A színpad morfiuma - Bodrogi Gyula és Voith Ági mesélt

Örökzöld darabrészletek és slágerek hangzanak el a Voith-Bodrogi házaspár új előadásában. Már csak a színpadon élnek együtt: de elárulták, hogy egykoron a nézők szeme láttára lobbant fel szerelmük. Mesélnek életveszélyes csínyeikről is, no meg arról, miként csillapít bánatot, fájdalmat Thália.

Láttam Süsüt, jelmez nélkül, emberbőrben; mimikája volt, és bábmozdulatok helyett valódi gesztusai, egyetlen fején pedig kedves, gyerekes arckifejezés ült. Úgy százhatvan magas lehetett, bábváltozatához mérten vékonydongájú, lábával finoman verte a taktust, és szokásos rekedtes hangján énekelt. Bodrogi Gyula volt az, egy gyermeki Bodrogi. 
Kamaszként is ilyen ártatlan képpel állhatott oda a nővére elé a színészpálya felé vezető útja első lépése után. "Te, Zsuzsa - mondta neki -, igazából nem tudtam átadni a zsűrinek az üzenetedet, hogy megbetegedtél… Engem viszont fölvettek". Mármint a néptánc-koreográfusképzőbe, ahová testvére jelentkezett. Csakhogy amint a Bodrogi nevet kiáltották, az öcs süsüs együgyűséggel bement, és egykedvűen válaszolt a "mit tud" kérdésre: "semmit". De amikor megkérte a vizsgáztató, hogy csinálja utána a lépéseket, fergetegesen produkálhatott. 
A SZOT együttesnek három évig volt a szólótáncosa, mielőtt jelentkezett a főiskolára.

kaktiszA kaktusz virága, 1966


Senki sem akarta, hogy színész váljék belőle
Még most, hetvenhét évesen is bravúrokra képes a Minket nem lehet elfelejteni című, a József Attila színház műsorán szereplő produkció tanúsága szerint. Az előadásban újra együtt éli életét a Voith-Bodrogi házaspár - legalábbis a színpadon. 
Thália e város peremi otthonában hozta úgy a sors, hogy egy színpadi csók változott át köztük valódira, A kaktusz virága egyik előadásán. Egyéni sorsuk később széttartott, de a világot jelentő deszkákon továbbra is megvan a közös otthonuk. Az együtt játszott darabok egy részét idézik meg az összeállításban. Civódnak, évődnek, anekdotáznak, bakikról mesélnek, és Voith Ági oly bohókás, mintha megállt volna az idő. 
- Szerencsés szakma a miénk, mert nem hagy megöregedni - állítja a művésznő. - Én ugyanúgy érzem magam a színpadon most is, mint harminc éve. Amíg mozogni tudunk, és lobog a belső tűz, addig meg kell mutatnunk magunkat. Most sem visszatekintő előadást készítettünk, ellenkezőleg: nekem az a vágyam, hogy a József Attila Színházról is szóló produkcióban a fiatalságnak is átadjuk az egykori életérzést és a máig tartó vidámságot.
A szereplőpáros női tagja Mészáros Ági lánya, de számára korántsem vezetett egyenes út a színészvilágba.

lulu

1967. május 17. ketten a „Lulu” című zenés vígjátékban

- Nagyon rossz gyerek voltam - vállalja a múltat. - Még az iskolából is kiraktak. A forradalom napfordulóján, november 23-án gyászszalagot raktunk az iskolai Kossuth-címerre. Arra jött egy tanár, mindenki eliszkolt, csak én maradtam ott állva. Az igazgató, Kapa Mátyás behívatta a szüleimet. Rendes ember volt, azt mondta, vigyenek el, mert ebből az ügyből nagy baj keveredik. Akkoriban nem lehetett tréfálni az ilyen diákcsínyekkel. A szüleim is megijedtek. Anyám a régi ismerősöknél kijárta, hogy útlevelet kapjak, és elküldhessenek az apácákhoz, Olaszországba. Az operatőr Illés Gyuri bácsi vitt ki. Hősnek éreztem magam, mert a hajtókám alatt kicsempésztem egy pici Kossuth-jelvényt. Ettől máig úgy gondolom: akkor érdemes hazafinak lenni, amikor ezt tiltják. Szenvedtem, mint a kutya, iszonyú honvágy gyötört. Gyerekként egy szál egyedül idegenben. Naponta írtam haza a leveleket, és bánatomban zabáltam a csuda finom gesztenyelekvárt; híztam is tizenöt kilót. Utólag hálás vagyok a sorsnak, mert ennek a két évnek köszönhetem, hogy nyelveket beszélek, és számomra kinyílt Európa, ami akkoriban óriási dolog volt.
Senki, még maga sem akarta, hogy színész váljék belőle. Csakhogy az egyik osztálytársa, akit ő tehetségtelennek tartott, beadta a jelentkezését a színművészetire. Ilyen alapon - gondolta -, ő is belevághat. Csak a felvételi második fordulója után árulta el otthon, hogy mibe kezdett. Beletörődtek, és édesanyja attól kezdve már drukkolt neki. 

