'Védettség a színpad' - Venczel Verát köszöntjük

Ma ünnepli születsénapját a Vígszínház művésznője Venczel Vera. Ez alkalomból felidézzük a vele készült legelső interjúk egyikét és azt, miként látja pályáját, a színészetet most.

Egy 'régebbi' Venczel Veráról

vera3

Hankóczi Sándor Fotó: Kresz Albert Megjelent: Ifjúsági Magazin 1968/7. szám

Fejét lehajtja, mintha valami nagyon fontosat szeretne leolvasni a keskeny asztallapról. Nem láthatom az arcát, sem a szeme játékát, de a hangjából arra következtetek, hogy most boldog. Halk és szégyenlős:
Venczel Vera: Napokkal ezelőtt kaptam levelet egy tízéves kisfiútól. Azt írta, könnyen tanul, hamar végez a leckével, édesanyjának nem kell segítenie, és így sok a szabad ideje.Nem tud mit csinálni, és így elhatározta, hogy atestőröm lesz. Egy sorára szó szerint emlékszem:

"Én majd mindenhová elkísérlek, nagyon vigyázok rád, és megvédlek. Jó?" Úgy meghatódtam...

Mohón issza a jaffát, mint akit erős szomjúság kínoz.

1

- A testőr nyilván rosszul gondolkodott. Nem hiszem, hogy ezek után védelemre lenne szüksége.

Venczel Vera: Mik után? És miért ne? Csak nem hiszi azt, hogy befutott színésznő vagyok?

Sokan hiszik. Venczel Vera a mozilátogatók számára nem egy huszonkét éves, az egyetemet most végző valaki, hanem a színésznő. Az "Egy szerelem három éjszakája" és a "Tanulmány a nőkről" sikerét aligha lehet vitatni. És most következik az "Egri csillagok"...

Sokáig hallgat. Az elégedettség szikrányi jelét sem látom rajta, inkább egy töprengő, érettségi tételt kidolgozó diáklányra emlékeztet. Azt mondja:

Venczel Vera: Hát azért nem ártana a testőr. Én ugyanis úgy érzem, hogy életveszélyben vagyok.

- Ez elég meglepően hangzik. Szeretném, ha megmagyarázná.

Venczel Vera: Megpróbálom. Most végeztem a főiskolát, viszont amint említette, már ismernek a nézők. Ők sikeres színésznőt látnak bennem, pedig ebből annyi igaz, hogy szerencsém volt. A pálya kezdetén tartok, alig tudok valamit. Azt is mondhatnám: egyelőre azt csodálom, hogy mások milyen felkészülten és milyen jól játszanak.

- Ez érthető, de nem túl nagy szerénység ez, Vera?

Hevesen tiltakozik:

Venczel Vera: Ne gondolja, hogy mindez álszerénység! Ebben az esetben reálisan gondolkozom, és védekezem. Azt szeretném, ha az emberek megértenék, és tudomásul vennék, nekem még sok a tanulnivalóm. Félek, hogy a filmsikerek után a néző túl magasra emeli a mércét, türelmetlen lesz velem szemben. A néző vagy színházlátogató gyorsan emel magasra, de gyorsan is temet.

- Ne beszéljünk temetésről, inkább arról, hogy a néző kíváncsi is. Jelen esetben mondjuk arra, hogyan indult el a pályán Venczel Vera.

A korábbi feszültség lassan feloldódik, megint kislányos és megint halk:

Venczel Vera: Még egészen picike voltam, amikor elhatároztam, hogy színésznő leszek. Kezdetben erősen titkoltam, mert kigúnyoltak érte, és nagyon szégyelltem magam. Érettségi után azonban csak a filmművészetit írtam be. Mást nem. Gondoltam, miért vegyem el a helyet olyantól, aki legalább annyira ragaszkodik a pályájához, mint én. Szerencsém volt, felvettek.

- Aztán jött az első szerep.

