'Próbálunk emelni a téteken' - Oberfrank Pál Pécsett próbál

Hamarosan Johanként láthatja viszont a pécsi közönség a veszprémi színház igazgatóját. Oberfrank Pál, aki a Jelenetek egy házasságból férfi főszerepét alakítja a Pécsi Nemzeti Színházban hitről, házasságról, szakmáról, mély kötődésekről mesélt.

21 éve végeztél Marton László osztályában a Színművészeti Főiskolán, majd 17 évig egyfolytában a Vígszínház tagja voltál. Miért lettél szabadúszó éppen 2008-ban, amikor már elég kockázatos vállalkozás volt (és egyre inkább az ma is) egy színművész számára az önfenntartás, s ha jól tudom, akkor már családapa is voltál?

Alapvetően nem vagyok túl gyors alkat, s fontos a hűség is az életemben, noha persze ez egy nagyon bonyolult kérdés. Az ember vágyakozik a színpadra, színész szeretne lenni, szent ügynek tartja a színházat, és ahogy az idő múlik, fölerősödnek olyan érzések is, mint a  felelősség - különösen egy olyan időszakban, amikor a világban a különböző világnézeti-politikai-közéleti kérdések szerepe megerősödni látszik. Sok minden az évek során utólag megvilágosodik, az ember megérti a helyét, a helyzetét, érzi, hogy nem mindegy, hogy mit képvisel, mit csinál, mit ad, mit mond az életével és akár a művészetével is. Sokáig csak a feszültséget éreztem magamban, de később megértettem – legalábbis azt hiszem – hogy az, amit addig nem mertem gondolni, vagy hinni, mégiscsak létezik. Nemcsak a szentnek hitt művészet, a színház, mint templom. Hanem azok is, akik ott dolgoznak, döntenek, megmondják, ki vagy, ki leszel, ki lehetsz…Úgy éreztem, a saját utamat kell már járnom, és hívő ember lévén bíztam is, azóta pedig meg is tapasztaltam, hogy nem vagyok egyedül.

Mi a legkedvesebb emléked a vígszínházi időszakodból? Megmaradtak barátságaid?

Mindaz, amit eddig elmondtam, egy szellemi és lelki síkhoz tartozik, de a Vígszínház, illetve a társulat iránt érzett mély kötődésem, szeretetem, nem múlik. Hiszen az egy sokkal fontosabb kapcsot jelent. Azt hiszem mindkettőnk számára. Nyilván sok változás történt a 17 év alatt. Én főleg a nagy generációhoz illetőleg már a saját korosztályomhoz való kötődésemről tudok beszélni. De nagyon fontos, hogy a "háttérmunkásokhoz" is nagyon erős kapocs fűz. Találkozom is velük, hiszen a mai napig játszom ott.

A múltnál maradva: a Pécsi Nemzeti Színházban egykori filmes mesterség tanároddal, Esztergályos Károly rendezővel dolgozol együtt a Jelenetek egy házasságból című előadásban. Továbbá osztálytársad volt Rázga Miklós, iskolatársad Lipics Zsolt… Milyen érzés ennyi idő után újra találkozni? Azon kívül, hogy örültök egymásnak, tudtok újra jó nagyokat beszélgetni, hülyéskedni? Mennyire követtétek egymás sorsát?

Nagyon érdekes átélni azokat a változásokat, amelyek aztán így meg úgy alakítják az életünket. Noha elszakadtunk a főiskola és a vígszínházi gyakorló évek után, mégis majdnem 20 év után újra összeakadunk itt Pécsett, és az nagyon jó, hogy azok az érzések, amelyek a színházhoz vagy akár a filmhez fűznek bennünket, azok milyen mélyen összekötnek és hogy úgy tudtunk és tudunk újra együtt dolgozni, mintha nem telt volna el ennyi idő.

1

A tanár úrral dolgoztál a főiskola óta? Milyen vele a munka? El tudsz vonatkoztatni attól, hogy mekkora tévés-filmes mogul, ráadásul a tanárod is volt?

Időnként egy-egy filmes munkájában részt tudtam venni. Úgy érzem, az ő nyugalma és intelligenciája, amely már akkor is fontos volt az osztályunknak, csak erősödött. Az az elmélyültség és elemző munka, amely most folyik, természetesen feloldja az esetleges feszültségeket is.

