Bessenyei kedvencei - 93 éves lenne a színész

93 évvel ezelőtt, e napon, február 10-én született Bessenyei Ferenc kétszeres Kossuth-díjas kiváló művész, akit elsősorban a nagy drámai, történelmi hősök megformálójaként tart számon a közönség és a színháztörténet is.

Mégis, amikor 1970 őszén megismerkedtünk, és még ezután is jó pár évig, arra a kérdésemre, hogy mik voltak a legkedvesebb színpadi szerepei, A windsori víg nők Falstaffját és a Szentivánéji álom Zubolyát nevezte meg. Különösen Zuboly, a takács figuráját szerette, akinek szövegéből sokat idézett. Pedig mindössze párszor játszotta, 1953 nyarán, a Margitszigeten, ahol abban az időben a Nemzeti Színház nyári vendégszerepléseit tartotta.
windsori-1

A windsori víg nők (Nemzeti Színház, 1959)  -  Olty Magdával és Máthé Erzsivel

Gervai András filmkritikus a „Bessenyei” című 2001-ben kiadott könyvben ezt írta a „humoros” Bessenyei Ferencről: „Bessenyei – az 1966-ban bemutatott Fügefalevél című filmben – gazdag mimikával, arc- és kézjátékkal, tőle szokatlan, de a film szelleméhez, és a figura lényegéhez pompásan illő grimaszokkal, fintorokkal villantja fel a kisszerű hivatalnoklélek sokféle, egyként ellenszenved tulajdonságát. … Bessenyei kitűnő alakítást nyújt, s csak sajnálhatjuk, hogy filmen komikus szerepben a Fügefalevélen kívül nagyon ritkán láthattuk. … A Napfény a jégen című burleszkben egy féltékeny órásmestert játszott. Nem is akárhogy: miközben a rádióból az Othellót közvetítik – amelynek ő a címszereplője –, a vásznon a dráma persziflázsát, a féltékeny mór karikatúráját adja. »Most először fennállásom óta meg akarom mutatni, hogy humorom is van. Az Othellóban is féltékeny voltam, mire sírtak, ebben a filmben is féltékeny vagyok, de most nevetnek rajtam« – nyilatkozta. … Megállapíthatjuk, Bessenyeinek humora bizonyítására filmen csak egyetlen egyszer jutott méltó feladat. Erről nem ő tehet, ennek nem az az oka, hogy nincs humorérzéke. Pont ellenkezőleg; bizonyság rá, hogy a Fügefalevél Pattantyús elvtársaként milyen fergetegesen komédiázott, ugyanakkor – ami rendkívül fontos – szerepét halálosan komolyan vette, egyetlen pillanatra sem kacsintott ki a nézőre.”
napfenyajegen

Napfény a jégen (1961)

Amikor visszatekintve idézzük fel a „vígjátéki” Bessenyeit, talán nem fölösleges megemlíteni, hogy A napfény a jégen filmben komédiázó féltékeny órásmester, illetve a színmű paródiája nem tette lehetetlenné, hogy a Nemzeti Színházban ugyanebben az időben és ezután is még évekig az Othelló óriási sikerrel menjen, nem úgy, ahogy az az emlékezetes Három nővér paródiája esetében történt. Ennek okát, miután mindkét esetben remekműről és remek, utánozhatatlan színészekről van szó, talán Bessenyei zsenialitásában, és igenis nagyszerű humorában, illetve kiváló karikírozó képességében is kereshetjük, amellyel pontosan tudta, hogy mennyit, hogyan szabad és mit, hogyan nem nevetségessé tenni.
Ezt az adottságát nem sokkal később a Délibáb minden mennyiségben című filmben is megmutathatta. Számomra, aki csak halála után láttam ezt a filmet, egész pályájának egyik legkedvesebb pillanata ez a „gatyában, csizmában, hímzett ingben, óriási műbajusszal” (Tarján Tamás) bolondozó Bessenyei Ferenc. Alakítását, jó kedvét csak az értékelheti igazán, aki tudja, hogy valójában mennyire nem tudott és nem szeretett táncolni, és mennyire nem tudott vicceket mesélni. Itt gátlástalanul ugrál, énekel, táncol, hajszálpontosan poentíroz, bűbájosan teszi magát nevetségessé.
Nem az ő és filmbeli csapata játékán múlott, hogy a film nagyon rosszul sikerült. (Részletek a filmből Bessenyei Ferenc honlapján itt láthatók: www.bessenyei.hu/filmjei.htm#del)
koppanyi2

A koppányi aga testamentuma (1967)

