Nyugdíjba vonul a színésznő - Varsányi Mari mesélt

Varsányi Mari 39 éve tagja a Komáromi Jókai Színháznak (és a Magyar Területi Színháznak). Jövőre együtt jubilálna a színházzal – mondja, ha nem döntött volna úgy, hogy január elsejétől nyugdíjba megy. Varsányi Marival Miklósi Péter beszélgetett a Pátria rádióban február 4-i Délidő című műsorában. Színésznőként azt tartja: minden szerep jó, az a lényeg, hogy mit tud az ember önmagából, az életéből, a világlátásából belejátszani.

"A pályakezdőnek mindig nehéz a dolga, én is megszenvedtem a magamét. Ezért is pátyolgattam a fiatalokat, mert nem felejtettem el, milyen kezdőnek lenni. Szeretek velük lenni, lelkemet, szívemet megfiatalítja, ha velük vagyok. Egy színész nem is öregszik igazából, azt gondolom. Naprakésznek kell lennie, haladnia a korral. Kondícióban tartja őt a tanulás, figyeli a történéseket, veszi az impulzusokat a világból."

varsanyi

A felvidek.hu cikkéből:

Magánemberként Varsányi Mari azt vallja, hogy a rosszat, a borút könnyen el tudja felejteni. Nem úgy a boldogság apró gyöngyeit, amelyeket viszont összegyűjt és őrizget. Állítólag a szűkebb esztendőkre. De azok remélhetőleg még messze vannak, noha január elsejével a nyugdíjazását kérte - miközben a Jókai Színház legújabb bemutatójának, a Sári bírónak női főszerepét játssza.

- Köszönöm, hogy ilyen zimankós hidegben is vállaltad a felutazást Pozsonyba. Vagy egy ilyen színésznő számára meg se kottyan az ilyesmi?

- Hát mondhatnám, hogy meg se kottyan, mert valamikor tényleg nagyon sokat tájoltunk, az előadásaink zömét tájon - falukban, városokban játszottuk. Most fordított a helyzet. Az előadásoknak 20-25 százaléka zajlik vidéken, a többi pedig Komáromban. Mostanság, az utóbbi 1-2 évben talán még csökken a tájelőadásaink száma, kevés a pénz és főleg Magyarországon, bár ott sem rózsás a helyzet - gazdaságilag, de meg tudják fizetni az előadás árát, a kiutazásokat, és persze a bevételre szükségünk van. Az a baj, hogy egyre messzebb utazunk a tájelőadásokra.

- Ha visszatekintünk a magyar színház előadásaira - akkor nincs új a nap alatt.

-Bizony, ezekről nagyon sokat meséltek, főleg a régi kollégák, mert az én időmben is utazgattunk, de ők a hőskorszakban, ahogyan vége volt a próba - mesélik - alig volt idejük beharapni valamit és máris indultak és valamikor hajnalban értek haza.

- Ha már a múltat említetted volt idő, még mielőtt a komáromi társulathoz szegődtél és fölruccantál Pozsonyba - akkor a rádió akkori magyar adásában is szerepelgettél itt Pozsonyban.

- Igen, igen.

varsanyidrafi

- Szoktál erre még gondolni?

- Hát persze, eszébe jut az embernek. Az úgy volt, hogy egy évet töltöttem itt Pozsonyban az érettségi után, a Madách könyvkiadónál dolgoztam. És rögtön jelentkeztem mindenhova, mutattam magam. A rádióban is előfordultam, gyerekműsorokban, vagy Havasi Péterrel csináltunk egy műsort.

- Mond, mi vezérelt téged Fülekről Pozsonyba ? Te, aki - ha jól tudom Rimaszombatban születtél, de fülekinek tartod magad?

- Pontosan. Hát ez úgy volt, hogy egy szem és kései gyerekként az eleitől fogva pátyolgattak a szüleim, és már az óvodában is verselgettem, énekeltem, aztán később zongorázni tanultam, énekórákra jártam és ahol csak lehetett mindig felléptem. Szavalóversenyeket nyertem, énekversenyeket és valahogy úgy magától adódott, hogy én akkor bizony erre a pályára lépek. Megszoktam a tapsot, megszoktam a közönséget.

