Gregor és Koncz az Új Színházba készül

Már hétfőn kezdődik az első felolvasópróba az új Új Színházban, melynek társulatától biztosan megválik Gáspár Sándor és Pokorny Lia. Mint kiderült, "helyettük" érkezik, legalábbis az első munkára Gregor Bernadett és Koncz Gábor. Ők is megszólaltak az átadás átvétel kapcsán, akárcsak Pokorny Lia, Esterházy Péter, Fábry Sándor. Cikkünkben kiderül ki hogyan vélekedik a mostani helyzetről.

“Azokat a darabokat állítjuk műsorra, amelyekben hiszünk. (…) Kodolányi János Földindulás című művével nyitunk, azt rendezem, utána egy Márai-darabot, nyáron meg egy vígjátékot. A jövő évadban pedig bemutatjuk egyik saját darabomat is. Emellett irányítom az Új Színház művészeti munkáját” – nyilatkozta a bama.hu-nak Pozsgai Zsolt, miután Dörner Györggyel átvették az Új Színház vezetését és bemutatkoztak a társulatnak. A márciusi műsort is ismertették, és a próbatáblára már kikerült három szereposztás, amelyben a jelenlegi tagok mellett vendégművészként szerepel, Koncz Gábor, Bordán Irén, Helyey László és Gregor Bernadett.

gregor

Gregor Bernadett ennek kapcsán elmondta, hivatalosan még nem keresték meg, nem tudja, hogy melyik szerepet szánják neki. “De ha hívnak, akkor ezer örömmel megyek oda dolgozni. Színészként nem dolgom, hogy véleményezzem a történteket. Az a feladatom, hogy ha felkérnek, a legjobb tudásom szerint játsszak” – fogalmazott a lapnak a színésznő.

koncz

Csatlakozott hozzá Koncz Gábor is, aki elárulta, hétfőn lesz az első olvasópróba. “Hat főszerepet játszom más színházakban, nem anyagi okok miatt vállaltam a felkérést. Pozsgai Zsolt filmrendezővel, az Új Színház művészeti vezetőjével három filmet is csináltam, nagyon szeretem őt. Dörnert pedig kitűnő színésznek tartom. Semmi kifogásom ellene. Miért ne csinálna jó színházat? Utálom, ha a művészetből politikát csinál bárki is. Tessék ebből kikapcsolni minden politikát” – hívta fel a figyelmet Koncz, aki korábban már kiállt Dörnerék mellett, és Csurka István lapjában, a Magyar Fórumban szívből gratulált nekik, hiszen úgy tartja, kötelező volna a magyar drámákat játszani a fiatalok számára. Pozsgairól elmondta,nála még működik a demokrácia” és azt is hozzátette, ha bármikor igényt tartana a munkájára, kérdezés nélkül igent mondana. “A pályáztatásról is megvan a véleményem. Rossz dolog, ha valami a demokrácia köntösébe bújik, és arctalanul mond véleményt. Ilyenek a bizottságok. Ha Illyés Gyula feltámadna, és pályázna, akkor vajon mi lenne az eredmény? Évekkel ezelőtt megpályáztam egy pesti színház vezetését. Azért buktam el, mert nem volt meg a hároméves vezetői gyakorlatom. Nem hároméves vezetői gyakorlattal születik az ember! Talán olyanok pályázatát várják, akik már egyszer elszórták az állam pénzét egy színház élén? Nehogy félreértsenek: én hiszek a demokráciában, de az igaziban! A nyugati demokrácia olyan, mint a krokodil, harap. A magyar pedig – remélem lesz ebben változás – , mint a gyík. Hiába etetik véres hússal, sosem lesz belőle krokodil” – fejtette ki Koncz Gábor.

