Egy lényeges, az együttlélegzés – Haumann Péter mesélt

Willy Lomen szerepében, Arthur Miller Az ügynök halála című darabjával debütált a Miskolci Nemzeti Színházban Haumann Péter, pénteken este. A számos kitüntetéssel rendelkező színművész múltjáról, és az életről mesélt.

A minap.hu cikkéből:

"Minden színházi előadásra való készülés olyan, mint egy laboratóriumi munka. Lényegtelen, melyik város, melyik színházában. Csak az a dolog számít, amit meg kell jeleníteni. Ez egy pusztában ugyanolyan kihívást jelent, mint egy palotában. Ha az ember törődik azzal, amit csinál, minden más lepereg, semmi sem lesz érdekes többé. Miskolcon sem volt könnyebb, nehezebb, még csak más sem. Annyi helyen megfordultam már, mindenhol egy a lényeges: együttlélegzés a társulattal. Azt hallottam, a miskolci egy színházszerető közönség" - fogalmazott Haumann Péter a minap.hu-nak.

 

Azt is felidézte, hogy kezdő színészként, Debrecenben szinte belehalt a munkába. "A főiskola kis, „vigyázó” légköre után belekerültem a színházi nagyüzembe. Bajban voltam, nem szerettem, a pályát is el akartam hagyni. Ma azonban élénkebben élnek bennem a debreceni évek a maguk szigorúságával, szikárságával, konokságával, hozzáértésével, mint az utána következő négy év, amit Pécsett töltöttem, oldottabb környezetben, más alkatú emberek között. (...) Elszerződtem Pécsre. Egy oldott, vidám helyre, ahol hegyek voltak. Debrecen egy mély teknő, amiben megreked minden. A hideg, a meleg. Olyan mikroklíma van ott, amelyben az operisták sem tudnak sokáig énekelni. Mégis meghatározó időszak volt. Kezdőként belekerülni a megalapozottan nagypolgári létbe, holott szoba-konyhás lakásba születtem. A méla csendekbe, beszélgetésekbe" - mesélte a színész.

 

haumann

 

Azt is elárulta, hogy már ksgyermekként érezte magában a színészetet. "Nem tudtam, mit csinálok, csak tettem. Szerettem volna orvos is lenni, bár oda nem vettek volna fel, mert nem voltam jó matematikából. Szüleim fodrászok, így fodrász is szerettem volna lenni, tudtam azt is, hogy a belvárosi dauer szalonban szeretnék dolgozni. Apám azt mondta, több lábon kell állni. Ha belegondol, rokonszakmák ezek. Mind az emberi viselkedéssel, természettel, az ember ügyes-bajos dolgaival foglalkozik. Az, hogy ezt a szervezetben vagy lélekben tesszük, az lényegtelen" - fejtette ki Haumann, aki azt is hozzátette, hatással volt rá, amikor Laurence Oliviert szinkronizálta, mert egy idő után ráérzett a színész belső ritmusára, átvette a lüktetését. 

 

"Hókuszpók akkor ért utol, mikor hullámvölgybe került a színészetem. Nem csupán belsőleg, a színházak közötti lét is gondot okozott. Kerestem az utamat. Sok kár ért akkoriban. Ekkor jött Hókuszpók. Az ember sokszor kényszerül olyan helyzetbe, amit nem szeret, de a megélhetés nagy úr. Ezek a szituációk is okozhatnak azonban olyan színészi gondot, amelynek következtében, lehull minden, csupán az a bizonyos dolog marad. Egy színész soha nem tudhatja, mi miatt marad fenn a neve. A Hupikéket ma is szívesen nézik. Ha az emberről el is feledkeznek, azt mindig tudni fogják, ki volt Hókuszpók" - mondta a színész.


haumann2

 

Úgy látja a színészt a karakterek megformálásában az élmények segítik. "A Katona József Színház stúdiószínpadán játszottam egy szerepet, melyben el kell mondanom hozzávetőleg hetven nevet. A felsorolás vége a kétségbeesés. Kihívás ez, hiszen egyrészt a neveket tudni kell, a végén pedig reményvesztettség, hogy azokat mind megölték. Hozzásegített ennek megvalósításához, az élmény, amikor odahajoltam az 5 hónapos unokám fölé, és néztem a tekintetét. Akkor kezdett látni a végtelenbe, nem csupán nézni. Feltettem a kérdést: mi lesz veled, ha már nem vagyok? Ez a pillanat eszembe jutott a színpadon, és hihetetlen nagy segítséget jelentett" - magyarázta Haumann Péter, aki arról is beszélt, hogy akkor lett színész, amikor már nem irigyelte a másikat, de önbizalma sose volt.

 

A sikereket pedig köszöni. "Jól esik, ha a bányaló feljön a mélyből, s egy pillanatra látja a fényt, mielőtt visszamegy. Ezek az elismerések ilyen felvillanó fények. Van a szakmában, akinek azt mondom, hogy szidhatsz, de több az, akinek azt mondom, ne dicsérj" - fogalmazott Haumann Péter, aki szakmai életében Ádám Ottót tartja mesterének. "Ő azt a pontot határozta meg, ami alapján érdemes nézni az életet. Ez nagyon fontos. Ennek alapvető feltétele: az emberért megtenni mindent. Ne a művészetbe csodálja magát az ember, hanem magában a művészet lehetőségét. A szakmát tőle tanultam, sőt azt is: egyéb dolgom sincs, mint egyik napról a másikra valami akkurátusan megoldani. Nem kell sok. Keddről szerdára valamit, az épp elég. Ha az ember nagy léptékben gondolkozik, megfeledkezik arról, hogy akkurátusan tegye a dolgát. Nem egy rosszabb világot hagyni magam mögött. A hétköznapi tűnődések során az ember megfeledkezik arról, hogy az idő eljár felette" - összegzett Haumann Péter.

 Kiss Judit (minap.hu)