Nyilvános maratoni táncpróba a Vígben

A Vígszínház nagyszínpadán A lovakat lelövik, ugye? című darabot próbálja Eszenyi Enikő rendezésében a társulat. A színészek és a műszaki kollégák vállalták, hogy részt vesznek egy este 7-től hajnali 3-ig tartó nyilvános táncpróbán.

vig

Ez a döbbenetes erejű mű igazi embert próbáló kihívás: zene, tánc és próza egészen különleges elegye. Az új színpadi változat a mába helyezi a történetet, Magyarországra, hiszen a mai gazdasági helyzet összecseng az eredeti mű alaphelyzetével: Horace McCoy regénye ugyanis az első nagy gazdasági válság idején játszódik. A történet szerint egy fürdőhelyen maratoni táncversenyt rendeznek, ahol a nyeremény reményében éjjel-nappal, a kifulladásig táncolnak a párok. A szörnyű fizikai fáradtság, a gyilkos testi-lelki hajsza közben emberi sorsok villanak föl, barátságok és szerelmek története bontakozik ki.
Az előadásban a Víg szinte teljes társulata fellép, alkotótársaink pedig olyan kiváló kollégák, mint Presser Gábor, Duda Éva, Kopek Gábor, Füzér Anni, Bartha Andrea, Dinyés Dániel és ifj. Zsuráfszky Zoltán. A lovakat lelövik, ugye? bemutatója 2012. március 24-én lesz a Vígszínházban.

vig2

A színészek és a műszaki kollégák nyilvános maratoni táncpróbát tartanak február 13-án, hétfőn 7 órai kezdettel - az érdeklődők pedig estétől hajnali háromig bármikor, bármilyen hosszú ideig nézhetik a próbát. A társulat azért "vetemedik" ilyesmire, hogy megtapasztalják a fizikai fáradtság különböző szintjeit, s hogy átéljék, milyen érzés rövid szünetekkel, több órán át megállás nélkül táncolni. Az itt szerzett tapasztalatok és élmények majd beépülnek az előadásba, és gazdagítják a színészek játékát. A szünetekben - ahogy az eredeti versenyen is - lehetőség lesz arra, hogy a színészekkel beszélgessenek.

süti beállítások módosítása