Igyekszem megőrizni a humorom - Interjú Halasi Imrével

Bár mandátuma 2012 decemberéig szól, Halasi Imre május 31.-én távozik a Miskolci Nemzeti Színháztól. Helyét Kiss Csaba veszi át, aki Koltay Gáborral szemben nyerte el a vezetés jogát. Az elmúlt időszak eseményeiről, a váltásról kérdeztük az igazgatót.

Hogy értékeli az elmúlt egy hónap fejleményeit?

Halasi Imre: Minden magyarosan történt, úgy, ahogy azt az utóbbi időben megszokhattuk: engem október 19.-én behívatott Dr. Kriza Ákos, a polgármester, megkérdezte meddig tart a szerződésem, mondtam, hogy 2012 decemberig, mire közölte: ő nem így gondolja, a szezon végén váljunk el egymástól. Kriza úr később azt nyilatkozta, a színház jelenlegi színvonalából nem szabad engedni. Tehát nem „mi”, hanem „ki” volt a hiba. Hasonló elbánásról tudna beszámolni többszáz iskolaigazgató, és sok tucat egyéb vezető, úgyhogy ebben nincsen semmi különös.

Az, hogy Öntől megválnak mennyiben függ össze azzal, hogy milyen kapcsolatban áll a városvezetéssel?

Halasi Imre: Az, hogy jók-e a kapcsolataim a városvezetéssel sajnos nem tudott kiderülni, mert a polgármester jószerivel nem fogadott. Egyetlen egyszer tudtam vele beszélni. Húsz percben igyekeztem neki bemutatni a színházat, de szemmel láthatólag nem tanusított nagy érdeklődést, így abba is hagytam. Tehát nullával egyenlő kommunikáció zajlott a színház és az önkormányzat között. Nem vitatom, hogy ennek én is oka vagyok, vagyis én vagyok az oka. Engem valamiért nem túlzottan kedvel a polgármester úr. Azt hiszem ő már előre felírta a receptet a színháznak. Ezért nem is értem, miért pályáztattak, hiszen régóta lehetett hallani, hogy Béres Attila lesz utánam az igazgató, akit egy későbbi koncepció szerint felváltott Kiss Csaba.

Ezt kitől lehetett hallani?

Halasi Imre: Béres Attilától személyesen. Úton-útfélen terjedt a színházi életben a hír. De ebben sincs semmi különös. Régóta számítottam arra, hogy szednem kell a sátorfámat. A vidéki igazgatók közül Tasnádi Csaba maradt még a helyén. Hezitáltunk, vajon melyikünk végzi előbb, de úgy tűnik, hogy én. Ettől függetlenül megpróbálom megőrizni a humorom.

halasiimre

Gondolom Kiss Csaba jelentkezett Önnél, mielőtt indult volna az igazgatói pályázaton..

Halasi Imre: Valóban. Két hónapja járt nálam, -akkor még arról volt szó, hogy Béres pályázik az igazgatói posztra – Kiss Csabát az irodámban fogadtam. Leült a fotelbe, és azt kérdezte: ugye tudod, miért vagyok itt? Mondtam: persze hogy tudom. Gondolom most voltál a polgármesternél, és jelezted neki, milyen helytelen, amit cselekszik, és te, mint a szakma képviselője tiltakoztál ez ellen, felhívtad a polgármester úr figyelmét arra, hogy nem helyes, ha valakit, aki jól vezeti a színházat idő előtt felállítanak, hozzátetted, hogy ebben nem veszel részt, de természetesen ha a Halasinak lejár a mandátuma, örömmel fogsz pályázni, majd megjegyezted: higgye el polgármester úr, ez így nem tisztességes. Ezt mondtad el neki, és most átjöttél hozzám, hogy szakmai szolidaritásodról biztosíts. Erre Csaba azt felelte: „Te Imre, neked még mindig milyen jó a humorod”. Mondom, igyekszem, hogy legalább ez megmaradjon. Tehát nem vagyok elkeseredve, igyekszem alkalmazkodni a helyzethez és nagyon hálás vagyok ennek a kilenc évnek, amit Miskolcon töltöttem, mert – az utolsó évet kivéve – remek partnerekkel lehetett dolgozni a városban is, és a színház szépen a talpára állt.

Talpára kellett állítani?

Halasi Imre: Amikor átvettem az igazgatást Kiss László után, a miskolci egy nagyon szerény költségvetéssel, kevés előadással működő színház volt. Azóta jelentősen ugrottak a mutatóink. 2006-ra, a vidéki színházak közül mi tudhattuk a legtöbb bemutatót, előadást, nézőt, és bevételt a magunkénak. Ez azóta minden évben így van.

Kiss Csaba nemrég arról nyilatkozott, hogy elkezdett csökkenni a nézőszám. Ez minek tulajdonítható?

Halasi Imre: Ezt a gazdasági nehézségek számlájára írhatjuk. Melyik színháznak nem csökkent a látogatottsága? A válság mindenütt mutatkozik, nem csak a fogyasztásban, a benzinkutakon, hanem a színházban is. Idén egy úgynevezett lebutított évadnak kellett nekilátnunk, hiszen csökkent a költségvetésünk. Érdekes dolog az amikor elveszik a pénzt, amit tavaly kaptál, de elvárják tőled, hogy úgy élj, mint tavaly, és ha nem úgy élsz, akkor felelősségre vonnak. Tavaly tizenhárom premiert tartottunk, pedig a költségvetésünkből lefaragtak 57 milliót, idén pedig hetet. Ebből egyenesen következik a nézőszámcsökkenés. 2011 augusztusában, tehát szezonkezdéskor zárolták plusz 88 millió forintunkat. El tudja képzelni, milyen vergődés kezdődött, mindent fel kellett borítanunk. Utána közölték, hogy romlanak a gazdasági mutatóink, és ezért kineveznek egy önkormányzati biztost!

