VI. Nemzetközi Monodráma Fesztivál

A Nemzetközi Monodráma Fesztivál a Ferencvárosba költözött! Folytatva az egri hagyományokat a rangos fesztivál 2012-től a budapesti Pinceszínházban kerül megrendezésre: a Színházi Világnapon (március 27.) tartják a zárónapot. Minden korosztályt igyekeznek megszólítani, sok műfajban és témában.

mono

A szervező közleménye

A fesztivál új helyszíne jeleskedik monodráma terén: az elmúlt években 3 saját produkciót, monodrámát mutattunk be, és vendégként is érkezett a színházba monodráma.

A monodráma önmagában is unikum. A néző számára is varázslat, ahogyan egyetlen játékos kisugárzása megtölt egy egész színháztermet. A fesztivál eme különleges színházi forma presztízsét igyekszik emelni a közönség körében, illetve a szakmát ösztönözni, hogy minél több monodráma előadás szülessen.

Délelőtt gyerekelőadások, délután olyan slágerelőadásokat kínálunk, amelyek már országos figyelmet keltettek, este hét órától külföldi, illetve határon túli produkciók lesznek. A késő esti időpontban koncerttel zárjuk a napot.

Továbbra is kiemelt hangsúlyt fektetünk a fesztivál nemzetköziségére. Az eddigi fesztiválokon szlovák, cseh, lengyel, szlovák, francia, portugál, japán, izraeli, orosz, bolgár, román, német előadásokat láttunk vendégül. 2012-ben ezt a vonalat folytatva lengyel, német, japán, román, izraeli előadókat hívtunk, nem feledve a Magyarországon létrejött előadásokat.

Részletes program:

Március 22. csütörtök
11.00 Klubterem  Little Red Rolling Ball (A kis piros labda)  gyerekelőadás Előadja: Eva Kaufmann (Németország)  2-6 éveseknek! Nyelvtudást nem igényel!
17.00 Kálvin-terem  Szabó Borbála: Telefondoktor  egyszemélyes bohózat  A Manna Egyesület előadása  Előadja: Göttinger Pál
19.00 Színházterem MEGNYITÓ Kocsis István: A tér  monodráma Bolyai János hitéről és életéről A Yorick Stúdió előadása, Marosvásárhely Előadja: Sebestyén Aba (Románia)
21.00 Klubterem monokoncert  Vázsonyi János, szaxofon

bollar

Március 23. péntek

11.00 Klubterem Bollár Kótyag és Mámori Nellike nagy találkozása A Tintaló Társulás előadása Előadja: Törőcsik Eszter

17.00 Kálvin-terem A bogyósgyümölcskertész fia önálló est Háy János novelláiból Előadja: Rátóti Zoltán

19.00 Színházterem Börtönnapló Fedák Sári: Te csak most aludjál, Liliom alapján A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadása Előadja: Farkas Ibolya (Románia)

21.00 Klubterem monokoncert Élő blog – Bornai Tibor önálló estje

jonas1

Március 24. szombat

11.00 Színházterem A székely menyecske meg az ördög népmese bábokkal Az ESZME és Fabók Mancsi Bábszínház közös produkciója Előadja: Fabók Mariann 4 éves kortól

17.00 Kálvin-terem Maróti Lajos: A számkivetett monodráma Dante életéről A Gyulai Várszínház produkciója Előadja: Oberfrank Pál Maróti Lajos örökösének az engedélyét a Hofra Kft (www.hofra.hu) közvetítette.

19.00 Samira monodráma Open Theater Előadja: Anat Barzilay (Izrael) 18 éven felülieknek! Magyar nyelvű kivetítéssel

21.00 Klubterem monokoncert Juhász Gábor, gitár

Március 25. vasárnap

11.00 Klubterem Chic and Choc (Sikkes és megdöbbentő) pantomim Előadja: Paolo Avataneo Nyelvtudást nem igényel!

16.00 Kálvin-terem Albert Camus: A pestis A Szakkör, a FÜGE és a Vígszínház közös produkciója Előadja: Hegedűs D. Géza Csellón közreműködik Márkos Albert

19.00 Színházterem Jeppe monodráma Lars von Trier Idióta című filmje alapján Előadja: Marcin Zarzecny (Lengyelország) Magyar nyelvű kivetítéssel

20.30 Klubterem monokoncert David Yengibarian, accordeon

zsiga

Március 26. hétfő

11.00 Klubterem Zsiga föstő fest A Tintaló Társulás előadása Előadja: Kolozsi Angéla 3-6 éveseknek

17.00 Kálvin-terem József Attila: Szabad-ötletek jegyzéke két ülésben Előadja: Jordán Tamás

19.00 Színházterem Hourglass (Homokóra) Teatr A PART produkciója Előadja: Monika Wachowicz (Lengyelország)
18 év felettieknek Nyelvtudást nem igényel.

21.00 Klubterem monokoncert Antal Gábor, zongora

Március 27. kedd Színházi Világnap

11.00 Színházterem Fairy Tales (Tündérmesék) bábjáték Előadja: Nori Sawa (Japán) 4 év felett Nyelvtudást nem igényel

15.00 Klubterem Babits Mihály: Jónás könyve bábos szólójáték Előadja: Csuja Imre

19.00 Színházterem Shadows of Cherry Orchard (A cseresznyéskert árnyai) bábjáték Előadja: Nori Sawa (Japán) Nyelvtudást nem igényel!

20.30 Klubterem monokoncert Szabó Sándor, gitár

Jegyvásárlás:
Gyerekelőadások: 1.000,- Ft
Délutáni előadások (15-17 óra között): 1.500, - Ft
Esti felnőttelőadások: 2.500,- és 2.700,- Ft
Esti koncertek: 1 500 Ft

Jegyek vásárolhatóak a Pinceszínház pénztárában (1093 Budapest, Török Pál u. 3. Tel.: (1) 218-0116, E-mail: szervezes@pinceszinhaz.hu)