"Területfoglalás zajlik" -Interjú Csáki Judittal

Vidnyánszky Attilát választották a Kaposvári Egyetem újonnan alakult színházi intézetének igazgatójává. A hír érkezése után nem csak a debreceni teátrum direktorát, hanem Csáki Juditot is megkerestük, aki szintén pályázott a posztra. Az alábbiakban interjút olvashatnak a színházi tanszék vezetőjével és a pályázatát is megsimerhetik. 

Előzmények:

 

1. Vidnyánszky Attilát címzetes egyetemi tanárrá nevezték ki a szeptemberi tanévnyitón.

2. A Kaposvári Egyetem művészeti karán, két hónappal ezelőtt három intézet is létesült, amely a Színházi, Mozgókép, Látványtervező, Vizuális Művészeti, Művészettörténet tanszékeket hivatott összefogni. Az egyetemeken az intézetek általában azért jönnek létre, hogy hatékonyabban léphessenek fel a különböző tanszékek és olyan pályázatokon is sikerrel járjanak, amelyeken egyenként nem indulhatnának. Kaposváron azonban, információink szerint nem a tanszékek kezdeményezték az átalakulást.

3. A Kaposvári Egyetemen december 25-én írták ki a Színházi és a Látványtervezői Tanszéket összefogó Színházi Intézet vezetőjének pályázatát, amelyre január 24.-éig lehetett jelentkezni. A jelentkezőktől más egyetemek szokásával ellentétben, nem követelték meg a doktori fokozatot.

4. A kiírást december 25.-én tették közzé, de csak január 2.-ától lehetett letölteni az egyetem honlapjáról, amikor frissítették a Kaposvári Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzatát, amire a kiírás hivatkozott.  

5. Február elején egy hónappal meghosszabbította a pályázatokk elbírálási folyamatát Szávai Ferenc, a Kaposvári Egyetem rektora. Ekkor a sonline.hu már tényként közölte, hogy Vidnyánszky Attila is pályázik Csáki Judit mellett.

6. Március 7.-én kiderült, Vidnyánszky Attila a Debreceni Csokonai Színház igazgatója a befutó.

 

Villáminterjú Csáki Judittal:

 

Mit szólsz a hírhez, miszerint Vidnyánszky Attila lett a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének igazgatója?

Csáki Judit: Furcsállom, hogy a sajtóból értesültem róla, pedig tegnapelőtt jártam Kaposváron.

 

Ki döntött a kinevezésről?

Csáki Judit: A rektor egyszemélyben, miután a kari tanács, a tanszék, a szenátus, egy pályázati bizottság is véleményezett, de nem volt meghallgatás.

 

Ez a többi egyetemen is így szokott lenni?

Csáki Judit: Nem.

 

Olvastátok Vidnyánszky Attila pályázatát?

Csáki Judit: Teljes egészében nem ismerhettük meg a dolgozatot. Egy pályázati kivonatot láttunk, amiből meglepő módon az derült ki, hogy nem a két tanszék interdiszciplináris összehangolására pályázik, hanem kizárólag a színházi tanszék átalakítására. De legjobb tudomásom szerint még mindig én vagyok a színházi tanszék, ezzel együtt a szakmai munka vezetője.

 

Szerinted ez változni fog?

Csáki Judit: Ezek után mit mondjak? Lehet, hogy változni fog? Lehet, hogy holnap bejön és kirúg? Miért ne lehetne, ha ezt a pályáztatást így keresztül lehetett vinni, miért ne?

 

Úgy tudom, hogy nemrég találkoztatok az Attilával...

Csáki Judit: Én kerestem meg októberben, miután ugyancsak az újságból megtudtam, hogy címzetes egyetemi tanár lett. Egy debreceni színházlátogatásom alkalmából kértem, hogy beszéljünk. Kellemetlen találkozás volt. Megkérdeztem mi a szándéka a Kaposvári Egyetemmel? Azt válaszolta: ’eddig ti mondtátok meg a tutit, mostantól én mondom meg, területfoglalás zajlik’.

 

csakijudit

Csáki Judit Fotó forrása: szm.hu

 

Vidnyánszky Attila azt nyilatkozta, „nagyon jó beszélgetéseken” van túl Rátóti Zoltánnal, a Kaposvári Színház igazgatójával.

