Harmadszorra is pályázatot írnak ki a székesfehérvári színházra!

A székesfehérvári képviselőtestület pénteki rendkívüli ülésén egyik jelölt sem kapott többséget, így a Közgyűlés kényszerűen új pályázat kiírásáról döntött a Vörösmarty Színház igazgatói tisztségének betöltésére.

Dr. Cser-Palkovics András az ülést követő sajtótájékoztatóján elmondta, hogy egy jelölt visszalépését követően a szavazáskor a többi jelölt közül senki sem nyerte el a közgyűlés többségének bizalmát. Így az új pályázatig továbbra is Quintus Konrád áll a színház élén igazgató-helyettesként.

A Közgyűlés múlt heti üléséről mára halasztotta döntését, mivel a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkársága jogi természetű problémákat fogalmazott meg az egyik jelölt pályázatával kapcsolatban. Az érintett jelölt pályázatát az ülés napján írásban visszavonta, így róla a Közgyűlés nem szavazhatott. A többi pályázó támogatása pedig egyikük esetében sem érte el a kinevezéshez szükséges többséget.

kozgyules

„Nem mindennapi helyzetbe került Székesfehérvár Önkormányzata, hiszen az elmúlt héten tartott Közgyűlés óta az egyik esélyes jelölt visszalépett – fogalmazott Cser-Palkovics András – a többi jelölt támogatása pedig nem érte el a kinevezéshez szükséges többséget. Így a jogszabályok értelmében nem tehettünk mást, mint hogy egy új pályázat kiírásáról döntöttünk.”

A képviselők ebben a helyzetben, az eredménytelen szavazást követően tehát csak új pályázat kiírásáról dönthettek. Ezen természetesen indulhat valamennyi jelölt, aki korábban pályázott, de a Közgyűlés várja új pályázók és új koncepciók jelentkezését is, hogy a város legnagyobb intézménye felelős, kinevezett vezetéssel működhessen. Az új pályázat elbírálásáig az eddigi igazgató-helyettes, Quintus Konrád vezeti a Vörösmarty Színházat.

Forrás: Székesfehérvár.hu

Kapcsolódó cikk:

A székesfehérvári igazgatói pályáztatás során Pesty-Nagy Katit támogatta a társulat és a szakmai bizottság, aki tegnap arról számolt be, hogy úgy érzi, valaki vagy valakik mást szánnak a színház élére. ...»