Kevesen vagytok a produkcióban, ami nagyon komoly őszinteséget, egymás lelkébe mászást kíván. Hamar meg tudtatok nyílni egymás előtt Darabont Mikolddal?

Ez egy nagyon érzékeny terület. Nehezen beszélek róla. Vannak olyan ügyek, amelyeket az ember jobb, ha nem mond ki, hanem belül őrizget, nevelget, mert nagyon félti, hogy meg ne sérüljön. Annyit tudok most mondani - bár félve mondom -, de úgy érzem, hogy összeillünk ebben a munkában.

A mű nem könnyű… Férjként, apaként, mennyire visel meg téged ez a próbaidőszak, ez a történet? Egyébként mennyire veszed a lelkedre a szerepeidet általában?

Most egy elég nehéz időszakot – bár igen kellemeset! - élek olyan szempontból, hogy sűrűn kell szerepeket váltogatnom, naponta akár többször is… De ez a szerep nagyon megvisel. Vágyom rá és nagyon hiányzik, amikor nem tudok foglalkozni vele. Vannak szerepek, amelyek órákig nem mennek ki belőlem, és nem nagyon tudok hazamenni utána. Ez is ilyen.

Jól beszélsz angolul, franciául, színházi szerepeid mellett több magyar és külföldi filmben is játszottál. Nem vonzott sosem annyira a filmezés, a kiugrási lehetőség, hogy nemzetközi filmes karriert akarj építeni?

A kérdés felvetésben nagyobb az ígéret, mint a magyar valóságban. Egy színész ma Magyarországon pontosan tudja, hogy nemzetközi szinten nagyon kicsi esélyei vannak. Ez nem baj. A baj az, hogy magyarországi szinten is, különösen a filmes területen, igencsak korlátozottak a lehetőségek. Még maguknak a filmeseknek is…

Feleségeddel, Juhász Róza színművésznővel 2005 óta működtetitek Nagykovácsiban színházatokat, irodalmi és sanzonestekkel járjátok az országot, nem olyan rég például itt a közelben, Siklóson is jártatok. Mi indított benneteket erre a misszióra, hiszen manapság már nem oly könnyedén adja el magát egy ilyen értékes irodalmi műsor, vagy egy színházi előadás. Ti magatok szervezitek is a fellépéseiteket?

A mi életünket is a mindennapok szükségletei írják. Ha az ember közösségben gondolkozik, és úgy érzi, hogy adni tud, vagy adnia kell abból, amit ő kapott, időről időre megszületnek ebből akár előadások, estek. Nagyon szeretjük a verseket, a francia sanzon világát. Nagykovácsiban, ahol élünk, amatőr és profi előadások létrehozására voltak vágyak. Mi pedig amikor azt éreztük, hogy tehettünk ezért, akkor megtettük mások örömére. Különösebben nem szervezzük a fellépéseinket, mert megtalálnak bennünket. Általában hívnak és mi megyünk.

Rózával ki tudjátok kapcsolni egyáltalán a színházat otthon vagy ez lehetetlen? Ha van egy kis szabadidőtök, hogyan, mivel töltődtök föl?

Újabb érzékeny területre érkeztünk. Hiszen a színház nagyon jelentős igényeket támaszt a maga számára. Ugyanakkor – különösen, ahogy az évek telnek, és adják a leckéket - érezzük, hogy milyen súlya van tetteknek és szavaknak és az egymás iránti felelősség milyen megkerülhetetlen. Egy házasság sok megértést, türelmet, lemondást kíván, könnyű hibázni, nehéz jóvátenni. Megpróbálunk most már tudatosan változtatni a múlt hibáin. Beszélünk színházról, de próbálunk ésszel egyensúlyt teremteni.

3

Nőuralomban élsz, két kislányotok van, akik már inkább nagylányok. Hova járnak, mivel foglalkoznak szívesen, hogy látod, milyen irányba halad az életük? Szeretik a színházat, megnéznek benneteket mindenben, ami nekik való? A lányos apák nagyon büszkék tudnak lenni, mesélj nekünk a te szemed fényeiről!

A lányaim: Réka és Mária (Mici) középiskolások. Nagyon izgalmas éveket élnek. Réka szent elhatározásból otthagyta a gimnáziumot és a Táncművészeti Szakközépiskolába jár Angelus Ivánhoz. Ezt a benne megszülető vágyat a tánc, a mozgásművészet iránt nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Mivel ez egy olyan művészet, amelyet időben kell elkezdeni, nem lehetett tanakodni, hogy mi legyen. Én annak örülök, hogy boldog, azt csinálja, amit szeret, én pedig kész vagyok támogatni. Az élet meg majd meghozza a maga döntését. Mici kiválóan tanul, roppant érzékeny, úgy érzem, hogy sok mindenre hivatott lehet. Akár még a színházban is felbukkanhat…Sokat láttak bennünket színházban, szinte hazajárnak oda.

