Hókergető - Thália Színház

Christie klasszikus, a bemutatása óta játszott színpadi darabja néhány évtized „késéssel” megérkezett a Tháliába. Szeretem Christie írásait, tekervényes megoldásait, Az egérfogót már olvastam, tehát maga a sztori nem volt ismeretlen előttem, sőt még arra is emlékeztem egy évtized távlatából, hogy ki a gyilkos (nem illik megsúgni, tehát én sem teszem). Ennek ellenére érdekelt az előadás, a klasszikus krimi műfajjal színpadon ritkán találkozni. Bevallom ritkán vetődök a Thália felé, ebből következik, hogy az ott játszó színészek többségét nem igazán ismerem. Ha már vallomásoknál tartunk, a plakát alapján szürrealisztikusabb, "kortársabb" feldolgozásra számítottam.

Mivel az első sorban ültem, ezért a függöny felgördülése után az arcomba nyomakodott a díszlet, mindaz, mi egy filmes feldolgozás hátteréül tökéletes, azonban színpadon túlzsúfolt, gyakran funkciótlan, a rendezés során nem használt monstre bútorokkal, egy "élethűen" felépített panzió fogadótérrel. A kihasználtság azért is érthetetlen, mert a rendező és a díszlettervező is Szikora János.
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fotó: thalia.hu

 

Aztán nyílik az ajtó és műhó száll be, na, itt lett vége az izgalomnak, vajon kapok-e valami extrát a "lejátszáson" túl... hát, nem, az amúgy filmes közegben jól működő Christie-i miliőtől "elrugaszkodó" próbálkozások nagyon falsul sültek el, igazából a műhó állandó szerepeltetése, sepregetése kifejezetten idegesített (elolvad, nem? miért kell sepregetni). Tudom, kicsinyesség ezen lovagolni, de nehéz ettől elvonatkoztatni. Mik is ezek a próbálkozások? Christopher Wren (Schruff Milán) és Miss Casewell (Sztárek Andrea) figurája, akik tulajdonképpen önmaguk paródiáját adják, elnagyolt, karikírozott jelmezükkel és mozdulataikkal, szintén túljátszott (bár egy fokkal viselhetőbb) Mr Paravicini (Spindler Béla) olasz "utazója". Mintha ezzel igyekeztek volna kicsit könnyedebbé, viccessé tenni az előadást, de szerintem teljesen felesleges volt, mert amúgy statikus a díszlet, a többi szereplő, a szöveg, a vonalvezetés is.
 

A panziótulajdonos Mollie Ralston (Szabó Emília) sikolyai olyan eltúlzottak, hogy nem tudok hinni neki, egész játéka naiva, Wrennel való kapcsolata teljesen félreérthető és sehová sem vezet. És itt a gond azzal van, hogy sehová se vezet. A házaspár játéka alapján nehezen tudom hinni Mollie és Giles Ralston (Juhász István) közti szerelmet, teljesen elütő karakterek. Trotter őrnagy (Haumann Máté) nem találja a helyét, sokkal nagyobb zűrzavart "körít", mint amennyi indokolt lenne.


Nem tudom mi lett volna a jobb, meghagyni a klasszikus formát, vagy továbbvinni a karikírozott, "vicceskedő" fonalat... de ez a köztes állapot elég falsul hatott. Ha nem tudom, ki a tettes, akkor lehetséges, hogy sokkal jobban elvonatkoztatok a fentiektől, de így nem voltam rá képes. Ha nem ismered a sztorit, szereted a krimit és Christie-t, akkor szánj rá egy estét, amúgy kihagyhatod.
 

Mindenesetre a bejáratnál elhelyezett szórólapok közt egy pár előadás felkeltette az érdeklődésem, üdvözlöm az egyre bevállalósabb vonalat.

 

Agatha Christie: Az egérfogó (r. Szikora János)