pokorny

Pokorny Lia a Népszavának adott friss interjújában azonban épp arra hívta fel a figyelmet, hogy az Új Színházi kinevezés túl van minden határon. "Olyan fokon folyik most már a harc a jobb- és a baloldal között, hogy lehetetlenségnek tartom, hogy ennyire mást akarna az ország két fele. Ezt az ellentétet már a politikusok gerjesztik. Az izgat, mik lehetnek azok a közös pontok, amelyekre a jobb- és a baloldal egyszerre csak azt mondja, hogy ezekben a kérdésekben megegyeznek. Az Új Színház esetében az történt, hogy egy csomó ember mind a két oldalról azt mondta, hogy ezt ők nem szeretnék. Akkor történhet az országban valami fontos, ha az emberek rájönnek arra, hogy vannak ilyen közös pontjaink. Amikor én beszélek nem fröcsögni, hiszterizálni szeretnék, csak arra figyelmeztetni, hogy van egy határ, amit ne lépjünk túl. (...) Mintha olyan élőlény része lettem volna, ami most meghal. Ez borzasztóan fájdalmas. Ugyanakkor negyvenéves vagyok, és negyven fölött már nem feltétlen kapkodják szét a színésznőket. Nem vetek keresztet magamra, de azon is gondolkodom, ha nem színházzal foglalkozom, akkor mivel. Vannak titkos terveim" - nyilatkozta az Új Színház távozó művésze.

esterhazypeter

A legújabb fejleményeket többen kommentálták. Esterházy Péter január 27-i Élet és Irodalomban, Ujjgyaknaplótöredékek című írásában közölte: "Igaza lett a nagy kurátornak, Kerényinek, hőbörögnek egy kicsit, a színház meg a miénk. És valóban, február 1-jétől Dörner György az Új Színház direktora. Most nem mondanám el megint, hogy mért milyen (szégyenletes) ez, nem is élnék a költő (és múzeumi igazgatóhelyettes) nem először citált, szép fordulatával, miszerint basszák meg az urak a sarkantyújukat, mindazonáltal idemásolnám a kultúrpolitika mostani irányítóinak a nevét, kiknek regnálása alatt mindez megtörténhetett, és akik csak maszatoltak, egy félnormális mondatot nem tudtak az ügyről mondani, Halász, L. Simon, Réthelyi, Szőcs - csupáncsak azért, hogy nevüket az unokáink is láthassák".

Ezt a Magyar Fórum nem hagyta szó nélkül: "Nehogy már Esterházy, Csáki Judit vagy más, nem az agyáról nevezetes ember akarja megmondani nekünk mi a jó!" - közölték publicisztikájukban, melyben néhány idézetet is közzétettek az írótól, miszerint "egy magyar nem csinál nyarat", "a magyart következetesen dicsérjük vagy dorgáljuk! lágy, barátságos hang: jól van, jó magyar, illetve keményen, határozottan: pfuj, magyar, helyedre!".

fabry

Fábry Sándor pedig a Heti Válasznak nyilatkozott az Új Színház ügyéről. "Dörner Györgyöt nagyszerű színésznek tartom, húsz év szilenciumot pedig rajta kívül senki nem kapott Magyarországon. Még a háborús bűnök miatt nyolc évet guggolt Kiss Ferencnek is megbocsátottak, a hatvanas években kisebb szerepeket bár, de játszhatott. Becsületére legyen mondva Bán Jánosnak és Gáspár Sándornak, hogy a Stílusgyakorlatokban évekig kitartottak a nézetei miatt első perctől fekete seggű Dörner mellett, igaz, utóbbi a végjátékban azért csak belevágta a nagykést. A művet pedig mindig igyekszem elválasztani attól, aki írta. Meg kell nézni, a Csurka-darabok működnek-e ma. Szörnyű gyanú kínoz egyébként, hogy nem. Egy olyan gányolt pályázat elfogadása viszont, amilyen Dörneré, a jobboldalt is kompromittálja. Az új színházas tüntetésen való megjelenésem ugyanakkor inkább önző kísérlet volt, semmint a színházért való nemes aggodalom felszínre törése" - fejtette ki Fábry Sándor, aki csütörtökön debütált műsorával az MTV-n.

Dörner György azonban úgy érzi a továbbiakban minden rendben lesz, és meggyőződése, hogy "nem lehet az igazság útjába állni, akadályozni, késleltetni lehet, de előbb-utóbb kiderül". 

Forrás: Színház.hu, mainap.hu, Magyar Fórum, Heti Válasz, ÉS