Kiss Csaba arról is beszámolt, hogy jelenleg Miskolcon nem lehet kiosztani a Lear király, Rómaó és Júlia, illetve az Othello szerepeit, vannak hiányosságai a társulatnak. Ezt hogy látja?

Halasi Imre: Őszintén szólva ez egy jól hangzó butaság. Ennek kapcsán eszembe jut, hogy alig 2-3 éve a Nemzeti Színházban felmerült az ötlet, hogy Törőcsik Mari játsza Lear királyt. Tehát miről is beszélünk? Láttunk már idős, felnőtt Pál utcai fiúkat is lengyel előadásban...

Nem biztos, hogy Törőcsik Mari szerepeltetése mint Rómeó, vagy Júlia hasonlóan jó ötlet volna... Bár most, hogy így belegondolok...

Halasi Imre: Mondjuk Haumann Péter simán lehetne Mercutio.

Vagy Törőcsik Mari.

Halasi Imre: Miért ne? Persze viccelek. De azt komolyan gondolom, hogy rengeteg dolog belefér egy-egy koncepcióba, csak indokolttá kell tenni. Mindenesetre nem érzem, hogy valódi hiányosságokkal küzdene a miskolci társulat.

Biztos kezekben érzi a társulatot most, hogy művészeti tanács, és öt fős rendezői gárda veszi át őket?

Halasi Imre: Erre még nem tudok válaszolni. Az, hogy biztos kezekbe kerülnek-e menet közben derül ki, ha megjöttek az utódok. Az átadás szerintem gördülékenyen fog zajlani – amennyire csak tőlem telik, igyekszem rendesen végigcsinálni. Egyelőre nem gondolok erre, hiszen májusig még sok dolgom akad a színházban. Szeretném úgy a hátam mögött hagyni az intézményt, ahogy megérdemli, és ahogy az az itteni kilenc évemnek kijár. Még bemutatjuk Az ügynök halálát Haumann Péterrel, a Nyomorultakat Sasvári Sándorral, Homonnay Zsolttal. Remélem, sikerül a közönség érdeklődését is életben tartani.

A Nyomorultakra már három éve készül. Mennyit küzdött érte? Mennyire hat ki a művészi munkára az igazgatóváltás?

Halasi Imre: Minden erőmmel azon dolgozom, hogy ne hasson ki se a társulatra, se rám, és ez úgy tűnik, hogy sikerül. Tulajdonképpen 26 éve készülök a Nyomorultakra, de itt Miskolcon hivatalosan 3 éve kezdtük el az ezzel kapcsolatos tárgyalásokat, akkor jelentkeztünk be a Mackintosh ügynökségnél. Ezt hosszas egyeztetés követte. Meg kellett teremteni bizonyos technikai feltételeket ahhoz, hogy egyáltalán gondolkodhassunk a bemutatásról.

Tavaly kaptuk meg a jogokat, utána elő kellett készíteni a meghallgatást, a terveket, ki kellett küldeni az alkotók életrajzát. Ezzel megint eltelt egy fél év, közben a város zárolta a pénzünket, így halasztani kellett a premiert. A szerződésünkben viszont az állt, hogy ha nem tudjuk a tervezett időpontban (ez október 14. volt) bemutatni a darabot, akkor elveszítjük a befizetett előleget, és a bemutatás jogát is. Így siránkozó levelet írtunk Mackintoshéknak, kértük, hogy értsék meg: Magyarországon élünk, furcsa helyzetbe kényszerültünk, szeretnénk elhalasztani a bemutatót márciusra. Nagy nehezen beleegyeztek, és most itt tartunk: egy hónap múlva - ha mindenki segít az égiek közül – premier.

Novemberben azt mondta, a Mephistoval szeretné zárni az évadot...

Halasi Imre: Erre már nem kerül sor, pedig a Mephisto egy nagyon időszerű történet a művészet és a politika, az alkotó és a hatalom viszonyáról, a megalkuvásról. Magyarországon az én rendezésemben láthatta először a közönség színházban, még Zalaegerszegen. Gondoltam, ezzel fejezném be az itteni működésemet, de a művészet helyett csak a politika maradt.

Mit tervez május 31. után?

Halasi Imre: Meglátjuk, mit hoz a jövő. Írtam minden vidéki kollegámnak egy levelet, amiben az állt, hogy igazgatói pályámat májusban befejezem, rendezői munkából szeretnék élni, ha úgy gondolják, hogy a jövő évi programjukba beleférek, akkor itt meg itt megtalálnak. Ha hívnak, megyek, ha nem, akkor éjjeli őrnek szegődöm. Halasi Imre vagyok, júniusban leszek 61 éves, egy évem maradt a nyugdíjig, tanult mesterségem színházi rendező, több mint 150 előadást rendeztem.

Hozzátehetné, „23 évig igazgató maradtam”. Van még kedve dolgozni?

Halasi Imre: Ez a legfontosabb kérdés, hogy van-e kedvem. Ha nincs, akkor nem csinálom. Ez nem egy olyan mesterség, amit előírnak. Szüleim se kergettek gyerekkoromban az asztal körül, hogy ha nem leszel rendező, igazgató, szíjat hasítok a hátadból. Ez engem eddig világéletemben érdekelt...

Tóth Berta / Színház.hu