Szinetár: mintha csak Imre bácsik jutnának szóhoz

Nyolcvanadik születésnapja csaknem egybeesett Pályázat című könyvének megjelenésével, ami egy levélváltás fiktív dokumentuma. A direktori pályázat történetéből a színivilág és a közélet sajátosságai is kirajzolódnak. Ennek kapcsán kérdezte Szinetár Miklóst a 168 óra.

A 168 óra interjújából:

"Színházban sem szeretem, amikor az első tíz perc után minden kiszámítható. A honi politika A sevillai borbély azon epizódjára emlékeztet, amelyben az hangzik el: "Ezt már mondta, ezt már mondta, mondjon mást, az istenért!" Ami persze nem olyan egyszerű. Éppen Veszprémben rendezem Euripidész Iphigénia Auliszban című drámáját, amely ismét azzal szembesít: a történelmet meghatározó emberi jellem kétezerötszáz éve leírható azonos panelekkel. Másfelől: a reflexek ismétlődéséből tényleg lehetne tanulni" - fogalmazott Szinetár Miklós a 168 órának.

Felidézte, amikor stábautóval indultak tévés forgatásra, még bőven a rendszerváltás előtt. "Az egyik kereszteződésből úgy fordult ki sofőrünk, Imre bácsi, hogy majdnem letarolt minket egy hatalmas kamion. Kérdeztük: miért csinálta ezt? Imre bácsi azt felelte: mert nekünk volt igazunk. Ma minden politikai oldalnak megvannak a maga Imre bácsijai, sőt, mintha csak ők jutnának szóhoz" - mesélte a rendező, aki az Új Színház-ügyről is szót ejtett.

szinetarSzinetár Miklós, fotó: mtv.hu

"Csurka István Ascher Café című cikkének megjelenése jelentette azt a választóvonalat, amely után a cikktől el nem határolódó tábor elvesztette minden hivatkozási alapját. Addig lehetett hablatyolni ezt-azt, de onnantól nincs helye kompromisszumnak. A hatalomnak tudnia kell: amit tett, amit támogatott, az civilizált társadalmakban elfogadhatatlan. Másrészt olyan világban élünk: mindeközben egyetlen színészen sem szabad számon kérni, hogy a társulatnál maradt. Mert az is jellemző: kiemelkedő művészek vannak közöttük, mégsem kapott egyikük sem szerződésajánlatot az együtt érző szavak mellé. Pedig ha nem is mindenkinek, de többeknek lehetett volna helyet találni. Még a mai gazdasági viszonyok között is" - nyilatkozta Szinetár a 168 órának. 

A kérdésre, mi miért csak rövid távon vagyunk alkalmasak a szolidaritásra azt felelte: "A színházvezetőkről az jut eszembe, amit az Iphigéniában Menelaosz fogalmaz meg Agamemnón kapcsán: amíg csak ácsingózott a hadvezérségre, addig mindenki előtt nyitva volt az ajtaja, mindenkinek szorongatta a kezét - ám vezérként már megválogatja, kivel áll szóba. Így fest ez a hatalom perspektívájából. Egyébként meg nálunk is létezik hosszabb távú szolidaritás, csak negatív kivitelben. Például sokak kirekesztő összefogásában a romák ellen vagy az antiszemitizmus lappangó, nyílt megnyilvánulásaiban. Az a fő baj, hogy bár rendre megállapítjuk hiányát, nálunk mégis elmaradt a múlttal való szembenézés, pedig anélkül hajdani sérelmek sem gyógyulhatnak. Holott nem lehetetlen a dolog: gondoljunk bele, micsoda rémes korszakokon léptek túl egészséges lélekkel a németek, spanyolok". 

Szinetár Miklós arról is beszámolt, hogy optimista és számos munka előtt áll: harmadszor fog Szentpéterváron rendezni, Kazahsztánba megy, ősszel Veszprémben kezdi az Iphigéniát. Debrecenben is tárgyal A sevillai borbély színreviteléről. "Az ember óhatatlanul a saját sorsát éli, soha nem egy egész nemzetét" - összegzett Szinetár Miklós.

Forrás: 168 óra, Imedia