A lényeg, hogy megtörténik - Vidovszky György és a Pál utcaiak

"Sokszor tapasztaljuk, hogy a színház egyre ismeretlenebb közeg sok fiatalnak. Mindennapos az, hogy beülnek, mert elhozzák őket színházba. De mindegy nekik, nem tudják, mire jöttek. És nem csak az előadás előtt, hanem az előadás után sem tudják feltétlenül, mi volt például a darab címe.  Vagy nem értik a különbséget, hogy most nem moziban vannak, mondjuk" - mesélte Vidovszky György, aki bemutatóra készül Kaposváron. A Pál utcai fiúkat január 31.-étől láthatja a közönség. 

- Lassan húsz éve foglalkozol fiatalokkal, mint pedagógus, drámatanár és rendező. Elmondhatod magadról, hogy ismered őket?

Vidovszky György: Ilyesmit így nem jelentenék ki. Nem mondhatom azt, hogy „tudom, milyen a mai fiatalság". De valóban sokat vagyok fiatalok között, és úgy tűnik, tudunk egymásra oda-vissza hatni, van mondandónk egymás számára, és amíg nem vetnek ki maguk közül, az azt jelenti, hogy érvényesnek tartják valamilyen szinten azt, amit és ahogy mondani tudok nekik. Elfogadják, vagy vitába szállnak vele, ami termékeny párbeszéddé tud válni.

1

Olvasópróba

- Sokan mondják - főleg pedagógusok, mert ők vannak a legintenzívebb kapcsolatban fiatalokkal - hogy nagyon gyorsan változnak a generációk, amelyek tagjai egymástól is egyre messzebb kerülnek, nemhogy a felnőttek tőlük. Te hogy látod ezt?

Vidovszky György: Tény, hogy valóban felgyorsult a világ tempója, és ezzel együtt a változásé is, amiből adódóan a korosztályok közötti különbségek is nőnek. Hogy mennyit változtak? Nehéz erre válaszolni, hiszen én sem tekinthetem magam állandó viszonyítási pontként, mert változom, öregszem. De való igaz, hogy egy mostani fiatalt lényegesen több impulzus ér, mint egy néhány évvel ezelőtti társát. Most mintha nem lenne egy fél perc sem „üresben", például azokkal a telefonokkal, amiken van net, egyfolytában minden ott van a kezedben. Nincs nagyon olyan, hogy mondjuk, állsz a buszmegállóban a buszra várva, és csak úgy vagy magadnak, együtt vagy magaddal, elviseled magad, vagy bámulsz ki a világba, és észreveszed, hogy mi van benne, vagy csak úgy elgondolkozol valamin. Mert rögtön előveszed a telefonod, és hozzákezdesz valamilyen pótcselekvéshez.

- Mit tud tenni ebben a helyzetben a színház? Mondjuk A Pál utcai fiúk című előadással.

Vidovszky György: Sokszor tapasztaljuk, hogy a színház egyre ismeretlenebb közeg sok fiatalnak. Mindennapos az, hogy beülnek, mert elhozzák őket színházba. De mindegy nekik, nem tudják, mire jöttek. És nem csak az előadás előtt, hanem az előadás után sem tudják feltétlenül, mi volt például a darab címe.  Vagy nem értik a különbséget, hogy most nem moziban vannak, mondjuk. Egyik előadásunkon történt, hogy ketten elővettek egy-egy gyors-kínais dobozt, kibontották, és előadás közben elkezdtek a legnagyobb nyugalomban enni. Mindegy volt, hogy ott játszanak előttük, vagy, hogy terjeng a szecsuáni csirke szaga egy kis teremben - ahol a nézők egyik fele szemben ült a másik felével -, mert ez teljesen természetes volt nekik. Nem értették, hogy miért szólunk szünetben, hogy inkább most egyenek, ha éhesek. De innen szép győzni.