Csáki Judit: A tanszékkel nem beszélgetett, soha nem jött el, egy vizsgaelőadást nem látott, nem tudja, hogy Pesten rendszeresen szerepelnek a diákjaink, tehát fogalma nincs, hogy a tanszéken milyen munka folyik, hogy milyen a kaposvári színészképzés. Lehet, hogy titokban egyeztetett valakikkel, de erről én nem tudok.

 

Teljes állást hirdettek 5 évre. Szerinted hogy lehet betölteni miközben az ember a debreceni színház igazgatója és esetleg a Nemzeti Színházra aspirál?

Csáki Judit: Ezek érdekes kérdések, de bizonyára az egyetemi vezetésnek vannak válaszai.

 

Vidnyánszky úgy fogalmazott: „Nincsenek bennem mindent gyökeresen átforgató szándékok. Ám a pályázatomban jeleztem, hogy új emberekre is szükség van, hiszen kevesen vannak jelenleg a művészképző tanárok. Mindenképpen nyitni kell külföld felé, mestereket kell hívni. Ehhez nyilván pénz kell, amit valahonnan elő kell teremteni. Ez is a feladataim közé fog tartozni”. Ez mennyiben egyezik az eddigi törekvéseitekkel?

Csáki Judit: Én évek óta könyörgök új státuszokért. Annyi státusszal vagyunk a tanszéken, amennyivel a hároméves képzés idején voltunk, pedig most már ötéves a képzés. Lehet, hogy Vidnyánszky érkezésével lesz pénz, paripa, sőt még fegyver is. Jelenleg nagyon nehéz körülmények között működik a tanszék.

 

Ez mit jelent?

Csáki Judit: Annyira nincs pénz, hogy a vizsgaelőadások nagy részét NKA támogatásból, pályázatokból fedezzük. Én vagyok a tanszéken az egyetlen belsős elméleti tárgyakat oktató tanár. Azt, aki rajtam kívül még teljes óraszámban tanít, óraadóként foglalkoztatják. Szükség lenne még mesterségtanárra, arra, hogy a zenésmesterség oktatók belsősként dolgozhassanak: Kovács Mártonról és Rozs Tamásról van szó, tehát a legjobbakról.

 

Ebben mintha Vidnyánszky egyetértene veled...

Csáki Judit: Igen, de nem biztos, hogy ugyanazokra az emberekre gondolunk vagy ugyanolyan szempontok alapján válogatunk. Nagy kérdés - erre valakinek válaszolnia kéne –, hogy ki jelöli majd ki a leendő kollégákat.

 

Az egyetem vezetése korábban cáfolta, hogy a színházi tanszék vezetőjének jogkörét érintenék a változások.

Csáki Judit: Valóban. És remélem, hogy így is lesz: itt egy kollektíva dolgozik együtt, nem eredmények nélkül. 

 

Mi a következő lépés?

Csáki Judit: Elképzelésem sincs, a tanszék sem tud semmit, hiszen az egyetem a döntésről sem tájékoztatott minket, Vidnyánszky Attila sem tekintett minket partnernek. Ez természetesen érződik mind az oktatók, mind a diákok hangulatán. A hallgatóknak fogalmuk sincs, hogy vajon azok a tanárok viszik-e őket tovább, akik miatt Kaposvárra jöttek, tehát Mohácsi János, Rusznyák Gábor, Kocsis Pál, Réthly Attila és Kelemen József. Ez egy művészképzés, itt nem annyira a papír számít, mint a mesterek. Azt, hogy a gyerekek mennyire bizonytalanok jelzi, hogy kértek válaszokat a dékántól, de nem állt le velük beszélgetni senki, ahogy velünk sem. Vidnyánszky Attilának nem jutott eszébe meglátogatni minket és közölni, hogy megpályázza ezt az állást és szeretné megismerni a körülményeket.

 

Vidnyánszky a Kapos Pontnak felidézte, hogy iskolát akartak csinálni Debrecenben is, de „ott realitások felülírták szándékaikat”.

Csáki Judit: Úgy látszik, itt sikerült. Megtalálta Kaposvárt.

 

Azt mennyire tartod reálisnak, hogy jól tudtok majd együttműködni Vidnyánszky Attilával?