Venczel Vera: Jött, de nem úgy, ahogyan sokan gondolják. Jelképes pofonnal kezdődött. Akkor nagyon rosszul eset, fájt, de ma már másképpen látom. Megtanultam elviselni a kudarcot. Három hónapig irigyelt voltam, három hónapig sokan gratuláltak, három hónapig próbafelvételre jártam, mert úgy volt, hogy én lehetek a Szevasz Verában a Vera. Aztán közölték velem, hogy találtak egy alkalmasabb Verát. Higgye el, igazán jó volt, hogy így esett. Megtanultam, hogy jó néhány szerepre mások alkalmasabbak. Rám csak olyat bízhatnak, amire alkati adottságaim, jelenlegi tudásom feljogosít.

2

- A színész gyakran kap olyan szerepet, melyet nem túl nagy örömmel vállal. Ilyen esetekben mit tesz majd?

Csodálkozik, karját széttárja:

Venczel Vera: Mit tehetnék? Természetesen vállalom, és játszom. Nagyon szeretek játszani. Ez a dolgom. Az igazi nagy színészek is ezt csinálják.

Az "igazit" olyan hangsúllyal ejti, mintha őt attól valami végtelen nagy távolság választaná el.

- Venczel Vera bizonyos értelemben sztár. Leveleket kap, rajongói vannak, felismerik az utcán, küldöttségek tagja volt külföldön, Bécsben és Mar del Platában is.

Megint hevesen tiltakozik:

Venczel Vera: Nagyon boldog voltam, hogy kijuthattam Mar del Platába, hiszen ez kevés embernek sikerül. De nem vagyok sztár típus. Egy sikeres film vagy színházi szerep ideiglenesen népszerűvé tehet, de tudom, hogy nekem életem végéig sokat és jól kell dolgoznom az elismerésért.

- Mi az, amit legfontosabbnak tart pályáján?

Venczel Vera: Nagyon nagy színpadi és életismeretre van szükségem.

- Időzzünk egy kicsit az életismeretnél. Köztudott, hogy a színésznek gyakori és többféle elfoglaltsága miatt élni is alig van ideje.

veraa

Venczel Vera: Sajnos így van. Én ezen úgy próbálok segíteni, hogy ismeretségi körömet bővítem. Barátaim nagy része nem pályatárs. Az ő életük, gondjuk, örömük, a világról alkotott véleményük számomra nagyon fontos, hiszen én nekik játszom. Ezen kívül megpróbálok nyitott szemmel járni a világban. Bennünket, színészeket kényszerítően kötelez a mindennapi valóság. Azt kell eljátszanunk, ami a mai emberrel történik.

- Ez elég pontos megfogalmazása a hivatásának.

Venczel Vera: Nem én találtam ki. Tanították nekünk, és én csupán megértettem és elfogadtam.

- Általában minden színész vágyik arra, hogy egyszer ezt vagy azt a szerepet eljátssza. Venczel Vera is így van ezzel?

Venczel Vera: Túl korai lenne óhajokról és igényekről beszélnem. Én még csak a rám bízott szerepeket szeretném elfogadhatóan s ha lehet jól eljátszani. Nagyon komolyan mondom. Nézze csak meg a nagyokat. Ők annyi áhítattal, annyi alázattal és hittal játszanak, és arra törekszenek mindig, hogy megőrizzék magukat. Ez nagyon fontos a mi életünkben.

- Verset mondani még nem hallottam. Nem szereti, vagy...

Mosolyog, és az ablakon keresztül valahová, messzire néz.

Venczel Vera: Még nem merek. Szeretem József Attilát, olvasgatom, tanulgatom, de odaállni a deszkára, vagy a képernyő elé és elmondani - azt már nem! Majd. Ahhoz sok minden kell. Ezt akkor értettem meg, amikor hallgattam Latinovitsot és Mensáros Lászlót. Persze az ember időnként elképzeli azt a majdani önálló estet, ahol tulajdonképpen elmondja az életét, azt, amit gondol, azt, amit fontosnak tart. Igaz, hogy mások megfogalmazásában, de az akkor is csodálatos. Egyszer majd erre is sor kerül...