Bessenyei Ferenc 1989-ben, amikor egy újságíró kedvenc filmjei után érdeklődött, öt filmet sorolt fel, köztük A koppányi aga testamentumát (a Dúvad, Ítélet, A fekete város, Egy magyar nábob mellett) „Bessenyei mackósan kedves, játékosan bolondozik, bolondot csinál magából” – írta e filmbeli alakításáról Gervai András. – 2000-ben jelen voltam egy középiskolai találkozón, ahol a diákok erről a filmjéről faggatták a legtöbbet, mert nekik az ebben a filmben eljátszott „kelekótya” Csomai kapitány volt a kedvenc Bessenyei-szerepük.
koppanyi4

A koppányi aga testamentuma (1967) Bodrogi Gyulával

Tarján Tamás Dr. Székely György színháztörténészt idézve ezt írja: „A színész Bessenyei sajátja »némi bajusz alatti kedély«; talán mert ha játszik, akaratlanul is elkíséri az a programos felelősség, amit a színművészet iránt érez. Avagy kevésbé ünnepien: egyszerűen nem kacagtató alkat. Humora, ha egyáltalán megnyilvánul, mindig a tragikomikus formában jelentkezik.”

Aki látta Bessenyei Ferencet a fentebb felsorolt három filmben, az megtapasztalhatta, hogy a filmkritikus megállapítása csak részben igaz. Sok vígjátéki szerepében, így például a IV. Henrik Falstaffjában (a Sir John Falstaff címen bemutatott tévéjátékban), Az utolsó hősszerelmes, a Háry János és az András kovács királysága címszerepeiben, Az Arbát meséi bábukészítő mesterében, A szabin nők elrablása „megtévedt” tanárában, de kiváltképp a Hegedűs a háztetőn Tevjéjében a derű mellett/alatt valóban mindig megbújt a tragikus hang. Miközben a néző mulatott egy-egy poénján, valójában a szíve sajgott az általa alakított figuráért.
helysegkalapacsa

A helység kalapácsa (1965) Major Tamással

De Bessenyei Ferencnek a fentebb említett három filmszerepén kívül is akadtak még felhőtlenül vidám, humoros alakításai, mégha egy drámai hősként számon tartott színészhez illően nem is nagy számban. Talán ezek közé tartozott a cikk elején említett két színpadi figura is (ezeket sajnos nem láthattam), de a két tévéjáték, A helység kalapácsa és A képzelt beteg címszerepei egészen biztosan. Ezekben mindenféle tragikus mellékíz nélkül komédiázott, együttérző könnyek nélkül nevettetett. (A képzelt beteg című tévéjátékból egy kedves részlet Bessenyei Ferenc honlapján itt található: www.bessenyei.hu/video/kepzelt.wmv)
helysegkalapacsa2

A helység kalapácsa (1965) Mészáros Ágival

Mindent egybevetve, összes „vígjátéki” vagy „humoros” szerepét átgondolva és magamban felidézve, azt tudom mondani, hogy Bessenyei Ferencnek igenis volt humora, csak nem olyan, mint a kabarészínészeknek és a nagy nevettetőknek. Ugyanakkor szép számban vannak, akik az általa képviselt „halkabb” humort jobban kedvelik.
És azt is állítom, hogy Feri a színpadon és a filmen is szeretett bolondozni, és ezt nyilván többször is megtette volna, ha ilyen feladatot bíznak rá. Ezt bizonyítja az is, hogy 1970-ben, amikor (a Lear királyon kívül) jóformán már túl volt minden jelentős drámai szerepén, legkedvesebb szerepeként két vérbő vígjátéki figurát nevezett meg, ahogy fentebb írtam. És az is, hogy a róla szóló könyvem borítójára az ő kifejezett kérésére ezek egyike, a Falstaff fotója került.
Filmkritikusai mindig megállapították, hogy Bessenyei Ferencnek nem volt szerencséje a filmmel. Én ehhez hozzáteszem, hogy az is a pechjei közé tartozott, hogy az a két film, melyben a leginkább kilépett a drámai, tragikus hős szerepkörből, vagyis A Délibáb minden mennyiségben és A napfény a jégben, nem lettek sikeres filmek. Az előző szélhámos csárdavezetőjében és az utóbbi nevetségesen féltékenykedő órásmesterében Bessenyei Ferenc így hiába bizonyította be, hogy komédiásnak is kitűnő, e filmek sikertelensége meggátolta, hogy ebben a szerepkörben is komolyan „felfedezzék”, és gyakrabban kamatoztassák tehetségét.

Szerző: B. Élthes Eszter