nincs a halálán, de szentül hiszi, hogy vele van a baj. Szóval menni kell, ez az alap. A probléma ott kezdődik, ha 70 évesen még megvannak az ember fogai - mondja a népszokás -, úgy nem lehet ám menni, mert az, aki enni még képes, nem járulhat a megtisztulásért". (Forrás: Vaskarika)

jeles

Interjúrészlet Jeles Andrással: 

- Az általános vélemény szerint ön mindig - legyen szó filmről vagy színházról - a mainstream, a "fősodor" ellen dolgozik.

Jeles András: Meglehet, de nincs ebben semmi megfontolás: azt csinálom, amit fontosnak tartok - amit tudok. Az persze lehetséges, hogy a végeredmény annak a bizonyos mainstreamnek az ellenében hat.

- Azért kezdtem innen, mert az utóbbi időben több olyan, a magyar színházi élet - mindent összevetve nem túl biztatónak tartott - állapotát elemző írás is a kezembe került, amelyben, mintegy ellenpéldaként, elhangzik az ön neve. Ráadásul az a tény, hogy mostanában Szombathelyen rendez, Budapesten mintha "száműzetésként" értelmeződne; mintha azt a tételt bizonyítaná, hogy Magyarországon bajok vannak a színházi élet működésével.

Jeles András: Szerintem ez érvénytelen megközelítés: ott rendez az ember, ahol lehetősége van rá - és ahol nyitott embereket talál. Nekem most Szombathelyen adatott meg ez a lehetőség. Igen, Tamással (Jordán, öl.) Kaposváron találkoztam, vagyis ősidők óta ismerjük egymást - annak, hogy most itt vagyok, tényleg ez az előtörténete. (…)

zarandok2

- A társulat egyik fiatal színésze azt mondta, hogy azért álom önnel dolgozni, mert közben átélheti a közös munka, az alkotás örömét. Azt is hozzátette: lehet, hogy ön mindent tud előre - mégis hiteles az élmény, és számára ez a legfontosabb.

Jeles András: Sok mindent tudok előre, de alapjában véve pont olyan naivan vagyok benne ebben a folyamatban, mint a színész. Ha érdekes, közvetlen és gazdag lesz egy előadás - az azért történhet meg, mert valamennyien elfogulatlanul, naivan, ösztönösen és jóindulattal állunk hozzá. Az a nagy élmény a színházcsinálásban, ha ez a szellem járja át a munkát. Akkor beláthatatlan gazdagság áll elő. Itt pedig kivétel nélkül mindenkit ez a jóindulat vezérel. Úgy látom, hogy itt mindenki mindent megtesz azért, hogy organikusan, mindenféle mesterkéltség, erőlködés, affektáltság, kiterveltség nélkül - mintegy magától összeálljon az előadás. Mindezt nyilván senki nem fogalmazza meg így, de hogy az alakulásnak az atmoszféráját, a hangulatát, az örömét érzékelik, abban biztos vagyok. A folyamatot, hogy mindennap hozzájön egy réteg - ahogy a festők teszik föl a vászonra a színeket. Ez a közeg végtelen lehetőségeket nyit, a szó szoros értelmében. Voltaképpen ez a munka természete - ebben áll a színészi munka. Azt sajnálom, hogy közben nem tudatosítjuk - mert minden pillanat az előadás irányába hajt valamennyiünket, mert fáradtak vagyunk, mert szorít az idő -, hogy ezek tulajdonképpen az élet legszebb pillanatai. Ez a termékenység és gazdagság teremti meg azt az örömöt, amiért érdemes színházat csinálni. Majdnem azt mondtam: amiért érdemes élni. Folytatás itt

zarandok3

Jeles András: Zarándokének

avagy a színház elfoglalása

– színpadi ballada –

Szereplők:

Rin anyó / Kiss Mari I. színésznő / Fekete Linda II. színésznő / Korponay Zsófia I. színész / Poppre Ádám II. színész / Szabó Róbert Endre III. színész / Kálmánchelyi Zoltán IV. színész / Vass Szilárd III. színésznő / Alberti Zsófi IV. színésznő / Senkovics Petra V. színésznő / Lévai Tímea Gyerek  / Grünwald Dávid Szakállas / Kristóf Roland I. fegyveres / Budai Dávid

Továbbá: Cernay István, Szathmáry Gábor, Poór Éva, Juhász Ádám, Papp-Ionescu Dóra, Schmidt Róbert, Joó Nikoletta, Csurgai Korinna

Külön köszönet: Paizs Miklós

Játéktér: Perovics Zoltán
Jelmez: Bánki Róza
Dramaturg: Duró Győző
Zene: Melis László
Korrepetítor: Falusi Anikó
Ügyelő: Schmidt Róbert
Súgó: Papp-Ionescu Dóra
A rendező munkatársa: Juhász Ádám

Rendező: Jeles András

Bemutató: 2012. január 20., 19 óra, Márkus Emília terem