- Egyszer. És most?

Venczel Vera: Most én vagyok Cecey Éva. Megtanultam lovagolni és vívni, hogy külsőségekben is igazi egri nő lehessek.

- Ez a jelen, de az embernek vannak tervei.

Venczel Vera: Színésznő akarok lenni. Jó színésznő.

Egy mostani Venczel Veráról

Ön mikor érezte, hogy szakmailag felkészült?

Venczel Vera: Ezt nem lehet érezni, a tanulást nem lehet abbahagyni, mert nincs két egyforma előadás és nincs két egyforma stílus. Minden előadás egy új kihívás. Elölről kezd az ember mindent minden egyes produkciónál. Nincs két egyforma ruha, nincs két egyforma kor. Mindig más színű a partnerem szeme. Természetesen ahogy a magánéletben is, a cselekvéseknek lehet valamiféle rutinja. Sokszor szokták kérdezni, hogy nem unom-e a sokadik előadáson a sokadszor elhangzó mondatokat. De nincs két egyforma előadás, mint ahogy az életben sincs két egyforma pillanat. Minden előadás mindig más egy kicsit, mindig más a közönség, máshogy reagál. Árnyalatában más minden előadás attól függően, aznap kik ülnek lenn a nézőtéren. Volt egy nagyon sűrű időszak az életében, filmek és színpadi szerepek sora, aztán mintha "elvágták" volna... Nagyon sokan így érzékelik. Én nem. Természetesnek vettem, hogy a fiatal lány szerepköre elmúlt. Kevesebb reklám volt, kevesebb címlapkép, kevesebb fotó, de én mindig dolgoztam. Ha nem ebben a színházban, akkor a másikban, és folyamatosan voltak rádiószerepeim is. Nem úgy éltem meg, hogy valami egyszerre megszűnt. Az a fantasztikus gazdagság, amit indulásomkor kaptam, ajándék. Akkor is úgy éreztem, s most is így érzem. A kevesebb rivaldafény pedig arra is jó volt, hogy sok olyan dologra rányílhatott a szemem, amire azelőtt nem jutott figyelem.

venczel

Például?

Venczel Vera: Saját otthonom van. Egy idő után fontos lett az otthon, amit magam alakítottam. Ezt is meg kellett tanulni. Meg kellett tanulnom a gondoskodást szeretteimről. Semmi titokzatos dolog nincs a színész életében. A különbség csak az, hogy estéről estére rivaldafénybe kerül, de ugyanazokat a dolgokat meg kell tapasztalnia, mint bárki másnak. Ilyenek az emberi kapcsolatok, a barátságok, a szerelmek, az elválások, a születés, a halál, a mindennapi élet mindennapi dolgai, amiből az egész élet épül.

A színpadi és filmszerepeiben, de a személyes találkozáskor is tisztaság és szépség sugárzik Önből. A tekintetét sem fakította semmi...

Venczel Vera: Mindenkit ér bántás, keserűség. Valamikor régen azt mondta nekem valaki, az életet nem lehet megúszni. Én igyekszem a magam baját nem másokra zúdítani. A mindenkori magamért vállalnom kell a felelősséget. A színpadra ki kell menned, bármi történt veled. Azzal nem terhelheted sem a társaidat a színpadon, sem pedig a közönséget. Ezt nagyon korán megtanultam. És úgy gondolom, hogy azok a szerepek, amiket eljátszottam, végtelenül szimpatikus és szeretetre méltó alakok. Az emberek velük azonosítanak. Ha valaki állandóan negatív figurákat játszik, akkor sokan hajlamosak őt is negatívként látni, pedig lehet, hogy a világ legjobb embere. Én a szerepeimmel a szeretetteliséget kaptam. Szeretem jól érezni magam a bőrömben. Ha számomra fontos, hogy figyeljenek rám, akkor biztosan a másik ember számára is az. Szeretek szeretni. Annyira hasonlítunk egymásra, annyira ugyanazok a problémáink. Más-más színekben és anyagi köntösben, de a valódi emberi problémáink igenis hasonlóak. Aki kezdő, annak ugyanazokat a küzdelmeket kell megvívnia, és ugyanazt az utat végigjárnia. Ugyanazok a gondok, és ugyanazok a kétségek.