Kétlaki életet élsz vagy Veszprémbe költöztetek? Mennyi időt tudtok együtt tölteni a családdal?

Szaladgálok az országban. A több évtizedes bezártság után ez egy izgalmas kaland is lehet akár. A családra igazság szerint sose jutott elég idő, de most már úgy érzem, hogy kicsit kevesebb szükség van a papára. Persze lehet, hogy a feleségem mindezt nem így gondolja.

2010 óta a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója vagy. Ugyan játszol is, de gondolom, lényegesen kevesebbet, mint azelőtt. Hogy tudod összeegyeztetni az igazgatói feladataidat a színészettel, a nagykovácsi színházzal, az irodalmi estekkel? Ki segít a színházban, amikor például itt vagy nálunk?

Kevesebbet játszom, mint korábban. Élvezem azt, hogy sokféle feladatom van. Abban bízom, hogy ez egy jó időszak a megpróbáltatások ellenére, és elsősorban abban, hogy jó irányba vezetem a színházat. Nagyon szeretem az embereket. Kísérletezem azzal, hogy egy oldott emberi légkörben is lehet jó színházat csinálni, és szerencsés vagyok, mert nagyon erős szakember gárda dolgozik a Veszprémi Petőfi Színházban, akikre mindig számíthatok, és akik most megengedték, hogy kicsit elmenjek otthonról.

Eperjes Károly a művészeti tanácsadód. Mi az ő feladata, hogy osztjátok meg a munkát, hiszen te is művészember vagy, nem menedzser-igazgató; vagy mégis? Nem véletlenül kérdezem, hiszen sokan nem is gondolnák, hogy a színművészeti előtt a Külkereskedelmi Főiskolát is elvégezted francia-angol tagozaton.  Szóval hogyan igazgattok ti ketten

Azt hiszem, kiegészítjük egymást. Mindent mindig megbeszélünk. Természetesen a művészeti kérdésekben, a műsorpolitikában rá hagyatkozom, de mindig elfogadja, ha mást gondolok. És azt hiszem, sokan nem azt az embert látják benne, aki ő valójában. Büszke vagyok rá, hogy tanulhatok tőle. Rendszeresen kapok tőle színészi instrukciókat is és ez nem akármi, úgy gondolom.

2

Néhány éve azt nyilatkoztad valahol, hogy elég nagy hiányokat látsz a magyar kulturális életben és a szakmai tapasztalatoddal és hiteddel úgy érzed, lenne más feladatod is a színészet mellett. Ez az ambíció és hit indított arra, hogy pályázz a Veszprémi Petőfi Színház igazgatói állására?

Nem. Azt gondolom, hogy sokak érzik úgy, hogy valami módon kicsúszott a világ a normális medréből, és sokan célt tévesztetten, valahogy zavarodottan keresik az útjukat. Ez a zavarodottság most már sokszor úgy mutatja magát, mintha valamiféle erény lenne. Azok pedig, akik mégiscsak valami rendre vágynak, vagy esetleg hisznek a múlt értékeiben, hogy vannak örökérvényű dolgok, - sőt a természet maga is olyan, hogy bizonyos jelenségei csak erőszakkal megváltoztathatóak – elveszetten azt érzik, hogy már nem hallják, vagy nem hallathatják a hangjukat. Fontosnak tartom, hogy egy ember, ha színész is, egész életével, lényével,  próbáljon meg kitartani abban, amit fontosnak gondol. Én nagyon fontosnak gondolom, hogy mi emberek egymásra vagyunk utalva, hogy fontos, hogy szeressük egymást, és hogy nem elég a partvonalról bekiabálni a pályára, hanem ha kell, és lehet, akkor muszáj felelősséget is vállalni. A színház is egy olyan hely, ahol az ember sokat tehet azért, hogy a közönségnek elmondhassa, hogy végső soron az élet egy megrendítően komoly dolog, amely szép, és tele van reménnyel, vágyakozással. Túl sok sebet kaptunk és adtunk ahhoz, hogy most ne a sebek begyógyításán dolgozzunk. Amikor megkeresett Eperjes Károly, hogy segítsek Bujtor István elvesztése után, én azért vállaltam, mert szeretnék eszköz lenni ebben a világjobbító tevékenységben. Persze lehet, hogy sokak számára ez szomorú, de én ezt komolyan gondolom.