- Eszedbe jutott valaha is , hogy Te más is lehetnél, mint színésznő?

- Eszembe jutott. Érdekelt a régészet, de leginkább a pszichológia. A gimnáziumban is mindenki hozzám fordult a bajával és én nagyon alaposan osztottam a tanácsokat, de a tanári pálya is érdekelt.

- Említetted, hogy mikor Pozsonyba följöttél, egy évig a Madách kiadónál dolgoztál.

- Igen. Sok értékes embert megismerhettem itt. Költők, írók megfordultak és dolgoztak ott. Kétszer nem sikerült a színművészetire a felvételim. Először Budapesten felvételiztem. Tapasztalatlan voltam, nem tudtam azt adni, ami bennem volt. Pozsonyban a felvételimet azzal rontottam el, hogy volt egy anyag, amit nem tanultam meg rendesen, azt tudtam a legkevésbé. Egyszerűen nem jutott rá időm és az utolsó fordulóban éppen ezt az anyagot kérték hogy mondjam el, ami önmagában még nem lett volna baj, de azt mondták, hogy akkor ezt most mondjam el gonoszul, haragosan, félve. Csak mivel nem tudtam a szöveget, nem tudtam a kettőre egyszerre koncentrálni. Csak annyit kellett volna mondani - hadd vehessem azt a papírt a kezembe - de én ezt nem kértem, kész, vége.

varsanyianconai

- Amióta én színésznőként ismerlek Te egy alaposan felkészült ember vagy és prec9zen dolgozol. Ez a tapasztalat is benne van, hogy nem lehet a dolgokat - mondjam úgy - eldobni?

-Erre soha nem gondoltam. Egy színész mindig azon van, hogy a legjobban el tudja játszani a szerepét és ebben elengedhetetlen dolog, hogy a szöveget nagyon jól tudja. Ha a szövegre kell koncentrálni, akkor nem tud rendesen játszani. Most a legutóbbi szerepemnél is eltartott jó darabig, am9g úgy éreztem, hogy most már talán, most már enyém a szöveg.

- Nem azért volt, mert a Sári bírót kicsit nyelvjárásban játsszátok?

- Bizony. Ez jócskán megnehezítette a dolgot nemcsak nekem, hanem mindenkiét, mert ez egy plusz külön dolog, hogy ezzel az ízes, egyébként nagyon szép nyelvezettel íródott a darab. Éppen mai nyelvre is lehetett volna fordítani, de ezt nem akarta a rendező és szerintem igaza is volt.

- Mond, végül is négy évtizede állsz a színpadon és egy-egy premier előtt ennek ellenére elkap még a tréma ? Vagy darabja és rendezője válogatja, vagy pedig az úgy mindig megmarad?

- Pici izgalom mindig van, premierkor mindenképpen - ez természetes. Akkor van nagyobb baj, hogy ha valami nem stimmel, hogy ha valami nem tetszik az előadásban, a rendezésben, a darabban, a szerepben. Ha valami nem egészen úgy történt a darab színrevitelekor, a megfogalmazáskor, amivel én azonosulni tudok és ez zavar a munkában. Akkor ideges vagyok, akkor nagyobb a tréma.

- Figura keresés közben magadból építkezel, egyedül építkezel, vagy jókat tanakodsz a rendezővel, jókat vitázok akár?