venczel2

Volt olyan, hogy hirtelen indulatból valakit megbántottam. Láttam az arcán a fájdalmat, ami nekem is nagyon rosszulesett. Észre kell venni, hogy a másik mit érez. Nem szabad fájdalmat okozni, érzékenynek kell lenni. Bármit csinálok, azzal hatok minden körülöttem levőre. Felelős vagyok ezért. Ha a másik embert nem tisztelem, akkor magammal is tiszteletlen vagyok. Mit mond Szonja Raszkolnyikovnak a Bűn és bűnhődésben? Mit tett magával! Nem azt mondja, hogy miért ölt, hanem azt, hogy saját magával mit tett azzal, hogy gyilkossá lett. Én is így gondolom. Amit a másik ellen fordítok, azt magam ellen fordítom. Az ember saját magával vívja a legnagyobb küzdelmeit. Abban, hogy könnyedséget mutasson az ember a színpadon, hogy ne érződjék az önmarcangolás, rengeteg munka van. Mindig mindenben rengeteg munka van. Ami valami, annak igenis megvan a küzdés- és munkatartalma. A színészetnek csak egy része a tehetség, a többi a fegyelem és munka. Gyakorolni kell, ahogy a zongoraművésznek is. Ha nem gyakorol, akkor az ujjai felejtenek.

A színész azt játssza, amivel megbízzák. Maradt ki szerepkör?

Venczel Vera: Lehet. Szerepálmom nem volt. Elfogadtam - egy-két kivétellel -, amit kínáltak. Visszautasítani azt utasítottam viszsza, aminél úgy éreztem, tisztességesebb, ha nem veszek benne részt. Minden produkció valamiféle ügy, amiben hinni kell. Ha megpróbáltam és nem tudtam benne hinni, akkor nem vállaltam el. Nekem sokat segítettek a hétköznapjaimban is azok a szerepek, amiket kaptam. Az öszszes ember tükör. Észreveheti bárki, hogy a másikban mit vált ki: görcsöt, félelmet, vagy jó érzést és szeretetet. Mindenkinek ugyanaz a felelőssége a saját életével kapcsolatban. Mindenki maga dönti el, hogy miben érzi jól magát. Van, akit az boldogít, ha a másikban félelmet vagy gyűlöletet kelt, engem nem. Én szeretek szeretni.

A szerepei hozzájárultak ehhez?

Venczel Vera: A színpad az a hely, ahol hazudni nem lehet. Ennyi. Minden látszik. Nem igaz? Biztos, hogy nem vagyok estéről estére egyforma. Hazugság lenne azt mondani, hogy engem nem befolyásol, ha fáradt vagyok, vagy valami rossz élmény ért. Nem vagyunk gépek. Tudja, mit mondott nekünk az osztályfőnökünk? Tizennyolc évesek voltunk és nem is tudtuk, hogy mit jelentenek a szavai. De később megértettem. Azt mondta, maguk szerencsés emberek. Két órára megoldhatják az életüket. Védettség a színpad és védettség a szerep. Kinek adatik meg, hogy hivatalból ordítson, hogy az indulatait kiélhesse? Nagyon sok segítséget ad ez a hely, ahol a legkülönbözőbb emberi tulajdonságok megjelenhetnek. Belebújhatok egy másik világba, amiben segít a jelmez, a díszlet, odavarázsolódik az ember. Folytatás itt.

Forrás: OSZMI, Criticai Lapok