Új Színház-ügy: Egy sündörgő fagylaltozóról

Önjáró hazugságok címmel közölt a Magyar Nemzet publicisztikát az Új Színházról, erre reagált Márta István, aki azt is kifejti hány széknyire ült különböző politikusoktól és hogyhogy Kodály az ölébe vette. 

Márta István levele:

Önjáró hazugságok címmel közöl a Magyar Nemzet február 6-i számában Pilhál Tamás jókora valótlanságokat személyemmel kapcsolatban. Írásának vezérfonalát - miszerint (fő bűnömként) Medgyessy Péterrel fagylaltoztam volna egy asztalnál a Gerbeaud-ban - Eperjes Károly szajkózza és teríti rólam Fidesz-szerte. Pilhál mester ezt az állítását egyébként a Magyar Fórumból emelte át. Ami pedig a tényeket illeti: 2002-ben nem Medgyessy Péter asztalánál ültem, hanem héttel arrébb a második széken és jobboldalt. És kávéztam. Előző este pedig a Széchenyi- film bemutatóján Orbán Viktortól 15 széknyire tartózkodtam. Néhány éve Horn Gyula mögött 32 sorral és Kövér László mellett közvetlenül az Új Színház társalgójában. Kapolcson sétáltam is Orbán Viktorral. (Igaz, hogy Göncz Árpáddal, Mádl Ferenccel és Schmitt Pállal is.) Ugye milyen szánalmas pró-kontra érvelni ilyen butaságokkal? 
(Ja, és kisiskolásként ültem - de tényleg - Kodály ölében a Lorántffy zenei általánosban!) A jópofi történetnél súlyosabb Pilhál mester második állítása, miszerint a fagyizás után a fasisztázásra tértem át. Soha, de soha - se a belföldi, se a külföldi médiában - nem fasisztáztam és náciztam. Nyugodtan lehet keresgélni a neten vagy bárhol. Fenti állítása miatt valószínűleg megyünk a bíróságra. 

marta"Kérdezhetnénk: mit nem ért a távozóban lévő igazgató azon, hogy magyar szerzők darabjai? Tán nem ismeri Páskándit, Márait, Jókait, Kodolányit, Csurkát...?" Drága Pilhál mester! Könyörgöm, hagyjuk már ezt a verklit! Kérem, hogy tanulmányozza egy picit az általam vezetett Új Színház utóbbi tizenhárom évének magyar bemutatóit és a neten lévő pályázatomban szereplő hazai írók listáját! 
"Veszíteni tudni kell. Lehet méltósággal lelépni a színpadról, vagy odarondítva egyet... Ott sündörög (Márta István) az őt magasztaló-marasztaló tüntetéseken, talán még a petíciós íveket is személyesen hordja házról házra." Kedves mester, tán észlelte, hogy a demonstrációk nem miattam történtek, hanem a teljes egészében szakmailag blöff pályázat és az intendáns (Isten nyugosztalja!) Európában elfogadhatatlan eszmeisége miatt. Tarlós főpolgármester egyszemélyes döntése nemcsak a huhogókat, a nyugatra panaszkodókat, a verklistákat indította be, de - ha tetszik, ha nem - a Fideszhez közel álló vagy éppenséggel fideszes értelmiség, sőt a politikusok nem kis részét is felháborította. Ez letagadhatatlan tény. 
Egyébként nem szokásom sem sündörögni, sem házalni. 
Még valami.
Nem ártana némileg tájékozódni, mielőtt tényként közlünk állításokat. Ön (és a Magyar Fórum) szerint az "állam és az önkormányzatok 40 milliárdot költenek aszínházakra". Téves közlés! Az összeg pont egy nullával kevesebb. 4 milliárd. Továbbá. Az Új Színház nem a főváros egyik legkisebb színháza, hanem a 14 teátrum között a férőhelyek és a nézőszám arányában pont a középmezőnyben szerepel.
És végül. Van kivel fagylaltoznom... Jankának hívják. Ötéves. Az unokám... 

magyarforumA Magyar Fórum így kommentálta a váltást.

Megkövették a volt színházigazgatót
Tisztelt Márta István! 
Itt hever előttem a 2011. október 24-i Népszava, címlapján öles betűk hirdetik: Felléptek az újnyilas Dörner- Csurka páros kinevezése ellen. Alatta kép, amelyen ön karba tett kézzel áll az Új Színház bejáratánál, ahol éppen akkor (október 22-én) ezer ember tüntetett a fasiszta újnyilasizmus (vagy fordítva) ellen. A képhez tartozó tudósítás szerint Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének elnöke és több más kiváló demokrata előtt ön is szót kapott, és szigorúan magánemberként arról beszélt: számos európai nagyvárosban "már végleg sikeresen a szemétre vágták a múltból kibukkanó gyűlöletmúmiák gyűlöletideológiáit". Később egy interjúban azt mondta Dörner pályázatáról: "Megvezette a döntéshozót, ez tény. A hazai és nemzetközi közvéleményt viszont nem tudta átverni szélsőséges és közhelyes mondataival."
Eddig azt gondoltam, hogy ezek a gyűlöletről és szélsőségességről szóló célozgatásai Dörner György fasiszta mivoltára utalnak, csak rutinosan kerülte magának a fasiszta jelzőnek a használatát. Azonban levele más megvilágításba helyezi az antifasiszta tüntetésen való fölszólamlását és minden hasonszőrű megnyilatkozását. Be kell látnom, hogy ön kizárólag mély szakmai, színikritikai megfontolásból használja a szélsőséges és a gyűlölet szót, eszébe sem jutott egy lapon emlegetni Dörnert a fasizmussal, és ha megtehetné, elhatárolódna azoktól az önnel egy színpadon szónoklóktól, akik mégis erre vetemedtek. Be kell látnom emellett azt is, hogy a fagyit összekevertem a kávéval. Tévedéseimre nincs mentség, pardon! Annak viszont örülök, hogy legalább ott volt a Gerbeaud-ban. Jankának puszi.

Forrás: Magyar Nemzet, Magyar Fórum