- Rendezője válogatja. Van, akivel nagyon jó dolgozni, van akivel jókat lehet vitatkozni, aki ad is nagyon sokat a színésznek, hát én is természetes, hogy próbálkozok minél többet, de van, amikor én úgy gondolom, mint színész, hogy nem jó amit kér tőlem, hogy az a figura jellemének némiképp ellent mond. Az is lehet, hogy csupán az a hiba, hogy én nem találom magamban azt a fogódzót, azt a pontot, amit összeköthetnék azzal, amit a rendező kér tőlem. Valamikor harcba is szállok egy-egy dologért, sokszor csak apróságok ezek persze, de az a legjobb, amikor a rendező hagy engem dolgozni, amikor ad egy ilyen alap útmutatást. És most pláne ennyi évtized után értem, érzem a dolgokat és szépen ráállok egy útra és hagy engem dolgozni, hogy szépen had bontakozzak ki.

- Kapsz kritikákat is?

- Keveset.

vvv

- Nem szokás társulaton belül mondani, hogy jó voltál?

- De, szokás.

- És ilyenkor visszakérdezel, hogy miben voltam jó ? És akkor nehéz helyzetbe kerül az illető, mert csak illemből mondta esetleg?

- Nézd, én mindig tudom azt, hogy milyen vagyok. Ez tényleg így van. Érzem azt, hogy ha vége van egy munkának, hogy én ezt most jól csináltam meg, vagy nem jól csináltam. Tele van hibákkal vagy csak apró szeplők találhatók az alakításomban, mert tökéletes semmi sem lehet - az nyilván való. No most ha jó volt az előadásom, akkor a kollégák gratulálnak.

- Csak mi van mögötte - az a kérdés?

- De én azt érzem, hogy mi van mögötte. Valamikor csak udvarias gratuláció.

- Önmagad döntöttél, amikor a nyugdíjazásodat kéred, vagy az élet hozta úgy?

- Ha egy mondattal kell válaszolnom: az élet hozta úgy. Ez közös megegyezés volt a direktor úrral. Azt hiszem, nem bántok meg vele senkit, ha azt mondom, egy pálya, az hullámzik. Egyszer fönt, egyszer lent, egyszer kevésbé sikeres, máskor meg fönt röpül az ember. Szóval az utóbbi években előfordult, hogy úgy éreztem, elment mellettem egy-két szerep. Elgondolkodtam, mikor nem én kaptam meg a szerepet, hogy most már szednem kéne a sátorfámat. Majd játszom még, majd hívnak. Valahol biztos fáj, ha egy pályát az ember abbahagy. Mert hiába mondom, hogy majd visszamegyek még játszani. És most is játszom, a Sári bíró még biztos műsoron is lesz. Az nagy butaság lenne, ha nem érezné meg az ember, hogy mikor kell elmenni.

- Szoktál-e párhuzamokat találni az életed és a figurák között, amelyek a szerepeid voltak, és ha igen, milyen párhuzamokat?

- Biztos volt olyan szerep már az életemben, ami nagyon hasonlított az én sorsomhoz vagy életemhez.

- Lehetséges, hogy ezek a figurák, amiket te eljátszottál a négy évtized alatt, ezek a te életedet befolyásolták, olyan élethelyzeteket tettek számodra lehetővé a színpadon, amik aztán a magánéletedben is szembe jöttek veled?

- Nem hiszem. Bár éppen most a Sári bíróra gondolva jut eszembe, hogy bizony nem ártott volna, ha sokszor ilyen kardosabb menyecske vagyok az életben. Ezt nem tudtam megcsinálni sose. Saját magam érdekében soha semmilyen lépést nem tettem, vagy nem tudtam tenni. Másokért igen, mert volt olyan időszak is, amikor társulatvezető voltam. Viszont azt el tudom mondani, hogy bármilyen szerepet játszom, mindig próbálom megtalálni magamban, valamikor tudatosan keresem, hogy mi az, ami hasonló bennem. Van amikor meg ösztönszerűleg jönnek elő olyan dolgok bennem egy figura megformálásakor, amik segítik az alakításomat és úgy gondolom, annyira bonyolultak vagyunk, olyan sok minden létezik bennünk, hogy mindig ott megtalálja valahol legbelül az ember, akármilyen különleges figuráról is van szó, azt ami segíti.

Folytatás itt.

Pátria rádió, Felvidék.ma /lejegyezte: MV/