Még nem érkezett meg az ígért támogatás a Kamaraszínházba

Még nem érkezett meg a Budapesti Kamaraszínház támogatása, amelyre a Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól (NEFMI) kapott ígéretet a teátrum az évad befejezéséhez. Szűcs Miklós igazgató az MTI-nek kedden elmondta, hogy a dolgozók három hónapja nem kapnak fizetést.

A minisztérium december közepén arról értesítette a színház vezetését, hogy - a Játékszín mellett - a Budapesti Kamaraszínház támogatását is megvonja január 1-jétől. Január 25-én azonban a NEFMI azt közölte, hogy az évad végéig mégis biztosítja a Budapesti Kamaraszínház és a Játékszín működését. A döntés értelmében 2012 első félévére a Budapesti Kamaraszínház 147 millió forint támogatást kap, hogy befejezhesse az évadot. A második félévre azonban már - forrás hiányában - nem tud támogatást biztosítani a színház számára a minisztérium, amely tárgyalásokat folytat a fővárossal a két teátrum esetleges átadásáról.

szucs Mint Szűcs Miklós az MTI-nek elmondta, a 147 millió forint ugyan 12 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi azonos időszakra kapott támogatás, de így is elegendő lenne a bérek és a rezsi kifizetéséhez május végéig. Három tervezett premiert így is mindenképpen le kellett mondani, Háy János Vasárnapi ebéd című darabjának ősbemutatóját, amelyre külön támogatást is nyertek, azonban műsorra tűznék április végén.
A NEFMI döntése óta több mint egy hónap eltelt, de a támogatás még nem érkezett meg - mutatott rá az igazgató, hozzátéve, hogy 3 hónapja nem kapnak fizetést a dolgozók. Szűcs Miklós úgy tudja, kormányhatározatra van szükség a pénz átutalásához, erre várnak, idő közben azonban a szakminisztert is megkereste az ügyben, azt kérve, hogy saját keretéből előlegezze meg a támogatás egy részét. Azt is kérte a NEFMI vezetőjétől, hogy a színház működéséhez járuljon hozzá további 20 millió forinttal, de - mint mondta - nem kapott választ.
Emlékeztetett arra, hogy a színház - amely összesen 140 embert foglalkoztat - évente 640 előadást játszik. Igazgatásának húsz éve alatt a társulat 64 magyar darabot mutatott be, amelyből 34 ősbemutató volt, és 37 alkalommal vendégszerepelt külföldön. Helyzetük azonban egyre nehezebbé vált az elmúlt években: három esztendő alatt támogatásuk csaknem 50 százalékát vonták el.
Hangsúlyozta: ha ennek a naptári évnek a finanszírozására sikerülne megoldást találni, akkor a színház sorsa rendeződne, mivel 2013. január 1-jétől az új előadóművészeti törvény szerint a kiemelt kategóriába kerülne a teátrum a bemutatók, az előadásszám és a látogatottság alapján.
Kitért arra, hogy tárgyal a kerülettel, valamint vállalkozókkal, cégekkel is, hiszen 100-150 millió forinton múlik a színház sorsa.
A takarékosság jegyében a bemutatók elmaradása mellett tavaly a színház dolgozói egy havi fizetésükről lemondtak, valamint a díszlet- és jelmez-költségeket is a minimálisra csökkentették. "Ennél többet nem tehetünk, csak a csodára várunk, meg a pénzre, hogy ha be kell fejezni, akkor tisztességesen fejezzék be" - mondta a színház igazgatója.

 

KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK