Kovács Patrícia: ismét szabad madár vagyok

Néhány szó Kovács Patríciáról. A színésznő, aki jelenleg szabadúszóként dolgozik, a Nők Lapjának nyilatkozott.

kovacs

Mikor játszott utoljára?

Tegnapelőtt, méghozzá duplát. A Centrál Színházban az Egy nyári éj mosolya című előadásban öttől háromnegyed nyolcig, majd nyolctól a színház stúdiójában a Francia rúdugrásban. Megkérdezték előtte, hogy vállalom-e, mert különben elmarad az előadás. Rajtam ugyan ne múljon!

A magánéletében is szokott játszani?

Ha van egy kis szabad időm, inkább alszom. Naponta sétálok egy-egy órát a kutyáimmal. Egy vizslám van, Károly, meg egy menhelyről származó keverékem, Janka. De velük a sétát nem játéknak, hanem felelős munkának tekintem.

Hol lenne most legszívesebben?

Nemrég láttam egy francia filmet. Az volt a címe: Életrevalók. Rég nem láttam ilyen jó mozit. Az utolsó jelenetben a két főszereplő kiautózik Bretagne-ba, az Atlanti-óceánhoz. Ott ülnek egy teraszon, a tenger hideg és háborgó. Gyönyörű!

Miben hisz?

Magamban. Nagyon sokáig szerettem volna istenhívő lenni. Néha ugyanis olyan jó lenne, ha a nehéz pillanatokat elfogadhatnám úgy, hogy ez az isteni akarat. Vagy egyszerűen csak bízhatnék abban, hogy ha esténként összeteszem a kezem, és imádkozom valamiért, az valóra válik. De sajnos én ennél sokkal kétkedőbb, racionálisabb vagyok.

Olyan ember azért van, akire rá merné bízni magát?

Persze. A férjemre. Meg a tanáraimra. Máté Gábortól például bármilyen instrukciót szó nélkül elfogadok. És persze a barátaimra. Rengetegen vannak.

Melyik volt élete legjobb éve?

Az, amikor a főiskola utolsó évében már játszottam Egerben. Olyan csapatmunkában volt részem, ami számomra etalonná vált.  Mindent ott tanultam meg, amit egy színházi közösségről tudni kell. Azóta is azt keresem, és ha nem találom meg, inkább továbbállok.

Mint legutóbb a Vígszínházból?

Igen. Két évet játszottam ott, de már az elsőnek a végén tudtam: ez nem az én helyem. Nagyon jó munkaerő vagyok, Bika a csillagjegyem, igavonó állatként hajtok, ha kell. De jogom van ahhoz, hogy kérdezzek, és választ kapjak a kérdéseimre, különben nem tudok azonosulni a koncepcióval. A Vígben is ez történt.

Bátor ember?

Legalábbis azt hiszem. A férjem azt szokta mondani, abba szeretett bele, hogy olyan bátor vagyok. Nem vakmerő, de bátor. Egy kerek évig őrlődtem, hogy odahagyjam-e a biztonságot, azaz a színházat, míg végül döntöttem. Most ismét szabad madár vagyok.

Folytatás itt.

A cikk nyomtatásban a Nők Lapja e heti számában jelent meg.