2Olvasópróba, középen: Béli Ádám (Boka)

Mikor Eszterrel (Gyevi-Bíró Eszter, az előadás mozgásrendezője - a szerk.) több, mint négy évvel ezelőtt elkezdtük az előadáshoz kapcsolódó drámaórák tartását - ami akkoriban még nem volt ennyire elterjedt, mint amennyire szerencsére ma már az - abban az időben is azt gondoltuk, hogy a fiataloknak talán nem elég önmagában egy előadás, hanem szükségük van mellé arra, hogy az előadás által felvetett problémákról beszélhessenek, továbbgondolhassák azokat. Nem értelmezni akartuk velük együtt a látottakat, hanem alkalmat adni arra, hogy lássák, mi értelme lehet egy színházi előadásnak: az, hogy elindíthat bennük gondolatokat, érzéseket, amiket megoszthatnak, megvitathatnak másokkal. Ezek a foglalkozások lehetőséget adnak: hogy ne azért ne beszéljenek egy témáról, mert nincs kivel. Ez itt A Pál utcai fiúknál is működik, hiszen az előadáshoz most is kapcsolódik feldolgozás, ami nem csak közönségtalálkozó beszélgetés, hanem dramatikus formákat használ. Maga az előadás olyan értékekről szól, amik talán ma nincsenek hangoztatva, előtérbe helyezve, gondolok itt a becsületre, hűségre, csapatszellemre, az áldozathozatalra. De talán éppen ezért jó, ha egy előadás foglalkozik velük, nem haszontalan visszatérni néha a régi történetekhez. Persze törekedve egyfajta egyensúlyra, ami nem engedi, hogy túlságosan távoliak maradjunk egy mai tizenévestől, és ezzel elavultnak titulálják az előadás által felvetett problémát, de ne is adjuk el magunkat azért, hogy a történet „emészthető", könnyebben befogadható vagy kedvelhető legyen. A Pál utcai fiúkból például nem csinálunk musicalt. „beérjük azzal", hogy átélhetően elmesélünk egy szép és igaz történetet.

- Tíz évvel ezelőtt rendezted meg először A Pál utcai fiúkat, majd öt évvel ezelőtt másodszor. Mi minden változott azóta az előadásban?

Vidovszky György: Az akkori Bárka-beli és a mostani kaposvári előadás elég kevés ponton mutat hasonlóságot. Nemcsak az eltelt tíz év miatt, de persze valószínűleg azért is. Bár az alapvető problémafelvetések bennem változatlanul érvényesek maradtak. De például az akkori előadásban sokkal fiatalabb srácok játszottak, így a hangsúlyok máshova kerültek, sokkal inkább szólt a gyermekkor határairól, vagy elvesztéséről a történet. Itt színész szakos egyetemi hallgatók és gimnazisták játszanak. Az ő szájukból másképp szólalnak meg ezek a mondatok. Ez az előadás sokkal inkább szól az illúziók fokozatos elvesztéséről, elhagyásáról.  Ez az itteni elemző beszélgetések során alakult így, nem azért, mert én előre tudatosan így döntöttem volna. A két általunk kitalált, „elemelt" figura is sokat változott, például most állnak a legközelebb egymáshoz: a Törökmézárus és a Hegedűs. Ha akarom, mondhatom azt, hogy ez a két szereplő, aki roppant empátiával követi az eseményeket, ők a felnőtt Boka és a soha fel nem növő Nemecsek - akinek nincs hangja, mert már nem tud beszélni... de ez lekorlátozná az értelmezésüket.

4

Jelmeztervek

- Hogyan szólhatnak ezek a karakterek a mai srácokhoz?