Csáki Judit: Egyszerűen azt kell mondjam, egyetlen jövőre vonatkozó kérdésre sem tudok mást válaszolni mint azt, hogy jelenleg én felelek emberileg és szakmailag a munkánkért, Vidnyánszky Attila pedig egy intézet igazgatója, aki két tanszék működésének összehangolására jelentkezett, valamint különböző menedzseri feladatok ellátására, és minden szakmai ötletét a tanszéki kollektívával való egyeztetés révén valósíthatja meg. Erre eddig kísérlet nem történt. Hátha most fog.

 

Attila úgy nyilatkozott: meri azt mondani, hogy 2-3 éven belül egy „meghatározó iskolává tudja kinőni magát a kaposvári képzőhely, egy olyan inkubátorrá, ahonnan nagyon komoly művészek kerülnek ki”. Erről mit gondolsz?

Csáki Judit: Az a helyzet, hogy a legjobb úton indultunk el efelé pontosan négy éve. Az eredmények már látszanak. Most végez az első ötödév, a Mohácsi osztály, amelynek már egyetemistaként is komoly szakmai ismertsége van, a gyerekek jó helyekre mennek, érdeklődnek irántuk a szakmában. Jó lenne, ha az egyetem most már partner lenne a megfelelő körülmények megteremtésében és ha hagynának bennünket zavartalanul dolgozni. Vidnyánszky azt mondja ilyen tervei vannak. Köszönjük szépen, nekünk is, sőt mi több már dolgozunk rajta.

 

„Az egyetem és a színház kapcsolata kulcskérdés, ezt még - nagyon helyesen - Babarczy látta meg. A színház a bázis, így nagyon fontos, hogy olyan emberekkel dolgozhassak, akik egyik lábukkal ott vannak, másikkal pedig az egyetemen” – mondja Vidnyánszky Attila. Most mennyiben működtök együtt a színházzal?

Csáki Judit: A kaposvári színházzal szoros az együttműködésünk. Ha valaki belepillant a műsorba arra lesz figyelmes, hogy legalább 4-5 előadásában a mi egyetemistáink játszanak. Csak két példát mondok, a Pál utcai fiúk alapgárdáját teszik ki a diákjaink, mások két évvel ezelőtt hetven előadást vittek a vállukon a Kis hableányból. Most készülünk együtt a Költészet Napja alkalmából tervezett ünnepségre. Ennél intenzívebb már nem nagyon lehet a kapcsolat az egyetemi munka veszélyeztetése nélkül.

 

Amellett, hogy Attila Krakkóból és Moszkvából hívna fiatal rendezőket oktatni, azt is jelezte, az egyetem együttműködne a különböző színházi szövetségekkel. Ezzel hogy álltok most?

Csáki Judit: Színházi szövetségekkel nem működünk együtt. Mi színházakkal működünk együtt, vidékiekkel és pestiekkel egyaránt, ahova gyakorlatra mennek a gyerekek: Kecskemét, Pécs, Székesfehérvár, Zalaegerszeg és így tovább.

 

El tudod képzelni, hogy maradsz az egyetemen?

Csáki Judit: Én a hallgatók és a kollegáim iránt felelősséggel tartozom, hiszen egy feladat teljesítésére szegődtünk Kaposvárra. Nem tervezem, hogy elmegyek.

 

Részlet Csáki Judit pályázatából:

 

"Meggyőződésem, hogy az Egyetem (és az ország) jelenlegi stratégiai érdeke (a fennmaradása) szempontjából egy, a Színházi Tanszék eddigi szakmai sikereire épülő, stabil, hely- és helyzetismerettel bíró intézeti koncepció a legfőbb garancia. A politikai turbulencia, amely az országot és benne a felsőoktatás jövőjét is jellemzi, még inkább a kiemelkedő és kommunikálható képzési tevékenység folytatására ösztönöz bennünket; ez lévén az egyetlen lehetséges biztos pont bármiféle szakmai, de akár egyetempolitikai vitában is. Az egyetem (és az ország) jelenlegi nehéz gazdasági helyzetében a személyzeti politikában is a gazdaságilag legoptimálisabb megoldást kell választani, kivált, ha az egyéb feltételek stimmelnek. A Művészeti Kar és kivált a két tanszék költségvetését egy újabb – az oktatásban és a mindennapi munkában részvételt nem kívánó – státusszal megterhelni nehéz és nem következmények nélküli döntés."

 

Csáki Judit pályázatát a Kaposvári Egyetem Színházi Intézetének igazgatói posztjára itt olvashatják.

Tóth Berta / színház.hu