A FESZ közleménye a miskolci pályázat kapcsán

A Független Előadó-művészeti Szövetség szívből gratulál Kiss Csabának.

A Független Előadó-művészeti Szövetség közleménye:

Szívből gratulálunk Kiss Csabának, hogy elnyerte a Miskolci Nemzeti Színház igazgatására kiírt pályázatot! Személyében egy, a szakma egészét értő és képviselő személy került felelős pozícióba. A független színház- és táncművészek egyetlen országos hatáskörű, reprezentatív szervezeteként reméljük, hogy a miskolci színház úttörő tevékenységet folytat majd a különböző előadó-művészeti területek közötti szakmai kommunikáció moderálásában. Kiss Csaba munkatársai között több olyan nevet is találunk, akik komoly tapasztalatot és elismerést szereztek a független, kortárs művészeti szcénában.

Bízunk benne, hogy hamarosan új hangon beszélhetünk egymással, és végre lesznek olyan, fontos pozíciót betöltő, elkötelezett szakemberek ebben az országban, akik nem mélyíteni, hanem betemetni igyekeznek az árkokat a kőszínházak és a független szervezetek között. Nemsokára talán egy szakmáról, egy struktúráról beszélhetünk, amely védettséget biztosít és kihívást jelent minden magyar alkotóművész számára.

Sok erőt és bátorságot kívánunk a Miskolci Nemzeti Színház új vezetőségének!

A FESZ elnöksége:

Csató Kata, elnök

Erős Balázs, Goda Gábor, Schilling Árpád, alelnökök