Brecht-darabbal folytatja az évadot a Német Színház

Bertolt Brecht Kispolgári nász című darabjával folytatja a 2011/12-es évadot a Magyarországi Német Színház (Deutsche Bühne Ungarn - DBU). A szekszárdi társulat a keddi bemutatón a slapstick comedy hagyományaira épülő előadást ígér.

Brecht korai darabját Verena Koch, a linzi Landestheater korábbi, német rendezője viszi színre, aki a DBU-ban 2009-ben egy Kleist-klasszikust állított színpadra. A most műsorra tűzött egyfelvonásos Brecht az 1920-as években írt sötét komédiája egy tragikus véget érő esküvői mulatságról, amelynek során jelképesen az ifjú pár otthona, bútorai mennek tönkre, egyben a házaspár jó híre és a polgári idill illúziója is szerte foszlik.
A DBU a darabról írt ajánlója szerint a produkció az úgynevezett slapstick comedy hagyományait követi, ami a burleszkre, vásári bohózatra egyaránt jellemző "akcióhumort" ígér a közönségnek. 

brecht "Bár a figurák nem karikatúraszerűen vannak felépítve, mindegyikhez kapcsolódik egy-egy visszatérő geg, egy-egy irreális elem" - mondta az MTI-nek Frank Ildikó, a társulat vezetője. 
A színműben, amelynek főbb szerepeit Juliane Baldy és Tom Pilath játssza, a társulat mind a kilenc tagja színre lép, a zenés betétekben Ric József harmonikás szólal meg. A Brecht-előadást - Ardó Mária fordítását felhasználó magyar szinkronnal - a tervek szerint Pécsett, az Egyetemi Színházban is bemutatja a DBU.