Ismét egy társulathoz tartozol, bár merőben másként, mint a Vígszínházban. Magadénak érzed a "színházadat" egy év után? A te értékrendedet, kultúrához és művészetekhez való viszonyodat láthatjuk megvalósulni az évad programjában? "Oberfrankó" a veszprémi színház?

Ahogy már a beszélgetésünk elején említettem, lehet, hogy tényleg egy kicsit lassú ember vagyok, és valahogy lépésről lépésre érzékeny óvatossággal próbálok a Veszprémi Petőfi Színházé lenni, illetve lesz ő az enyém. Úgy érzem, lassan egymásra találunk, noha tudom, hogy az élet nem 2010-ben kezdődött ott sem. Úgy érzem, az előadások tükrözik azt az ízlés-érzelem és gondolatvilágot, amely Eperjes Károllyal együtt közelít minket. Mindig próbálunk emelni a téteken, és öröm érezni a közönség nyitottságát, hűségét és szeretetét, a társulatban a felhőtlen, boldog pillanatokat.

Mi a te koncepciód, a „titkos recepted” arra a nagyon nehéz feladatra, hogy értéket is közvetítsetek, de közben telt házas előadásokat is produkáljatok? Hogyan egyensúlyoztok?

A színházban sok szempontból azon kísérletezünk, hogy egy hajszálvékony ösvényen egyensúlyozzunk végig. Ilyen ösvény az is, ahogy - bízva abban, hogy az embereknek most leginkább a biztató, lélekemelő, megtisztító előadásokra van szükségük - valóban tömegekhez tudunk szólni, ha felmutatjuk a hitet, a szépséget, a reményt, és hogy az életnek van értelme. Én valahogy azt tapasztalom, hogy az emberek nyitottak ma erre, elismerik az őszinte szándékot és megveszik a jegyeket.

4

Ebben az évadban ünnepli 50 éves jubileumát a Veszprémi Petőfi Színház. Milyen különlegességekkel várjátok a színházbarátokat az évforduló alkalmából? Hogyan ünnepeltek?

A jubileumot egy nagy gálával ünnepeltük meg szeptember végén, ahová mindenkit meghívtunk, akit csak tudtunk. Megjelent egy könyv Latinovits Zoltán veszprémi éveiről, a színházalapító Perlaki Róbert szcenikus életművéről. Vastaps címmel beszélgető sorozatot indítottunk a színházban, ahol az elmúlt 50 év jelentős alakjait mutatjuk be. Kiállításunk nyílt és a Herendi Porcelánmanufaktúra jóvoltából egy emlékplakett és egy emléktányér készült, melyből a társulat tagjai és a színház fontos barátai kaptak.

Mikor volt legutóbb fellépésetek a Könnyű Esti Sértéssel; focizol még rendszeresen? Belefér a lazulás az idődbe?

A Könnyű Esti Sértés legutóbb az évadnyitón adott nagy sikerű szabadtéris koncertet Veszprémben. Focizni hétfőn és kedden szoktam menni. Érzem, hogy nagy szükségem van a mozgásra, ezért persze nem mozgom eleget...

Hogy telik egy napod Pécsett? Van valami kötődésed városunkhoz? Hogy érzed magad itt?

Munkával telik. Nem volt még időm a barátaimra, de el kell mondanom, hogy gyerekkori és legjobb barátom Császár Lajos itt lakik Pécsett a Jászai Mari utcában. Biztos ez sem véletlen.

Kiknek ajánlod a Jelenetek egy házasságbólt?

Elsősorban gyakorló házasoknak ajánlom, fiatal házasoknak is. Abban a reményben, hogy sikerül játékunkkal rábírni a kedves hölgyeket és urakat, hogy bátran fogják meg egymás kezét, simogassák meg egymást, minden reggel, délben és este, és gondolkozzanak el azon, ami ebben a darabban többször is elhangzik a két szereplő szájából, hogy két ember között létezik egy kötelék, amely akkor is megmarad, ha zátonyra is fut esetleg egy kapcsolat. Ne hagyják kihunyni tüzet!

Forrás: Pécsi Nemzeti Színház