Vidovszky György: Nagyon izgalmasak az egyéni történetek. Ahogy például Áts Ferit Nemecsek szembesíti a hibáival, gyenge pontjaival: azzal, hogy bevett egy árulót a csapatba, hibát követett el - a saját elvrendszere ellen cselekedett. Itt csúszott el először; nem kellett volna, mert ez védhetetlen, ezzel meg lehet fogni. És Nemecsek meg is teszi. Érdekes különbség Geréb történetében az első és a mostani előadás között, hogy ott őszintébben meg tudtak bocsátani a srácok az „árulónak". Itt a próbák során a fiúk nem erre mentek, nem tudják igazából visszafogadni maguk közé Gerébet. Fábri filmjében például - ami a '68-as generáció története lett - az árulónak nem bocsátanak meg. Geréb nem jön vissza a végén, Fábri kihúzta őt, megmásítva Molnár intencióját. De ez ismerős történet mindenkinek. Mondok egy konkrét példát, ami velem történt meg - már felnőttként -: egy színjátszó csapattal lett volna versenyen fellépésünk, és az egyik lány nem sokkal előtte úgy döntött, hogy nem jön el. Azt mondta, hogy tanulnia kell, ezt persze a szülei is támogatták, de ezzel mégis cserben hagyta a csapatát.

- És a két főszereplő, Nemecsek és Boka mit tud adni?

Vidovszky György: Nemecsek a tragikus hős. Ő az, aki hőstettet hajt végre.

- Miért, reálisan veszélyben van a Füvészkertben?

Vidovszky György: Persze. Megvernék. Nagyobbak, erősebbek. Nem olyan lehetetlen ez. Engem is vertek meg kissrác koromban az utcán. Mert épp én jártam arra, mikor szórakozni volt kedvük. Ott azok között a fiúk között tényleg bátorság kiállni, és nem meghátrálni. Boka története más, ő inkább az alázatos vezető, aki képes jól betölteni a vezető nehéz funkcióját. De például az árulással az első felvonásban nem tud mit kezdeni. Ezért is dönt Nemecsek úgy, hogy belopózik a Füvészkertbe, mert látja, hogy Boka most cselekvésképtelen. Aztán Boka rendbe tudja tenni magában a kérdést, és képes dönteni. Az egyik legjobban megírt jelenet Molnártól Geréb visszakéredzkedése, és elutasítása. És Boka az, akit a leginkább megérint, ami Nemecsekkel történik. Ő fogja fel, hogy itt most ugyan megnyerték a csatát, de valaki eltűnt közülük: túl nagy árat kellett fizetniük. A többiek nem nagyon tudnak ezzel mit kezdeni. Nem valószínű, hogy együtt tudnak maradni ezek után. De Boka - akinek azzal is elsőként kell szembesülnie, hogy a grund megszűnik - ő át tudja élni ezt, és megpróbálja feldolgozni. Benne, Gerébben és Csónakosban történik valami változás, ők talán életre szóló barátok lehetnek még.

5

Állítópróba

- Akkor is, ha a grund már nem tartja őket össze?

Vidovszky György: Igen, a grund területe nélkül is. Az elveszhet, de megvolt nekik a csatájuk. És azt nem vehetik el tőlük. Éppen ezért Janó például - bár pontosan tudja, hogy holnaptól már nem létezik az, amiért a fiúk harcolnak - mindent megtesz azért, hogy ez a csata megtörténhessen. Elzavarja például a mérnököt, hogy nyerhessenek még egy kis időt.

- Miért? Így is van értelme harcolni?

Vidovszky György: Persze! Ha nincs, akkor már inkább semmit se csináljunk. Ennyi erővel akkor mondhatnád azt például egy lányt meglátva, hogy: á, nem is hívom el randizni, mert egyszer majd úgyis elmúlik a nagy szerelem, és szakítani fogunk. Vagy mondhatnánk azt, hogy ne csináljuk meg ezt A Pál utcai fiúkat, mert egyszer eljön majd az utolsó előadás, és utána szétbontják a díszletet, és felhasználják egy másik díszlethez. De az az idő, amit azzal a lánnyal vagy itt a színpadon egymásnak adtok, azok a pillanatok, amik itt megtörténnek - azokért érdemes. Mi másért? Az mindegy, hogy elmúlik. A lényeg, hogy megtörténik.

Szerző: Szemerédi Fanni / Csiky Gergely Színház