regenNem tud kedvencet választani 
Felvételi sztorija Bodroginak is van.
- Nagy lelkesen kezdtem bele Villon Haláltánc-balladájába: "Ott ült a Császár. Dús hajában hét csillag volt a diadém. Rabszolganépek térden állva imádták, barna köldökén a Göncöl forgott, válla balján lámpásnak állt a holdkorong: de a bohóc sírt trónja alján…" 1954-et írtunk, és ez a betiltott Faludy-féle Villon-átköltés volt - meséli. - Még ma is a fülemben cseng, ahogy közben a zsűriből Básti egyre azt mondja: "marha". Aztán gyorsan A méh románcát kérte, de abba a végén bele is sültem. Nem hittem volna, de fölvettek.
Nem tud kedvencet választani a régi József Attila színházi darabok közül: a felfedezését jelentő Koldusopera vagy a kezdeti Három testőr-előadás éppúgy hozzánőtt, mint a Felnőnek a gyerekek, a Boldogság merre vagy. 

kettenMinket nem lehet elfelejteni

Voith Áginak, amint az előadásból sejthető, a Jamaicai trombitás a szíve csücske. Úgy érzi, akárki is énekli utánuk, ez a fergeteges sláger A kaktusz virágából mindig a kettejüké marad, róluk szól. 

- Sokszor hallom manapság, hogy a siker nem érdekes - folytatja Voith Ági. - Pedig csakis az számít. Azt jelenti ugyanis, hogy aki lent ül, az érti, amit fönt csinálnak. Itt a színész és a közönség játszik együtt. A többiek, a kellékes, a díszlettervező mind segítők. A rendezői is az.

- A múltkor olvastam, hogy egy filmrendezőhöz ultimátumot intéztek - kapcsolódik a témához Bodrogi Gyula -, miszerint akkor kap pénzt a mozira, ha Bruce Willis alakítja a főhőst. Azelőtt nálunk is azért játszottak valamit az operettszínházban, mert mondjuk Karádi Katalin elvállalta a címszerepet. Most a rendezők kapják a pénzt, és a színésznek ajándékba adják a szerepet. Világszerte van két-három kimagasló rendező. Nálunk, Magyarországon harminc is akad. Eldöntik, hogy a Rómeó és Júliát tűzik műsorra, és oda se neki, ha bereked, akire Júlia szerepét osztották, majd eljátssza a házmesterné… Több sziporkázóan tehetséges fiatalon is észreveszem, hogy valamilyen utasításnak igyekszik megfelelni. Pedig azt kellene megértenie, hogy a szerep, amelyet játszik, az ő maga. Egyenest neki írták.

koncert

2005,  a Tisztelet Társasága gálakoncertjén a Papp László Sportarénában, ahol tizenkétezer nyugdíjast szórakoztattak

A hivatásukért haragszanak 
- Bármennyire bizonygatják - teszi hozzá -, hogy a sok-sok színházi ellentmondás a politika műve, valójában nagyrészt a mi szakmánk intézte így, nehogy kiderüljön: melyikünk csinálja jobban. Ezt szolgálja a kötelező pályáztatás. Mert különben hogyan járhatna le egy sikeres színházigazgató mandátuma? Ha szobrász vagyok, és megbíznak, hogy faragjam ki egy monumentális márványból Dávidot, egyszer csak azt mondják: a bal felét majd befejezi Józsi, mert nekem lejárt a négyéves kinevezésem?…
Érte, a hivatásukért haragszanak, amely betölti az életüket, és nem ellene.
- A mindennapokban alapvetően pesszimista alkat vagyok, magányban szomorkodós - állítja Voith Ági. - De amikor a színpadra lépek, mindig megkönnyebbülök.
- Ritkán panaszkodom - toldja meg partnere szavait Bordrogi Gyula -, a mostani premierünk napján délben mégis ordítottam, úgy hasogatott a derekam. Kerülgettem a gyógyszert, ám ahogy közeledett a kezdés időpontja, egyre csitult a fájdalom, aztán el is múlt. Akkor újult ki, amikor az utolsó számhoz értünk, a Süsühöz. A színpad maga a morfium.

Forrás: MTI