Janács Evelin balettművész kapta a Gela Lajos-emlékplakettet

Janács Evelin táncművész, táncpedagógus kapta idén a Gela Lajos-emlékplakettet; a Magyar Állami Operaház művészeti ügykezelésében dolgozók elismerésére szolgáló díjat hétfőn adták át az Ybl-palotában.

Medveczky Ádám karmester, a díjat odaítélő testület elnöke kiemelte: könnyen és gyorsan döntött a kuratórium. Felidézte, hogy immár harmadik alkalommal ítélték oda a Gela Lajos-emlékplakettet, amellyel az alapítvány egyik célja ébren tartani azon "láthatatlan hősök" emlékezetét, akiknek a plakátokon nem szerepel a nevük, de rangosabb helyen a próbacédulán olvasható. "Ők viszik előbbre az előadásokat" - hangsúlyozta.
A Gela-plakettel a névadóra, az Erkel Színház 2009-ben elhunyt, közszeretetnek örvendő egykori ügyelőjére is emlékeznek. Az érmét a nyugalmazott főügyelő, Krasznai János készítette.  Az idei díjazottat méltatva Medveczky Ádám hozzátette: több alkalommal is dolgoztak együtt Janács Evelinnel, a táncosnő munkájában a szépség poézisa ragadta meg. Solymosi Tamás megbízott balettigazgató növendékként ismerkedett meg Janács Evelinnel, akire - mint fogalmazott - ma is bármikor számíthat balettmesterként, és aki sosem kifogásokat, mindig a megoldást keresi.

janacsevelin Janács Evelin 1969-ben végzett az Állami Balett Intézetben. A diploma megszerzése után az operaház szerződtette, majd a Flamand Nemzeti Balettnél dolgozott.  "Táncoltam spiccen, mezítláb, karaktercipőben, sőt még macskaként is a Madách Színházban több mint hatszáz előadást" - mondta magáról az ünnepelt. Huszonöt évi aktív táncolás után, Szakály György kérte fel, tanítsa az operai repertoárt a Magyar Táncművészeti Főiskola növendékeinek - ma is ez a fő feladata, bár Seregi László Rómeó és Júliájában Dadaként még színpadra lép.
Az évente odaítélendő Gela-plakettet 2010-ben adták át először az operaházban. A díjazott, akinek személyéről négytagú zsűri dönt, a játékmesterek, balettmesterek, rendező- vagy balettasszisztensek, ügyelők és súgók közül kerülhet ki.

Janács Evelinről saját szavaival:

Amikor egy kisgyerek szinte automatikusan úgy mozdul meg, hogy csak icipicit kell rajta javítanod, vagy ahogy a kis kezét vezeti, a kis lábát a magasba lendíti – ezeken látszik a tehetség. Mint ahogy azt is látod, ha valakinek nagyon jók az adottságai, de nem jön semmi belülről. Az én drága balettmesternőm, Bartos Irén mindannyiunkat egyformán kezelt, mert azt mondta, hogy aki szólótáncos karrierre hivatott, abból úgyis kitör majd a tehetség, amikor elindul a művészi pályán. Én az Állami Balettintézetből rögtön az Operaházba kerültem, majd két év után a férjemmel együtt elszerződtünk a Flamand Nemzeti Baletthez. Az csodálatos időszak volt, szinte nem volt darab, amiben ne táncoltam volna. Sosem voltam prímabalerina, de a kisebb szólókat szinte mindet végigtáncoltam”.

“Nem volt bennem elég önbizalom, és igazán menedzselni sem tudtam magam. Én életemben nem kopogtam be sehova, mindig maguktól adták a szerepeket. Belgiumban rengeteg szólót táncoltam, de itthon volt egy ranglétra, amin abban az időben rettenetesen nehéz volt feljebb jutni. Mivel külföldre kevesek jutottak ki, hatalmas volt itthon a verseny, én pedig nem voltam elég törtető. Amikor három év után visszajöttünk Belgiumból, el se meséltem, hogy odakint szólókat táncoltam, hanem visszaálltam a karba. Mindig kicsit kevesebbet hittem magamról és mindig kételyek voltak bennem, hiába mondták, hogy jó vagyok. Pedig rengeteget dolgoztam és hál’ istennek úgy érzem, hogy mindig meg is becsültek. A Macskák 1983-as bemutatójától kezdve 700 előadást végigtáncoltam, közben az Operaházban is játszottam, így szinte minden este előadásom volt”.

“Ha 45 évesen még forszíroztam volna, hogy színpadon maradjak, akkor nyilván mindenféle keserves fogyókúrák jöttek volna, de ezekhez nem volt kedvem. Amikor az ember úgy érzi, hogy most már nem kell tovább erőltetni, akkor le kell jönni a színpadról. Én az Operaházban kezdtem a pályát és onnan is jöttem el 45 évesen szakmai nyugdíjba. Akkor kérdezett meg Szakály György, az Operaház akkori balettigazgatója, hogy volna-e kedvem betanítani a gyerekeknek az operaházi repertoárt. Hihetetlen boldogságot szerzett, amikor rájöttem, hogy mennyire csodálatos a gyerekekkel foglalkozni. Amikor látod és érzed, hogy megszólal egy mozdulat, akkor tudod, hogy nem hiába születtél”.

Forrás, fotó: MTI, Éva Magazin