Béres Attila: mindannyian feladunk valamit

Béres Attila a Budapesti Operettszínház főrendezője. Június 1-től pedig a miskolci nemzeti rendezőjeként Miskolcra is visszatér. A minap.hu-nak erről mesélt.

A minap.hu cikkéből:

A kérdésre, mennyire sikerült eddig megismernie a miskolci színházat, a társulatot Béres Attila úgy felelt, eddig hat előadás látott, legutóbb azt a Menyasszonytáncot, amelynek ősbemutatóját ő rendezte még 2006-ban az Operettszínházban. “A következő héten a csapattal szeretnénk minden előadást megnézni. Nagyon kíváncsiak vagyunk a városra, a társulatra. Arra, mi érdekli a miskolciakat, mi jellemzi a színházat” – szögezte le Béres Attila.

beresattila

Arról, mint rendező mit gondol a miskolci nemzetiről, a társulatról így válaszolt: “Folyamatosan alakul a véleményem, és rendező társaimmal együtt a véleményünk a társulatról. Egy rendező nem úgy néz meg egy előadást, mint a színházszerető közönség. Figyelem a közönség reakcióit, a színészek rezdüléseit, felsorolni is nehéz mennyi mindent. Fontos, hogy a többi rendezővel is folyamatosan megnézzük az előadásokat. Mi mindannyian valamelyik vidéki színház főrendezői, rendezői vagyunk, voltunk. Mind kíváncsiak vagyunk a színházba járási szokásokra, a városra. Szeretnénk tudni, mit szeretne a város a színháztól, ez pedig csak akkor derül ki, ha itt vagyunk, jelen vagyunk. A színház pedig még mindig csodálatos, mint egykor volt” – fogalmazott Béres Attila, aki felidézte, hogy 1997-ben járt Miskolcon először, akkor a Novák Eszter által rendezett Kasimire és Karoline előadást látta. “ Már akkor ledöbbentem, milyen hatalmas a színház, milyenek a színészlakások, a sétáló utca, a zegzugos utcák, a teraszok. Akkor úgy éreztem, nagyon jó lenne itt élni. Ez azóta sem változott bennem” – tette hozzá a rendező.

Arról a csapatról is beszélt, aki Miskolcra érkezik. “Öt olyan rendező alkotja a csapatot, aki ugyanazt a „neveltetést” kapta. Mi mind egy generációt képviselünk, mind Székely Gábor és Babarczy László tanítványai vagyunk. Nagyon hasonlóan látjuk a világot, ami segíti a közös cél elérését. Ugyanazt a pályát jártuk végig, csupán más városokban. Szakmailag ma Magyarországon megkérdőjelezhetetlenek a csapatot alkotó rendezők. Mind vállaltuk a kihívást, kíváncsian, ötletekkel tele érkezünk, s természetesen mindannyian feladunk valamit ezért a korábbi életünkből. (...) Én a külföldi rendezői munkámat áldozom. A sok külföldön szerzett tapasztalat pedig segíti majd a miskolci munkát” – árulta el Béres Attila.