Debreceni vendégjáték Nagyváradon

A Debreceni Csokonai Színház a Fodrásznő című előadással vendégszerepel Nagyváradon március 16-án, pénteken 20 órától a Szigligeti Színházban. 

A Fodrásznő a Csokonai Színház legtöbbet utazó előadása, bemutatták már Fehéroroszországban a minszki Panorama Fesztiválon, a Volkov Fesztiválon az oroszországi Jaroszlavlban, valamint pécsi és budapesti fesztiválon és több más magyarországi színházi fesztiválon, eseménysorozaton.

A boldogság után vágyódó nő sorsának egyetemes problémáit fogalmazza meg a kisemberek tragédiáját gogoli groteszkséggel ábrázoló drámai szöveg, a Fodrásznő. A derűbe, a szeretetbe csomagolt fájdalom, amely a rendező, Viktor Rizsakov színházi nyelvének egyik jól felismerhető sajátossága, az emberi vágyak és a rideg valóság között feszülő ellentmondást emeli költői szintű látomássá. Az előadás minden korosztály érzékeny rétegét képes megszólítani, részvétre és életének újragondolására késztetni. Rizsakov a kortárs orosz színházi élet egyik emblematikus figurája, a Kiszlorod (Oxigén) elnevezésű színházi mozgalom elindítója, rendezőként és színházi pedagógusként is ismert.

fodraszforrás: Csokonai Színház

A szakmai zsűri döntése alapján a Fodrásznő nyerte 2010-ben a X. POSZT legjobb előadásának díját, a címszereplő Szűcs Nelli pedig a legjobb női alakítás díját kapta a Maszk Színészegyesülettől.