Elhunyt Dietrich Fischer-Dieskau

Tíz nappal 87. születésnapja előtt a bajorországi Berg bei Starnbergben elhunyt a 20. század legendás baritonja, Dietrich Fischer-Dieskau.

dául 8 (!) alkalommal.

Elmélyült, kíváncsi, kutató természetű művész volt, aki fáradhatatlanul igyekezett feltárni az egyes művek legmélyebb rétegeit is. Énekesek százaira, ezreire volt nagy hatással, munkássága nyomán a dalirodalom is népszerűbbé vált - mind az előadók, mind a közönség körében.

Dietrich Fischer-Dieskau Berlinben született 1925. május 28-án. Énekesként is ott kezdett el tanulni az akkor már idős mester, Georg Walter mellett, a második világháborút követően pedig Hermann Weissenborn irányításával, aki pályája kezdeti éveiben zongorán is kísérte őt.

Még főiskolás volt, amikor próba nélkül vállalta el Brahms Német Requiemjének szólóját, ekkor figyeltek fel rá először. Az operaszínpadon is Berlinben debütált, 1948-ban, a Don Carlos Posa márkijának szerepében, Fricsay Ferenc vezényletével. Ezt követően, ugyanott számos további nagy olasz és német bariton szerepet énekelt el. 1949-től egyre többször lépett fel Bécsben és Münchenben is. 1954 és 1956 között több alkalommal énekelt a Bayreuthi Fesztiválon Herald (Lohengrin), Wolfram (Tannhäuser), Kothner (A nürnbergi mesterdalnokok) és Amfortas (Parsifal) szerepében. 1956 után a Salzburgi Ünnepi Játékok egyik legkeresettebb művésze lett.

Előszeretettel lépett fel kortárs operákban is. 1961-ben nagy sikerrel énekelte Mittenhofer szerepét Hans Werner Henze Elegy for Young Lovers című operájában a Schwetzingeni fesztiválon; 1978-ban pedig Aribert Reimann Lear című operájának címszerepét énekelte Münchenben. A londoni Covent Garden-ben 1965-be debütált, ahol egy emlékezetes előadáson énekelte Mandryka szerepét Richard Strauss Arabellájában, Solti György vezényletével. Később ugyanitt formálta meg Verdi Falstaffjának címszerepét is.

Szuggesztív előadásmódjának és kitűnő színészi képességének köszönhetően az operaházak keresett művésze lett. Nagy szerepei - Mandryka, Mathis, Wolfram, Almaviva gróf, Don Giovanni vagy Telramund - mellett hatalmas sikert aratott Busoni Faustjában, Strauss Az árnyék nélküli asszony című operájában (Barak szerepében), illetve Strauss Capricciójában, Oliver és a Gróf szerepében is.

Egyik legemlékezetesebb operafelvételén Kurwenalt alakította Wilhelm Furtwängler legendás, 1952-es felvételén a Trisztán és Izoldában, de Solti Györggyel is együtt dolgozott Az istenek alkonya híres lemezfelvételén.


Franz Schubert: Die Winterreise - Der Lindenbaum
bariton: Dietrich Fischer Dieskau
zongora: Alfred Brendel

Berlin, 1979





Hatalmas repertoárján szerepelt számos Bach-kantáta is, és emlékezetes Krisztus volt Bach mindkét passiójában.

Ő volt Benjamin Britten Háborús Requiemjének első bariton szólistája 1962-ben (a szólamot kifejezetten neki írta a szerző). Britten egy másik művét, az 1965-ös Songs and Proverbs of William Blake címűt is neki komponálta.

Opera és oratórium szerepei ellenére Dietrich Fischer-Dieskau legnagyobb sikereit a dalok előadásával aratta. Operaénekesként negatív kritikákat is kapott (elsősorban a kellő hangvolument hiányolták az előadásaiból; tény, hogy lírai baritonként számos drámai szerepet is énekelt). Dalénekesként azonban utolérhetetlen volt. Schubert, Schumann, Brahms, Hugo Wolf és Strauss valamennyi - bariton számára is elénekelhető - dalát elénekelte, az ezekben nyújtott teljesítménye "etalon-értékű", egyedülálló.

Furtwängler vezényletével és Dietrich Fischer-Dieskau közreműködésével készült el Mahler Lieder eines Fahrenden Gesellen című művének emlékezetes felvétele, a szerző Dal a Földről című művét pedig a bariton két alkalommal is lemezre rögzítette (előbb Paul Kletzki, majd Leonard Bernstein dirigálásával).

Dietrich Fischer-Dieskau telt, szépen zengő bariton hang birtokosa volt, előadásmódját rendkívül kifejező szövegmondás jellemezte - nem csak a német, de a francia, az olasz és az angol nyelvű művekben is.

1992-ben vonult vissza a pódiumtól, azt követően tanítással, festéssel és írással foglalkozott (Schubert dalirodalmának külön tanulmánykötetet szentelt, de írása jelent meg Wagner és Nietzsche kapcsolatáról, valamint egy monográfiája is Robert Schumannról).

Első házasságából három fia született (első felesége, a csellista Irmgard Poppen 1963-ban meghalt). Negyedik feleségével, a szoprán Várady Júliával 1977-ben házasodtak össze.

Szerény és nagy kultúrájú ember volt, akinek művészete meghatározó jelentőségű a további generációk számára. 86 éves volt.

 

dieskau2

(fotó: Harald Hoffmann/Deutsche Grammophon)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szinhaz.hu/api/trackback/id/tr8211873867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása